Fontos nap a péntek mindazoknak, akik szomjazzák a miniszterelnök szavait.

Meg persze azoknak is, akik nem, mivel amit Orbán mond, az érint mindannyiunkat. S bár a szomjamat én szó szerinti és átvitt értelemben is inkább mással oltom, azért az odafigyelők táborához tartozom. Méghozzá minden ettől távoltartani igyekvő vezéri intelem ellenére. Hiába, nem tudok leszokni arról, hogy odafigyeljek, s komolyan vegyem, ha valaki szól hozzám. Így neveltek, így szocializálódtam. S ettől egyelőre még a politikus bugrisság sem tud eltántorítani.

Orbán már a hét közepe táján is magára vonta egy bon mot-val a közfigyelmet. Semmi nem számít, csak hogy van-e gyerek. Hát, neki lehet, hogy nem. De értem én. Első blikkre – meghatározott keretek között – akár még egyet is értenék vele. Mégis, egy ilyen kijelentés meglepően sokakat bánthat, s talán sérthet is. Olyanokat, akiknek életük során a legkülönbözőbb okokból következően nem adatik meg ez az ajándék. Most kezdjek érzékenyítésbe? Hívjam fel a figyelmet arra, hogy egy miniszterelnök mit mondhat és mit nem? Nem teszem.

Ám egyrészt – s erről Orbán egyre gyakrabban megfeledkezni látszik – még ő sem hordhat össze hetet-havat, ha a nyilvánosság előtt szerepel. Akkor sem, ha már jóval korábban felhívta a figyelmet arra, hogy ne figyeljünk rá oda. A helyzet az, ahol ő megszólal, az már csak az ő jelenlétének tényétől is nyilvánosságnak minősül. Másrészt ez a miniszterelnökként nem hordunk össze hetet-havat még akkor is igaz kellene hogy legyen, ha a valódi hatalmat Magyarországon nem biztosító államfői terheket – úgy tűnik – egyelőre átengedi inkább a párttagságát épp felfüggeszteni készülő Novák Katalinnak, és helyette maga áll bele keményen a megmondó ember pozíciójába a családpolitikai narratíván belül.

A felhőtlen hazardírozás igazi terepe azonban kétségkívül a péntek reggeli interjúk sora a Kossuth-on. Itt aztán senki nem zavarja meg váteszi ámokfutását, mert elgondolkodtató, zavarba ejtő, egyszerűbben szólva valódi újságírói kérdésre aligha kell számítania. Se vitának, se komolyan vehető érvelésnek nincs helye. Jól ki van találva ez az egész, és tökéletesen működik. Felesleges azon törni a fejünket, hogy ugyan hányan hallgatják. Átveszi szinte a teljes KESMA. A liberálisnak, baloldalinak, nemzetellenesnek, nyugat pártinak és persze Soros bérencnek hazudott mainstream média úgyszintén – csak ki ne felejtsem valamelyik fontosabb megbélyegző jelzőt. Aztán persze felbukkan a közösségi oldalakon, vagy épp a blogok világában is. Lám, most is ez történik. Magyarul ott van minden kilométerkőnél.

Ez van. Orbán Kossuth-on elhangzott szavait tehát mégsem lehet csak úgy semmibe venni. Pedig néha azt hiszem, tényleg nem érdemes odafigyelni rá. Igazából 30 perc sem kellett hozzá, s végigrohant az unalomig ismételt kormánypropaganda szinte valamennyi pillérén. A miniszterelnök szerint a baloldal a járványkezelés bírálatában túl messzire ment, márpedig egy bizonyos határon nem lehet túlmenni. De vajon megmondaná-e nekem valaki, hol van ez a határ? Tíz-, húsz-, harminc-, vagy negyvenezer halottnál? A miniszterelnök szerint a vírus elleni védekezés kérdését ki kellene venni a választási kampányból. Miért is? Remélem, nem a jóízlésre hivatkozva, mert annak az elmúlt tizenkét évben nyomát sem láttuk. Amúgy pedig messzemenően megértem, ha szeretnék elkerülni a járvány tematizálását. Okuk van rá. De nem fog menni.

A hatósági árakkal összefüggésben milyen különös akusztikája van ennek a kora délelőtti mondatnak Orbántól: Mindnyájunknak be kell menni a boltba, és ki kell fizetni a termékeket. Csakhogy úgy tűnik, vannak, akik a kereskedők rovására az árak befagyasztásához, mások – főleg, ha közbeszerzésről van szó – azok felsrófolásához értenek. Persze a saját hasznukra. A miniszterelnök szerint a magyar gazdaság fantasztikus teljesítményét jelzi a 6 % feletti növekedés. Az persze korántsem mindegy, hogy ez a növekedés honnan, milyen szintről indul. Mindeközben egyetlen szó sem esik a soha nem látott mértékű államháztartási hiányról.

Ó, és persze ott van még a bármikor előhúzható problémakör, a migráció. A Magyarországért minden áldozatra kész miniszterelnök inkább levágná a kezét, mint hogy beírja a kormányprogramba azt a szót, hogy bevándorlóország. Azért érdemes lenne egyszer elgondolkodni azon, milyen értelemben használják ezt a kifejezést a németek. Vagy azon, hogy – különös tekintettel a magyar történelemre – mit is jelent, ha magunkra vonatkoztatjuk. Talán árnyalná azt a végtelenül leegyszerűsített képet, amit Orbán naiv tájfestőként szögletes és durva ecsetvonásokkal fest nekünk a 21. századi Magyarországról.

Képek forrása: MTI - Miniszterelnöki Sajtóiroda - Fischer Zoltán / hu.euronews.com / youtube.com / librarius.hu - DrMáriás