A hazugságnak számtalan arca van. Vonásainak sokfélesége olyan gazdagságot mutat, amely szinte az osztályozást is lehetetlenné teszi.
Értelme még csak volna a kategóriákba sorolásnak, de képtelen vállalkozásnak gondolom. Esetünkben talán ez nem is érdekes, hiszen amiről most van szó, annak neve is van, így szükségtelen meghatározni a helyét a hazugságok rendszerében, s viszonyát a különféle rokonaihoz. A politikai hazugságot felismerni és megérteni ugyanis nem igényel komolyabb szellemi erőfeszítést.
A legújabb nemzeti konzultáció eredményét szombaton hozta nyilvánosságra Magyarország Kormánya. Tudják, azt, amelyben hét pofonegyszerű kérdéssel összefüggésben fejthette ki álláspontját a választókorú magyar lakosság. Mondjuk a dolog rákfenéje talán éppen abban a minősítésben rejlik, hogy tudniillik pofonegyszerű kérdés. A kormány olyan kérdésekkel bombázta meg az embereket, amelyekre a válaszok a legkevésbé sem egyértelműek, ráadásul a megfontolt felelethez szükséges információkhoz kizárólag Orbán propagandagépezetén keresztül juthatott a nyelveket nem beszélő, s az internet helyett a hazai médiában tájékozódó honpolgár.
Mert ugyan – eltekintve a szakterület ismerőitől és a kérdéssel hivatásszerűen foglalkozóktól – ki volna képes szakszerűen összefoglalni a brüsszeli olaj- és gázszállításokra vonatkozó szankciók lényegét? Én ugyan nem. Ki tudná elmesélni nekem, milyen szankciókat léptetett érvénybe az EU Oroszországgal szemben a nyersanyagokra vonatkozóan? Ki volna képes érdemben megítélni, hogy mi a helyzet a nukleáris fűtőelemekkel (az atomfizikával összefüggő technikai részleteket hagyjuk is), vagy hogy aktuálisan hogyan érintik a szankciók a több emberöltőre titkosított megállapodásokkal körülbástyázott paksi beruházást? A turizmusnak mely szegmensét érintik a brüsszeli szankciók? De a kedvencem ez: az élelmiszerárak emelkedését okozó szankciók. Így, ebben a formában. A szankciók okozzák az élelmiszerárak emelkedését, nálunk amúgy az uniós átlagot kétszeresen meghaladó mértékben.
Magyarországon 1 millió 389 ezer olyan állampolgár él, aki kompetensnek gondolja magát ezekben a kérdésekben. Ugyanennyi állampolgár olyan fogalommal rendelkezik a képviseleti demokráciáról, hogy abban egészen természetes, ha szakpolitikai kérdésekben neki időről-időre attól függetlenül is nyilatkoznia kell, hogy képviselőt delegált az országgyűlésbe, s annak ellenére is állást kell foglalnia – s ezt meg is teszi –, hogy egy kukkot sem ért abból, ami az aktuális nemzeti konzultáció tárgya.
Az országgyűlési választások idején a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint 8.215.304 volt a választásra jogosultak száma. Gondolom, az azóta eltelt időszakban ez érdemben nem változott. A legújabb nemzeti konzultáció keretében feltett kérdésekre tehát durván a választásra jogosultak durván 17 %-a adott választ. Ők biztosítják a kormány eszelős intézkedéseihez a legitimációt. Erre van képe Magyarország Kormányának azt hazudnia, hogy „a magyarok 97 %-a elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat.” Vajon milyen viszonyt ápolhatnak ők – beleértve a vezért, Orbán Viktort is – az igazmondással?
A kormány posztjából ráadásul az is kiderül, hogy a kérdőívet a válaszadók 16 %-a töltötte ki online. Elgondolkodtató, hogy az őszi népszámlálás alkalmával a beérkezett 9,2 millió személyi kérdőívből 7 millió érkezett vissza online úton a rendszerbe. Ez testvérek között is 76 %! Ha ezt az adatot összevetjük a nemzeti konzultációt online kitöltő 16 %-kal, adódik a kérdés, hogy a társadalmunk mely rétegéhez tartozik az a 84 %, aki postai úton válaszolt Orbánék kérdéseire a brüsszeli szankciókkal kapcsolatban. Ki az az 1 millió 166 ezer személy, aki a kormány Brüsszel ellenes beszédmódjának bedőlve, a véleményalkotáshoz megfelelő vélt kompetenciák birtokában, ám a kérdőívek online kitöltéséhez szükséges IT kompetenciák hiányában aktív kiszolgálójává vált Orbánék nemzetrontó hazugságnarratívájának? Egy biztos: ők azok, akik e mostani rezsim megingathatatlan, gránit szilárdságú alapját képezik.
Képek forrása: mandiner.hu / facebook.com / itcafe.hu
