Ha valakinek, hát egy megtakarításokkal nem rendelkező miniszterelnöknek tudnia kell, milyen az, amikor az ember pusztán – ahogy mondani szokás – bérből és fizetésből él.

A hónap elején elképzeli a pénzkiáramlás ütemezését, hogy aztán az első pár napban boruljon is minden. Ott a fizetés a számlán, rendezi a rövid lejáratú tartozásait, majd óhatatlanul megenged magának egy kis lazítást. Nem sokat. Épp csak annyit, hogy a hónap utolsó harmadában újabb baráti kölcsön nélkül képtelen legyen a felszínen maradni.

Rengetegen élnek így, s ők még a szerencsésebbek. Szerencsések, mert nem nincstelenek, mint a mélyszegénységben élők százezrei. A pedagógusok zöme a szerencsések kasztjába tartozik. Hónapról hónapra élnek. Azért csak a zöme, mert egy jó házasság felemelhet, egy rosszul sikerült pedig kitaszíthat ebből a rétegből. Nem tudom, látott-e a miniszterelnök, vagy akár Kásler miniszter úr valaha aktuális pedagógus bértáblát? Szánalmas. Ezt a kisemmizett, kivéreztetett, megalázott közösséget, azokat a tanárokat fenyegette meg ma Orbán Viktor a fizetés nélküli szabadság rémével, akikre Magyarország, a magyar emberek, ha így tetszik, mi magyarok, nap mint nap 1,2 millió gyermekünket, azaz a jövőnket bízzuk.

Ha péntek, akkor Orbán-interjú. Rendszerint ezzel egyidőben szokott ébredezni bennem a magyar nyelv részben utánozhatatlan, másrészt kimeríthetetlen eszköztára, a szóvirágokban burjánzó vulgarizmus. Így volt ez ma is. Dőltek a szokásos lózungok. Az már el sem éri az ingerküszöbömet, hogy az ország első embere szerint „a járványt Magyarországra a külföldiek hozták be.” Nem mintha számítana valamit, hát legyen. Kipcsak vér ilyet nyilván nem tesz a saját hazájával. Hogy behurcol ide mindenféle vírusokat. Ha meg mégis, hát elvesszük mindenkitől az útlevelét, aztán leshet az a hülye vírus. Minek annyit utazgatni. Megvan itt minden, ami a magyarnak kell.

Miután ezzel végzett – de még a kétfrontos háború meghirdetése előtt – a vezér ismételten megnyugtatott mindenkit. A kölykök nincsenek veszélyben, s ma annak kell alárendelni mindent, hogy az idősek megfertőződésének lehetőségét csökkentsük. Szavaira a János Kórház alkalmazottai jutottak az eszembe. Azok, akik védőfelszerelés nélkül láttak el egy utólag koronavírussal fertőzöttnek bizonyult beteget. Állítólag azóta is dolgoznak. Teszteletlenül. A tanár az iskolában hasonlóan védtelen. És persze, tünetek híján, teszteletlen is. Mert a protokoll így rendelkezik. A kezdő tanár is, a nyugdíj előtt álló is – rengeteg a 60 év körüli –, meg a nyugdíjas is. Ők mind veszélyben vannak a gyerekek között. Vagy ők nem számítanak?

Az értetlenkedés, a feszültség az iskolabezárások elmaradása miatt tapintható. Márpedig Orbán az ilyet nehezen viseli. Nem mellesleg mesteri pontossággal választ ki olyan csoportokat, amelyekbe belerúgva nem kell tartania igazán erős ellenreakcióktól, másrészt kielégítheti saját táborának atavisztikus ösztöneit. Ilyenek a kultúránkat és a munkahelyeinket veszélyeztető bevándorlók, a börtönbizniszben utazó bűnözők és ügyvédek, a munka nélkül jövedelmet remélő romák, s az egész nyáron csak a lábukat lógató pedagógusok. Ezeket a csoportokat leckéztetve könnyű politikai tőkét kovácsolni egy-egy kijelentésből, vagy döntésből.

Úgy tűnik, Orbán most a tanárokra neheztel. Az iskolák bezárása nem egyszerű dolog. Tényleg nem az. Komoly következményekkel jár. Mondjuk az olyan kijelentések, mint amilyen Gulyás Gergely részéről hangzott el nemrégiben, hogy tudniillik a bezárás a teljes tanév megismétlését és érvénytelenítését eredményezné, a sületlenségek kategóriájába tartozik. A szakmai szervezetek nyilatkozatai erre a problémára számtalan alternatív technikai megoldást jeleztek. Márpedig Orbán mégis valami ilyesmit mond. Az iskolabezárás a tanév végét jelentené, a tanároknak pedig fizetés nélküli szabadságra kellene menniük.

Mit mondjak, zseniális! Tanítani lehetne. Hogyan hangoljuk a gyermekeiket az iskolától féltő tömegeket a bezárás mellett kardoskodó pedagógusok ellen? Nyilván az érintetteken kívül senkit nem fog érdekelni, hogy el lehet-e küldeni akaratuk ellenére fizetés nélküli szabadságra a tanárokat? Amennyire tudom, bármikor, de a jelenlegi különleges jogrend mellett pláne. És persze senki nem fogja azt kutatni, hogy ilyen mérhetetlen bunkósággal lehet-e találkozni bárhol, ahol ideiglenesen bezárták az intézményeket. Ahogy a tömegek azt sem fogják harsogni, hogy másutt az állam mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat kötelességének érzi segíteni ebben a nehéz helyzetben, ahogy a saját közalkalmazottait is. Nem, nálunk ehelyett arra lehet számítani, hogy Orbán sameszei kuncognak majd a bajszuk alatt, hogy a főnök jól kiszúrt a köcsög pedagógusokkal.

Ám a legszebb az egészben az, hogy talán még a miniszterelnök sem gondolta komolyan ezt az egészet. Kijelentésében én a konkrét fenyegetésnél erősebbnek érzek valami „Kuss!” szerű nyomatékot. „Befogjátok a pofátokat, de azonnal! Zsörtölődtök? Velem ti ne merjetek kekeckedni, mert csúnyán megüthetitek a bokátokat, ha nem álltok be a sorba! Ugattok Káslerre a NAT miatt? Nos, barátocskáim, én nem a doki vagyok! Jó, ha ezt egyszer s mindenkorra megjegyzitek!” Bocs, lehet, hogy kicsit túltoltam, de tuti, hogy van ebben a fizetés nélküli dologban valami rendteremtési szándék. A kérdés csak az, hogy a szülők valós aggódása a gyermekeikért képes-e felülírni az unortodox politikai taktikát.

Közben Rómában elrendelték a katolikus templomok bezárását. Nálunk Semjén arról prédikál, hogy a templomok tartsanak több misét. Ó, szent unortodoxia!

Képek forrása: bladionline.com / hirado.hu / ledevoir.com / 444.hu / img.reblog.hu