Még mindig nem hagy nyugodni Kövér visszatérő arroganciája.
Az a stílus, ahogy valami egészen bizarr erkölcsi fölény tudatában gátlások nélkül kioszt politikust, újságírót, egyáltalán, mindenkit, aki az általa elképzelt másik oldalról szembejön vele. Teljességgel felfoghatatlan számomra, hogy tud egy húzós Lenin-fiúkozás után este a tükörbe nézni.
Látja-e magát a Kommunista Ifjúsági Szövetség egykori tagjaként, jobbról-balról Orbánnal, Rogánnal, Deutsch-csal, a KISZ-es fiúkkal? Látja-e azt a fiatal arcot, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tudományintézetébe kapott belépőjéről néz vissza rá, a jobb alsó sarokban Aczél György aláírásával? Végig futtatja-e időnként röpke gondolatait a mások mellett Matolcsy, Pintér, Martonyi triász által fémjelezhető, a személyéhez így, vagy úgy közel álló elvtársak, az MSZMP egykori párttagjainak hosszú-hosszú névsorán? És ez az alak Lenin-fiúkozza le másik oldalt? Ő oktatja a másképp szavazókat erkölcsről? Ő fenyegeti őket azzal, hogy számon vannak tartva? A tisztelt többség tényleg ilyen figurákat tekint zsinórmértéknek?
Fel tudja-e idézni, miközben külföldről pénzelt, „Istent, hazát és nemzetet tagadók”-ról papol, milyen volt az a reménnyel teli izgalom, amikor a Soros Alapítványtól várt levelet? Emlékszik-e még arra az örömre, amikor megérkezett az értesítés, amely tudatta, hogy 1987 és 1988 között a Soros Alapítvány ösztöndíjával kutathatja a közép-európai társadalmi mozgalmakat? Hogyan értékelte a saját támogatását? Bosszantotta-e, hogy Orbán Soros pénzén Oxfordban tanulmányozhatta a ma már gyűlölt civil társadalmak eszméjét? Hogy Deutschot, előbb menedzseriskolában, aztán a University of Tenessee-n taníttatta? Németh Zsoltot, vagy Szájer Józsefet utálta jobban? Soros őket is Oxfordba repítette? Esetleg Schmidt Mária helyére fájt a foga, aki az Indiana University-n tanult Soros György jóvoltából? A sor itt is hosszan folytatható volna. A többiek talán kicsit jobban tudtak angolul. Ez lehetett a szerencséjük.
Ami ezeket az alakokat összeköti, az nem más, mint hogy kivétel nélkül hátat fordítottak egykori önmaguknak. Baloldali ifjakból – ha tetszik, Lenin-fiúkból – előbb szabadelvűekké váltak, aztán szélkakasként fordultak újra más irányba, s lettek belőlük Horthy-fiúk. És mindez cseppet sem zavarja őket. Ahogy láthatóan a választóikat sem. Egy következmények nélküli országban épp ebből a következmény nélküliségből merítik a bátorságot az újabb és újabb arcátlanságaikhoz. Mert pontosan tudják, hogy nem kell tartaniuk semmitől.
Miért nem történt még meg az elmúlt rendszer bűnöseinek felelősségre vonása? Hogy képes elviselni ez a nemzet, hogy mind a mai napig nem férhet hozzá a történelmének részét képező ügynöklistákhoz? Kövér beszél, hogy a Lenin-fiúk még mindig köztünk járnak? Tartok tőle, hogy igaza van. Ám nem a túloldalra kellene mutogatnia. Itt vannak, igen. Az ő soraikban éppúgy, mint a többiek között. Csakhogy úgy illenék, hogy előbb mindenki a saját portáján sepregessen. Mert ez így csak közös sunnyogás.
A puding próbája az evés. A Facebookon posztoltam egy – minek is nevezzem – javaslatot, hogy a kormány tisztviselőit át kellene világítani. Mondhatni, hogy a bejegyzés néhány óra alatt 1700 megosztást ért el. Ahogy a viccben mondják, igény tehát éppen volna rá. Tudom-tudom, átvilágítanak egy csomó embert keresztül-kasul, felsőbb és alsóbb szinteken egyaránt. De az ég szerelmére, végre nem az általuk meghatározott kört, nemcsak az általuk meghatározott szempontok alapján, s nem a nyilvánosság kizárásával kellene szemügyre venni.
Ne firtassuk, hogyan válhattak a közösség törvényes módon megválasztott képviselőivé. Még mielőtt a csípőből tüzelő üdvhadseregük rám támadna azzal, hogy milyen alapon vonom kétségbe a legitimitásukat, jelezni szeretném, nem vonom kétségbe. Megválasztásuk nyilván megfelel az általuk meghatározott, s a saját politikai érdekeiket követő eljárásnak. Erkölcsi legitimitásukat viszont igenis megkérdőjelezem. Tapasztalataim egybevágnak a népi bölcsességgel. Az kiabál a legjobban, akinek a háza ég. Magyarul az bolsevikoz, az Lenin-fiúkhoz, aki a leginkább érintett a dologban.
Nem hiszem persze, hogy a Kövér Lászlók titokban kommunisztikus, marxista-leninista álmokat dédelgetnek. A szélkakasoknak, mint fentebb láttuk, az elvei is forgandók. A centralizált hatalomgyakorlásról alkotott elképzeléseik viszont kísértetiesen emlékeztetnek a Lenin-fiúkéra. Az, ahogy minden hatalmat a saját kezükben akarnak összpontosítani. Az, ahogy milliók erőfeszítéseinek gyümölcsét ők, a kevesek akarják lefölözni. Meg az is, ahogy – épp csak eltérő szókészletet, a „külföldről fizetett”, az „Istent, hazát és nemzetet tagadók” szavakat használva – megbélyegzik a másképp gondolkodókat.
Bizonyos vagyok benne, ameddig a múlt terhét cipelő bűnösöket el nem távolítjuk a közéletből, addig nem lesz itt megújulás. Magyarországon csak egy, mondjuk „tiszta kezek” névre keresztelhető mozgalom segíthet. Megvárhatjuk persze, amíg megoldja az idő ezt a problémát. Csak addigra ezek a figurák megfertőzik az őket elzavarni hivatott fiatalokat is, az ország pedig szép csendesen beledöglik abba, hogy kielégítse ezeknek a Lenin-fiúzóknak az irtózatos és mohó étvágyát.
Képek forrása: 60lap.hu / kulturpart.hu / varosikurir.hu / kapos.hu
