Általában irigyelni szoktuk a skandináv országokat. Persze ízlés dolga.

Úgy tűnik, ahogy Orbán nem tud meglenni a harcai nélkül, úgy Kövér László sem bírja, ha nem állhat elő a maga heti – minek is nevezzem, hogy ne legyen túlságosan bántó – bárdolatlanság adagját.

Jól emlékszem, mekkora felháborodást váltott ki szinte valamennyi jóérzésű emberből, amikor 1992. október 23-án szélsőjobbosok egy csoportja kifütyülte Göncz Árpád köztársasági elnököt, megakadályozva ezzel, hogy elmondja ünnepi beszédét. Értetlenül álltunk a jelenség előtt.

Meggyőződésem, ha Nagyvárad nevét halljuk, vagy leírva látjuk, a legtöbb embernek még mindig Ady Endre ugrik be.

Hölgyek korát firtatni nem illik. Tény azonban, hogy Novák Katalin, per definitionem, nem tartozik a boomerek közé.

Még mindig nem hagy nyugodni Kövér visszatérő arroganciája.

Már megint jönnek ezzel a „mi, magyarokkal”. Vagyis azzal, hogy kizárólag ők a magyarok.

Úgy vagyok Polt Péterrel, mint a Lehel Csarnokkal. Utóbbi mellett munkába menet és munkából jövet évek óta naponta többször is elhajtok.

Tiltakozás helyett hallgatni gyávaság ( Ella Wheeler Wilcox )

Eljutottunk hát idáig is. A miniszterelnök dulakodni kezd egy országgyűlési képviselő transzparensének megszerzéséért.