Tegnap feldobott egy írást a net. Nem kértem, nem kerestem rá, egyszer csak ott volt előttem a telefonomon.
Nem tudom, mi a pontos terminus a jelenség megnevezésére. Gondolom, az előzmények és a keresési szokások alapján ajánl fel írásokat a világháló. Közben rájöttem, hogy ki lehet kapcsolni, de azt hiszem, nem fogom megtenni. Egész jó arány, ha – ahogy számolom – tízből úgy kb. három címre rá is kattintok, aztán vagy lépek is ki belőle, vagy komolyabban belemélyedek. Azok közé tartozom, akik tudomásul veszik az elkerülhetetlent: a net és annak sajátos logikája mára végképp az életünk részévé vált
Szóval ahogy pásztázom a szóban forgó app által kínált cikkeket, az egyik címében megakad a tekintetem két kifejezésen: közmédia és élelmiszerhiány. A cím egésze nem tetszik. Túl hosszú. Ekkor még fogalmam sincs, ki lehet a célközönség az írást közzé tevő weboldal számára, de abban biztos vagyok, hogy ilyen terjengős címmel meglehetősen leszűkítik az érdeklődők körét. Puszta feltételezés a részemről, de szerintem a harminc alatti korosztály anélkül lép tovább egy ilyen cikken, hogy érdemben foglalkozna azzal, egyáltalán ráklikkeljen-e a bejegyzésre.
Engem viszont érdekelnek a világhálóval kapcsolatban kialakulóban lévő normáktól és elvárásoktól való nyílt eltérések. Annyi legalábbis érzékelhető volt, hogy az írás nem akarja kielégíteni a klikkvadász koncepció igényeit, s ennyi nekem már tulajdonképpen elég is. A fura az egészben, ha a cím kizárólag azt a két kifejezést tartalmazza, ami felkeltette az érdeklődésemet, lehetséges, hogy lazán lépek tovább én is. Mondjuk így: A közmédia hallgat az élelmiszerhiányról. Egy ilyen cím már csak azért sem éri el az ingerküszöbömet, mivel annyira direkt módon tolja a képembe, hé, figyelj ide, itt mondom a tutit, hogy szinte taszít. Tudva – hisz figyel –, hogy érdekel a közmédia és a politikával összefüggő hírek sokasága, a hozzájárulásom nélkül tolakszik be az intimszférámba. Azt pedig nagyon utálom.
Ez a hosszú, az én ízlésem szerint eléggé bénácskának tetsző cím azonban megfogott. Elromlott egy hűtő egy bécsi Lidlben, a magyar közmédia már élelmiszerhiányról kezdett spekulálni. Milyen ez már? Ezután minek megírni, pláne elolvasni a cikket? Belátom, címet adni nem könnyű feladat. Érzékelem, ahogy újabban egyre nyúlnak, növekednek. Csak nem értem miért. Mennyivel izgalmasabb ez: Őszi reggeli. Vagy ez: A gólyakalifa. Vagy mondjuk ez: A per. Naná, hogy el fogom olvasni. Nyilván azért, mert ezek eléggé implicit címek. Mint egy szép csomagolópapír. Felkelti bennem a vágyat, hogy kibontsam a csomagot, s megtudjam, mi van benne. De ez mindegy is, mára egy ilyen hosszú jutott.
Az olvasást mindig azzal kezdem, hogy megnézem, milyen oldal jegyzi az írást. Ezt épp a lakmusz.hu. Ismerem. Egyebek mellett így mutatkoznak be: „A Lakmusz egy tényellenőrzéssel foglalkozó szerkesztőség.” Azt hiszem nagy, sőt egyre nagyobb szükség van a hasonló portálokra. A média ugyanis egyre inkább távolodni látszik a valóságtól. Mintha a valóság megismerése iránti igényt egyre gyakrabban írnák felül az úgynevezett valóságtól teljesen független szempontok, érdekek. Mintha értékrendek és ideológiák írnák a tényeket, s nem a tények határoznák meg a lehetséges értékrendeket és ideológiákat.
Itt van ez az eset is. Elromlik egy hűtőpult Bécsben. Van ez így. Nyilván az az első, hogy a veszélybe került árut biztonságba kell helyezni valahol. A hűtőpult meg ott várakozik az üres polcaival, magányosan, szerelőre várva. De milyen frankó következtetést lehet levonni abból, ha a hazai politika számára komoly frusztrációkat okozó, a jóléti társadalom egyik reprezentánsának tartott Ausztria fővárosában fotózhatóvá válik egy üres polc. Elég a kép. Ki se kell mondani. Íme, itt áll előttünk a hanyatló nyugat. Igazolja nemcsak Orbán vízióját a demokrácia végéről, de teszem azt Lázárét is arról, hogy mennyire nem szerencsés a külföldi áruházláncok jelenléte egy konzervatív, keresztény, illiberális közegben.
A közmédia pedig rá is cuppan. Az elfogulatlansággal nem vádolható hirado.hu rögtön mérlegelni is kezdi a lehetséges okokat. Igaz, kérdő formában, de szinte kéjes élvezettel fogalmaz: „Lehetséges, hogy az ukrán válság miatt máris áruhiány van egyes bécsi szupermarketekben?” A figyelmes olvasó persze egyből érzékelheti azt is, hogy a tudósításban nem orosz-ukrán háborúról, hanem ukrán válságról van szó. Hát nem bájos? Igen, így működik ez. Még hogy a tények makacs dolgok. Szó nincs róla. Az egyetlen, ami itt makacs, az a félrevezetés, az átverés, a megtévesztés, a befolyásolás élvezete a la magyar közmédia.
Képek forrása: 24.hu / tmkronika.hu / heute.at - lakmusz.hu
