Ha máshonnan nem, hát Adytól legalább tudhatjuk, mekkora hatalma van felettünk a pénznek.

Hülyeségeket persze lehet összehordani, akár a közhelyek szintjén is, hogy nem boldogít, vagy hogy nem minden… Igazság persze mindig van ezekben a fordulatokban, de hogy leegyszerűsítik a világunkat, az biztos. Én nem tudom, boldogít-e, de hogy a hiánya bizonyos élethelyzetekben boldogtalanná tesz, az bizonyos. Nem láttam még mosolyogni olyan embert, aki nem képes rendszeresen rendes ételt tenni a gyereke elé. Aki nem tudja vállalni a szerettei gyógykezelését. Akinél a behajtó kopogtat.

Így volt ez eddig, s így lesz ezután is. Csak újabban többek arcáról hervad le a mosoly, s az előttünk álló napok, hónapok, talán évek sem kecsegtetnek sok jóval. Törvényalkotók, döntéshozók, oligarchák, milliókkal, milliárdokkal a számláikon persze könnyen mondanak rájuk égő ítéleteket a nehéz sorsú emberekről. Akinek nincs semmije, az annyit is ér – valahogy így szólt Lázár János coming outja, azaz ebben az esetben erkölcsi önfelvállalása. Így gondolkodik a Fidesz egyik megmondó embere. S persze ahogy a rész árulkodik az egészről, úgy érvényes ez a lázári attitűd egy frakció, egy párt, ha tetszik a NER egészére.

Nem feltétlenül e táguló univerzumok minden egyes szereplőjére – a tisztesség nyilván még ott is pislákol egy-egy emberben –, de az egészre feltétlenül jellemző ez az érdektelenség. A boss remekbe szabott eszmefuttatás is erről árulkodik: Aki az átlag felett fogyaszt, az csökkentse a fogyasztását vagy keressen többet. Világos, ugye. Ezek a kijelentések biztosítják az aranyfedezetet az olyan szlogenek hátterében, amelyek szerint ők nem hagynak senkit az út szélén, vagy nekik a magyarok, Magyarország az első. Mindez a mostani válság keretei között nagyjából úgy értelmezhető, hogy a magyarok kizárólag ők maguk, s csakis abban az értelemben nem hagyják az út szélén az elesetteket, hogy az árokba taszítják őket.

Az mára elég nyilvánvaló, hogy az intézkedéseik másra aligha jók. A hatalmaskodókat gazdagabbá, a szegényeket pedig még kisemmizettebbekké teszik. Valódi megoldást azonban nem jelentenek semmire. Az ársapkák rendszere nagyjából annyit ér, mint halottnak a pofon, vagy mintha ez a sapka a nyúl fején díszelegne. Pontosan tudjuk, ha van rajta, úgy azért verik meg, ha nincs, akkor meg azért. Így aztán legfeljebb arra jó, hogy elfedje a tényeket. Mondjuk a rezsim hajhullását, hogy tovább bonyolítsam a képzavart. Eltakar valamit, amit szégyellenének, ha volna bennük szemernyi együttérzés. Mondjuk azt, hogy a kormány képtelen megbirkózni a válságkezelés tényleg nehéz feladatával. Amit eddig tettek, az ugyanis nem megoldotta, hanem egyszerűen tovább rontotta a helyzetet.

A nyáron volt alkalmam kicsit körülnézni Európában. Magyarországra nézve elkeserítő, amit tapasztaltam. A hazai jövedelmi viszonyok mellett egyre lehetetlenebbé válik egy család tisztességes megélhetésének biztosítása. Közben a kormánynak mintha esze ágában sem volna segíteni ebben. Az átlag magyar családok bevételei mellett szinte irracionális, hogy az árak színvonala nem megegyezik, de egyre inkább meghaladja a négyszer-ötször magasabb jövedelmet biztosító országokét. Triesztben ma olcsóbban jutsz ingatlanhoz, mint a Balatonnál. Az áruházláncok a jelenlegi euróárfolyam ellenére is hasonló áron kínálják a portékáikat Ausztriában és Németországban, mint idehaza. Szinte mindenütt több száz eurós támogatást adnak a nem elszabadult, de növekvő rezsiköltségek enyhítéséhez. Angliában olcsóbban kaphatsz egy autentikus hamburgert, mint idehaza, s ha éppen kedved van beülni valahova megreggelizni, hát sokkal kevésbé fáj a pénztárcádnak, mintha itthon tennéd meg ugyanezt.

Részben azért, mert ezekben az országokban nem a tőzsdei árnál 8 %-kal drágábban szerzik be a gázt. Mert ott az intézkedések nem az oligarcháikat hizlalják még tovább. Mert ott nem a közösség érdekeivel és a piac működésével szembe fordulva próbálják meg kezelni a válságot. Mert ezekben a demokratikus demokráciákban a valóban rászorulókat próbálják támogatni. Mert a hanyatló nyugat nem 27 %-os ÁFÁ-val igyekszik kiszolgálni egy mérhetetlenül éhes és pazarló államot, hogy aztán szabadon garázdálkodhasson e bevételek között a zavarosban. Mert a rezsim fejében meg sem fordul, hogy nagyobb részt hagyhatna az emberek zsebében. Az említett demokratikus demokráciákban, amit az állam beszed a polgáraitól, azt nem stadionokra költi, hanem egyebek mellett működőképes egészségügyi rendszer és magas színvonalú oktatás fenntartására fordítja, azaz valamennyi adófizető boldogulására. Ezekben a válságtól sújtott időkben mutatkozik meg igazán Orbán rendszerének igazi, részvéttelen arca. Ha nem megyünk rá végképp az újabb választásokig, hát akkor nagyon nem szabadna megfeledkezni majdan minderről a szavazófülkék magányában. Ahogy Lázár és Orbán idézett szavairól sem.

Képek forrása: hvg.hu / pestibulvar.hu / index.hu