A közjószág az közjószág / vele bárki nyerhet / szókincsünkre a sok közjó / hull, akár a permet –

fakadhatnánk dalra Parti Nagy Lajos Rókatárgy alkonyatkor című versének modorában, ha nem verne ki a hideg veríték Orbán nyelvi zsenialitásának legújabb megnyilvánulását olvasva. A gyermek mint közjószág. Hát így gondolja. Ezen a módon szeretné szépséges magyar nyelvünket a 21. század igényeihez hajlítani.

Úgy tűnik, komolyan veszi a feladatot. Sokáig azt hittem, csak viccel. Gyanús is volt persze ez a vélelmezett, nagy humorkodás, hiszen mindeddig én a miniszterelnök szinte egyetlen szaván sem tudtam nevetni. Se azon, amit leírt, se azon, amit kimondott. Nagy valószínűséggel azon sem sikerülne, amit csak úgy magában gondol. Csoda-e, ha felmerült bennem a gondolat: hát egyáltalán, van ennek az embernek humorérzéke? S ha van, miért rejtegeti? Ha pedig nincs, hogyan képes irányítani az egykori legvidámabb, mára azonban sajnálatos módon egyre inkább úgy tűnik, e legszomorúbb barakkot a térségben?

Őt magát, talán kolbásztöltés közben láttam egyszer mosolyogni. Nekem nem jött be. Művinek tűnt az egész. A fotósok számára beállítottnak. Kicsit előre hajolt a kolbásztöltő kimeneti nyílása előtt, két zsíros tenyerében tartotta az előbuggyanó cuccost, s onnan nézett felfelé, bele a kamerába. Valahogy a legkevésbé sem tűnt természetesnek. Itt vagyok köztetek. A népem, az enyéim között. Ennyi volt abban a furcsán torz szájtartásban, semmi több.

Aztán még egy focimeccs közben láttam egy félszeg mosoly szerűséget az arcán, a VIP szektorban, komoly emberek, igazi oligarchák társaságában. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget ennek a nevetésnek sem, hiszen ki nem röhög manapság magyar bajnoki meccset nézve. A diplomáciai találkozók kötelező mimikáját nem is sorolom ebbe a körbe. A hasznuk legfeljebb annyi, ezeket látva, senki nem vetheti a miniszterelnök szemére, hogy egyetlen arcizma sem rándul. Anélkül ugyanis ez a sok grimasz elképzelhetetlen, s egyben kivitelezhetetlen is volna.

De térjünk csak vissza erre a közjószágra. Orbán tényleg nem viccel. Valóban azt hiszi, ez így működik. Előkap valahonnan a nyelv mélyebb bugyraiból egy kifejezést, teszem azt, közjószág, s megosztja, ha tetszik, közkinccsé teszi, hogy az szerinte milyen jelentéssel használható, használandó. A „gyerek a mi felfogásunkban ’közjószág’ is”. A kisfiamra gondolok, s minden önuralmam összeszedve hallgatom el, ami első felindultságomban az eszembe jut. Maradok inkább annál, hogy a jószág kifejezés elsősorban vagyont, vagyontárgyat jelölt. De ki gondol ma már a telefonjára, a televíziókészülékére, vagy a kocsijára úgy, mint jószágra. A közjószág mindenesetre még ebben az archaikusnak mondható szövegkörnyezetben is elsősorban közvagyont jelent. Azt, amit ők oly nagy előszeretettel nyúlnak le. Így aztán bármely gyereket közjószágnak nevezni, még ha a „köz” előtag nélkül esetleg utalhat kisebb gyerekre is, hát hogy is mondjam…

Persze igazából ezúttal sincs min csodálkozni. Hiszen ebben a politikai kurzusban mélyen gyökerezik a törvények mellett a szókincsünk átértelmezésének ösztöne is. De nemcsak egyszerű interpretációs kedvről van itt szó, kérem, hanem a nyelven kívüli szempontok, érdekek és ideológiák által irányított túldeterminációra való hajlamról is. Ha megkérdeznék egy nemzeti konzultáció keretében, szükségesnek tartják-e jó magyarjaink az olyan kifejezések jelentésének alkotmányban való rögzítését, mint az apa, vagy az anya, vajon hányan várnák el, hogy azt, ami józanésszel is belátható, az alaptörvényben is szerepeltessük.

Vajon hányan alszanak jobban azóta, amióta a Szijjártó december 15-én bejelentette a facebook-profilján, hogy „megszavaztuk: az anya nő, az apa férfi.” Akkor most ki is itt a hülye? Mától azonban még ennél is nyugodtabb lehet az álmunk. Egyszerre idomul és hajlik nyelvünk a 21. század elvárásaihoz, s teszi egyértelművé, hogy a gyermek közjószág is. Bár olyan vehemenciával szolgálná a mi méltán egyre népszerűtlenebb elitünk a közjót, mint a pallérozott nyelvhasználatot. S bár közjószágnak tudhatnák a magyar miniszterelnököt is, mi több, a legfőbb közjószágnak.

Képek forrása: pim.hu / vitalap.hu / topszotar.hu