Magyarországot az EP választások után is narancsszínű takaró borítja. Mondhatnám ködnek is, csak az nem narancsszínű.
Ez a takaró azonban évek óta kopni látszik, olyannyira, hogy néhol már átlátni a szövetszálak között. 51,14 % – ennyien szavaztak a Fidesz-KDNP listájára. Ilyen magas (43,36%) részvételi arány mellett, bizony a közelében sincs a 2/3-nak. Ez még a matematikai kompetenciák intenzív leépítése mellett is könnyen belátható bárki számára. A bűvös 2/3 ráadásul egyetlen megyében sem jött össze, nem mintha ez ebben az esetben számítana bármit. Szóval ez a takaró meglehetősen vékonyka.
Orbánék újra nyertek. Ez tény. A Magyarországra eső 21 Európa Parlamenti helyből 13-at. Hogy ez sok, vagy kevés? Nos, szerintem nagyjából nulla. Zéró. Pontosan ebben lepleződik le a Fidesz régóta tartó ámokfutásának felelőtlensége. Abban, hogy mára a Néppárton belül sikerült teljesen elszigetelődnie. Orbán arra játszott, hogy a választásokon jobboldali (ezt a kifejezést itt és most abban az értelemben használom, hogy nacionalista) áttörés fog bekövetkezni, s egy ilyen új közegben a Fidesz szerepe, súlya felértékelődhet. Ez nem történt meg. A nacionalisták erősödtek ugyan, de korántsem váltak meghatározó erővé az EP-ben. A döntéshozatal során simán megvannak nélkülük. Orbán tehát nem vált hatalmi tényezővé.
Magyarország érdekeit leghatékonyabban továbbra is a Néppártban lehetne képviselni. Lehetne. De nem felfüggesztett szavazati jog mellett és nem a kilépés/kizárás árnyékában. Számunkra az EP-választás tétje az volt, hogy sikerüljön minél nagyobb számú képviselői helyet szerezni meghatározó pártcsaládhoz, pártcsaládokhoz tartozóan. A Fidesz-KDNP szavazói mindent megtettek ennek érdekében. Orbánék viszont, amit csak lehetett, elszúrtak. A választóik segítségével megszerzett 13 képviselői hely gyakorlatilag elveszett.
Nagyjából három variációra lehet számítani. A Fidesz kilép a Néppártból, s csatlakozik egy súlytalan pártcsaládhoz. Ha ezzel szemben úgy rúgják ki onnan, ugyanaz várható, mint az első esetben. A harmadik variáció az, hogy továbbra is megtűrik az EPP-ben. Akkor aztán majd ülhet a frakcióüléseken a sarokban, ám súlyát, alkupozícióját egyhamar nem fogja tudni visszaszerezni. A fejünk fölött fognak dönteni olyan kérdésekben, mint a költségvetési támogatások.
Belegondolt ebbe valaki, amikor Orbán olyan partnerekbe szállt bele, akik korábban stratégiai szövetségesei voltak? A miniszterelnöknek néhány napja már lehetett valami rossz érzése. Azt nyilatkozta, hogy „akkor maradunk a Néppártban, ha Magyarországnak az az érdeke, hogy ott maradjunk.” Csakhogy az a hajó már elment, hogy ebben a kérdésben a Fidesz döntsön. Igazából már az eddigi lépései is (ld. a párttagság felfüggesztése) csupán látszatra voltak a saját döntései. Ha néppárti tagságát nem függeszti fel maga, akkor nyilván felfüggeszti azt az EPP. Magyarország érdekeit illett volna kicsit korábban átgondolni.
Had’ helyezzek ide két mondatot az Orbán által nem támogatott néppárti csúcsjelölttől, Manfred Webertől. „Nem fogunk együttműködni azokkal, akik szét akarják verni Európát.” „Meg fogjuk védeni Európát a nacionalistáktól.” Félek, a Fidesz-KDNP mindkét állításban érintett. Márpedig Weber nem szokott túl sűrűn változtatni az álláspontján. Tudniillik nincs rá szüksége, mivel gondolkodik, mielőtt megszólalna. Jó volna ezt eltanulni tőle.
Hogy az Európai Bizottság élén végül Weber, a francia Michel Barnier, vagy valaki más lesz-e a befutó, azt egyelőre nem lehet tudni. Az eltékozolt 13 képviselői hely szempontjából, ez igazán nem is lényeges. A Fidesz politikai felelőtlenségének áradata azonban folytatódik. A nemzetközi ügyekben Orbán fegyverhordozójának tekinthető Szijjártó Péter szájából továbbra is feltartóztathatatlanul dőlnek az ostobaságok. Olyanok, hogy „egyik csúcsjelöltet sem tartjuk alkalmasnak”, vagy pl. ez, „nem tartjuk lényegesnek Weber nyilatkozatát. A felelősen gondolkodó miniszter nyilván úgy érzi, ezek a mondatok szolgálják leginkább Magyarország érdekeit. Orbán párosa Szijjártóval bennem azt a képzetet kelti, mintha két Sancho Pansat látnék, és sehol egy Don Quijotet. Persze azzal az alapvető különbséggel, hogy az kissé együgyű parasztember, Sancho, szerethető figura volt.
Ilyen körülmények között a tegnapi EP választásokon kialakult hazai arányok legfeljebb belpolitikai jelentőséggel bírnak. Ezzel kapcsolatban azonban bőven van miről elgondolkodni, így hát erről inkább legközelebb. Kár, hogy tényleg kezdjük kiírni magunkat az európai politikából.
Képek forrása: 444.hu / profitline.hu / AFP
