Blogger Bob

Szijjártó és az emberi jogok

2023. március 24. - Blogger Bob

Megfigyelték már, hogy általában a legsúlytalanabb emberek a leghangosabbak? Meg azok, akiknek nincs igazuk.szijjarto_hr.jpg

Csak hát a helyzet az, attól, hogy a törpe ordibál, még se nagyobb nem lesz, se az ostobaságai és tévedései nem válnak igazsággá. Az igazság természete ugyanis olyan, hogy se a kijelentéseket harsogók méretéhez, se azok hangerejéhez nem igazodik. Leginkább nem igazodik semmihez. Az igazság egy adott pillanatban és egy adott szituációban soha nem relatív. Na jó, ezt itt most jobb, ha elengedem, mert ez már a filozófia territóriuma.

human_rights.jpgArról akarok beszélni, hogy Szijjártó Péter rendesen kiakadt megint. Márpedig ez engem többnyire elégedettséggel tölt el. Ehhez a kiakadáshoz ezúttal egészen Szarajevóig kellet mennie. A boszniai külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján úgy kiabálta bele a világba, hogy mennyire méltánytalannak tartja az éves amerikai emberi jogi országjelentéseket, mintha Edvard Munch Sikoly című festményének vásznáról lépett volna elő. Kirohanása persze sok mindent érthetővé tesz. Elsősorban azt a szenvtelenséget és érzéketlenséget, ahogy a más országokban élő embertársaink lábbal taposott emberi jogi helyzetéhez a magyar külpolitika viszonyul. Elegendő az Oroszországban politikai okokból bebörtönzöttekre, a Kínában élő ujgurokra, vagy a hazájukból menekülni kényszerülő százezrekre gondolni.

Szijjártó elemi felháborodása nem érthetetlen, vagy értelmezhetetlen a számomra, hanem elfogadhatatlan. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát 1948-ban fogadta el az ENSZ. Azóta képez hivatkozási alapot minden olyan helyzetben, amikor az abban foglaltak érvényesülése sérelmet szenved bárhol a világban. Még emlékszem azokra a rendszerváltás előtti időkre, amikor a változásokat előkészítő, megformálódóban lévő politikai erők számára valódi zsinórmértékül szolgált. Mennyire fájón távol vagyunk már ettől. S emlékszem arra is, amikor a regnáló hatalom nagyjából ugyanolyan hangrendben beszélt a nyilatkozatról, mint most Szijjártó.

szijjarto.jpgEz a dokumentum úgy szerepel a Guinness rekordok könyvében, mint a legtöbb – összesen 508 – nyelvre és nyelvjárásra lefordított szöveg. Jelentőségének hangsúlyozásához már önmagában ez a tény is elegendő kellene, hogy legyen. A magyar külügyminiszter azonban most azt sérelmezi, hogy az USA milyen alapon merészel évről-évre jelentést közzétenni az érvényesüléséről. Megkérdőjelezi, hogy volna közük hozzá. Először találkozom ilyen véleménnyel, hát megdöbbenek rajta. A jelentés tényén Szijjártó állítólag minden évben megdöbben, ami már önmagában elég nagy marhaságnak tűnik. Megütközni rendszeresen visszatérő eseményeken szerintem nagy ostobaság. Mintha meglepődhetnék azon, hogy a fenébe is, a nap már megint felkelt.

Igen, az USA ezt a jelentést minden évben közreadja, s meggyőződésem szerint nagyon jól teszi. Szijjártó kvalitásait és elfogultságait pontosan jelzi, hogy akkor kiabál ellene a leghangosabban, amikor a Biden-adminisztráció áll az aktuális jelentés mögött. S persze akkor, amikor rólunk sem fest túl jó képet a beszámoló. Úgy tűnik, nem igazán érti, hogy a nyilatkozatban foglaltak betartását akkor is joga van monitorozni bármely országnak, ha annak törvényi ereje nincs is. Meggyőződésem, a magyar külügyminiszternek semmi baja nem volna az aktuális jelentéssel, ha az rózsaszín képet festene a demokrácia és a jogállamiság magyarországi állapotairól, s különösen akkor nem, ha azt a Trump adminisztráció készítette volna.

world_human_rights_day.jpgHát álljon már meg a menet – rikkantja, mintha egyedül kellene védelmeznie Magyarországot Brüsszellel, az ENSZ-szel, egyáltalán az egész világgal szemben. Mintha semmit fel nem fogna abból, hogy az ő feladata egyrészt éppen az volna, hogy a nyilatkozatban foglaltaknak a lehető legteljesebb mértékben érvényt szerezzen úgy Magyarországon, mint bárhol a világon, a bolygó legeldugottabb régióiban is, ahol pitiáner diktátorok lehetetlenítik el az emberek életét. Ehhez persze ideje volna megtanulni csapatjátékosként jelen lenni a külpolitika színpadán.

Képek forrása: hu.wikipedia.org / 24.hu - Varga Jennifer / juratus.elte.hu / hungarytoday.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr7418079380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása