Blogger Bob

Érzéketlenítve

2022. február 18. - Blogger Bob

Nem bírom Szijjártót. Ez nyilván kiderült már eddig is.szijjarto_nemeth.jpg

Így aztán azt sem mondhatom, hogy minden esetben, azaz kivétel nélkül elfogulatlanul írtam róla. Sajnálom. Pedig az lenne jó, ha így volna. Kérdés persze, tud-e az ember bármiről is elfogulatlanul nyilatkozni. Aligha. Az értékvilágunk óhatatlanul megmutatkozik szinte az össze állításunkban. Önuralom persze van bennem. Ez nagyjából annyira elég, hogy ugyan kimondok mindent, amit gondolok róla, de nem úgy, nem azokkal a szavakkal, amelyek kikívánkoznak belőlem, hanem sokkal, de sokkal visszafogottabban.

szijjarto.jpgRemélem, nem lesz belőle baj. Úgy értem, létezik az a közhely, hogy aki nem adja ki magából, hanem inkább elfojtja az indulatait, az bizony könnyen pórul járhat. Egyrészt az ilyen feszültség belül rendesen rombol, másrészt igazán sajnálnám, ha Szijjártó helyett máson csattanna az ostor. Freud nélkül is tudhatjuk, mennyire veszélyes dolog az indulatátvitel. Márpedig a külügyminiszter által felkorbácsolt érzelmeimet, vagy inkább – tegyük egyértelművé – dühömet nem szeretném se a kutyáimon, se a közvetlen környezetemben élő, dolgozó embereken, vagy a szeretteimen levezetni.

Pedig a feszültség bennem mára pattanásig feszül. Az európai politikában két ember van, akinek megszólalásai alapvetően befolyásolják a rólunk, magyarokról élő képet. Az egyiket Orbán Viktornak, a másikat Szijjártó Péternek hívják. Nehéz eldönteni, honnan szerencsésebb megközelíteni a kettejükkel kapcsolatos problémát. Kérjük-e a miniszterelnököt, vagy a külügyminisztert, hogy ne járassanak már le bennünket heti rendszerességgel, vagy próbáljuk meg elérni, hogy a külföld ne azonosítson bennünket velük. Mindkettő szinte lehetetlen vállalkozás.

orban.jpgSzijjártóhoz visszatérve, úgy tűnik, kedvenc elfoglaltságai közé lépett elő a hazánkba akkreditált nagykövetek egzecíroztatása. És már érzem is, hogy ezzel az egzecíroztatással túl finoman fogalmazok. Volna alkalmasabb kifejezés annak megnevezésére, amit művel a diplomáciai testületek vezetőivel. Mert ugye egészen más határozottnak lenni, mint bunkón viselkedni másokkal. Nekem néha úgy tűnik, mintha Szijjártó és Demeter Szilárd együtt járnának lelkigyakorlatokra, továbbképzésre, érzéketlenítésre, vagy nevezze ki, hogy akarja. Persze lehet szó arról is, hogy a tahóság minden formája egy tőről fakad.

Maradok az érzéketlenítésnél. Ez a szó talán visszaadja, amire gondolok. Mennyire kell érzéketlennek lenni ahhoz, hogy az ember ne vegye észre, milyen károkat okoz azzal, hogy hülyeségeket beszél. „Ami még a következő időszakban szerintem várható, azok a nagyon durva külföldi beavatkozások a magyar választási folyamatba, annak kampányába és annak reménybeli kimenetelébe” – büfizte bele a nagyvilágba a Megafon Központ rendezvényén. Ilyen képzelgéssel szerintem csak az áll elő, akitől nem állnak távol a hasonló módszerek. Se Orbán kormányait, se Szijjátót nem ismertem meg demokratának. Így aztán ha arról van szó, kinek hiszek, vagy kiben bízom meg egy ilyen kérdéssel kapcsolatban, az európai demokráciáknak és képviselőiknek, vagy a magyar külügyminiszternek, nos, számomra egyértelmű a válasz.

pacsi.jpgA választásokba úgy általában közvetlenül és közvetve is be lehet avatkozni. Az eredményeket eltorzító, úgynevezett jó gyakorlatokat számos illiberális demokráciában lehet tanulmányozni az informatikai leállásoktól, a törvényalkotásig. Észrevették, hogy ez az illiberális terminus a választásokhoz közeledve mintha kissé háttérbe szorult volna? A legprimitívebb mégis talán az a kioktató stílus, amellyel időről időre ráförmed olyan diplomatákra, akik már akkor külképviseleteken dolgoztak, amikor Szijjártó még az óvodai csoportjában próbálta eljátszani az alfahímet. Persze attól, aki Orbánt tartja Európa legdemokratikusabb vezetőjének, nem igazán várhatunk mást. Amúgy ezen talán még a miniszterelnök is csak röhögne egy vasárnapi székelykáposzta fölött mélázva.
Érzéketlenítésének köszönhetően Szijjártó nem veszi észre azt sem, mennyire nevetségessé teszi és lejáratja magát az ilyen mondatokkal: „Én világosan elmondtam, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani, meg van egy szuverén ország, ahol ők egy másik ország képviselői”. Mintha ők nem tudnák mindezt. Azt azért nem gondolnám, hogy a külügyminiszter azt hinné, ennyire primitív kirohanásokkal bármilyen magyar érdeket képviselhet. A helyzet ennél sokkal rosszabb. Attól tartok, az ő esetében sem érthetjük szó szerint azt, hogy nekik Magyarország az első. Így aztán maradok annál, hogy mindannyiunk presztízsét rombolva, leginkább egyedül önmagát igyekszik képviselni.

Képek forrása: 24.hu - Farkas Norbert / 168.hu / uni-nke.hu / MTI Fotó: Balogh Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr6117627634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása