Hihetetlen erőfeszítéseket tesz a rezsim és teljes holdudvara annak érdekében, hogy jófejnek, ha tetszik – üldözött kifejezéssel élve –, politikailag korrektnek tűnjenek ők maguk, meg az is, amit csinálnak.

Amikor kénytelenek korrigálni a lépéseiket, megteszik ugyan, ha fogcsikorgatva is, közben pedig úgy adják elő az egészet, akár egy görög tragédiát, amelyben egyedül ők azok, akik áldozatot hoznak annak érdekében, hogy helyreállítsák a dráma előidejében megbomlott egyensúlyt. A közönség persze tapsol, színpadra követeli a szerzőt, aki pedig meg is jelenik, ahányszor csak lehet, s álszerényen földig hajol a NER B-közép előtt, sőt, ha a helyzet megköveteli, akár kezet is csókol. Ám ha kell, ő maga nyújtja csókra a kezét. A lényeg, hogy minél többen lássák.

Lássák minél többen, hogy a gesztusokat mindig ők teszik. Ha valami kudarc számba megy, azért persze más a felelős. Infláció? A brüsszeli szankciók tehetnek róla. Ám ha valami nagy ritkán jól sül el, az kizárólag az ő érdemük. Nehogy azt hidd, hogy az uniós tagság tart bennünket úgy-ahogy felszínen. Egyszer azért csinálnék egy felmérést arról, hogy a Magyarországon foglalkoztatott munkaerő hányad része dolgozik nem magyar tulajdonban lévő vállalatoknál, s ezek milyen arányban járulnak hozzá a GDP-hez. Szerintem meglepő adatokhoz jutnánk. Persze bizonyára léteznek ilyen kimutatások. Csakhogy a szemükben jobbnak tűnik, ha nem kötik az orrunkra az eredményeket. Helyette inkább szerencsésebb a rezsim foglalkoztatáspolitikáját fennhangon dicsérni. Azt a foglalkoztatáspolitikát, amely a használható munkaerőt képtelen itthon tartani.

Hogyan kovácsoljunk például politikai tőkét az Erasmus-ügyből? Tűzzük ki minden vármegyeház bejáratára, hogy igen, mi visszaléptetjük a minisztereket, államtitkárokat a kuratóriumokból. Jóindulatunkat és kompromisszumkészségünket egészítsük ki azzal is, hogy oké, ne legyen határozatlan idejű a kuratóriumi tagság, hanem szóljon mindössze hat évre, amely aztán újabb hat évvel meghosszabbítható. Yeah! Csináljunk úgy, mintha mi minden elvárásnak eleget tettünk volna. Éljen az összeférhetetlenség új, immár EU-konform megközelítése! Mi vagyunk a jó fejek. Aztán ha ez sem elég nekik, lehet szidni őket, hogy pedig mi minden kívánságukat teljesítettük. A nép meg jól bezabálja.

Mert a nép nem fogja megkérdezni, milyen jogosultságokkal rendelkezik magyar viszonyok között egy kuratórium? A nép nem kérdezi meg, hogy mennyi beleszólni valója van az egyetemi polgároknak a kuratóriumi tagok delegálásába. A nép nem kérdezi meg, hogy a kuratóriumi tagok rendelkeznek-e megfelelő kompetenciával mindazon kérdésekben, amelyeket illetően döntési jogkörük van. A nép nem fogja megkérdezni, milyenek az erőviszonyok a kuratórium, a rektor és a szenátus között. Elég azt hazudni, hogy majd az állam, vagy az egyetem finanszírozza az oktatói és hallgatói mobilitás költségeit. Mintha az Erasmus programok kimerülnének abban, hogy professzorok és diákok rohangálnak az uniós országok között, s ennek vannak költségvonzatai.

Mintha korábban nem kellett volna érvényesíteni bizonyos összeférhetetlenségi kritériumokat. Ja, eddig nem vettük észre, hogy van itt egy kis bibi, de most, hogy szóltatok, oké, a továbbiakban figyelni fogunk rá. És megint az analógiák. Hát nem ugyanez a tészta az Orbáncsalád utaztatásával? Amióta a K-Monitor blog kipréselte egy 2021-es római utazás családtagokat érintő útiköltségeit, azóta úgy hírlik, a miniszterelnök mindig korrekt módon fizeti, amit kell, ha a rokonok nem tagjai a delegációnak, mégis vele utaznak. Szerintem ez így teljesen korrekt. De tessék nekem megmondani, ez miért nem természetes? Miért kellett ehhez a K-Monitor blog kellemetlenkedése. Elnézést a példáért, de mondhatja-e egy tyúktolvaj, hogy bocs, nem tudtam, hogy ez így nem kóser, de ígérem, mostantól fizetek a szárnyasért.

Szóval úgy tűnik, a fiúk valahogy nem érzik ezeket a dolgokat. Nyilván ezért mondják, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség. Nem nagyon találok más magyarázatot, mint hogy ez valami mérhetetlen arroganciából és hatalmi gőgből származó otrombaság vagy a jólneveltség és az intelligencia hiánya. Lehet választani. A hétköznapi emberek ugyanis tudják, hogy ebben a mai világunkban semmi nincs ingyen. Ezért aztán ha részesülnek valamiből, többnyire megkérdezik, hogy mivel tartoznak. Elég ciki, ha erre figyelmeztetni kell valakit. Az uniós tagságunk egyik legfontosabb hozadéka talán éppen az, hogy ezt a figyelmeztetést megteszik helyettünk. Különben tényleg azt csinálnának, amit csak akarnak.

Képek forrása: infovilag.hu / heute.at / ujnepszabadsag.com / hircsarda.hu