Háború idején nem lehet hallgatni.
Legyen szó bármilyen fegyveres konfliktusról, amely civil életeket veszélyeztet, a jóérzésű, tisztességes és racionális ember – félretéve az összes előítéletét – csak tiltakozhat, hogy eddig és ne tovább. Ahogy ezt teszik Oroszországban is. A talán legklasszikusabb illiberális demokrácia eddig 1700 tiltakozót tartóztatott le egyetlen nap alatt annak ellenére, hogy a tiltakozás is alapjog. Tiltakoznak, és tiltakozni is fognak mindaddig, amíg véget nem ér ez a mostani őrület. Tiltakoznak majd annak ellenére, hogy tudják, a szabadságukat veszélyeztetik.
Putyin rendszere kezdi felfedni valódi, ocsmány arcát. A szörnyeteg előbújt, mert elege lett abból, hogy nem úgy kezelik, ahogy ő szeretné. Ez a feltárulkozás intő példa mindenkinek, aki a centralizált hatalomgyakorlás híve. Elegendő egyetlen eszement autokrata, aki szerint a fékek és ellensúlyok rendszere hülyeség, aki minden eszközzel akadályozza a rezsim kontrollját, aki fittyet hány a jogállamisági kritériumokra, s máris ott táncolunk egy lehetséges újabb világégés peremén. Mert nem akadályoztuk meg időben egy zsarnok pusztító tombolását. Érveket bármire találni. Vazallusokat pedig bármihez. Határon belül és határon kívül egyaránt.
A világhatalmi ambíciókat ringató orosz medve a hosszú téli álom után most felébred, megrázza magát, s a világ beleremeg. Megvan mindene, ami miatt rettegni kell tőle. Soha nem tapasztalt csapásokkal fenyegeti azt, aki kívülről ellene fordul. És tarthatunk attól, hogy komolyan is gondolja. Ám ha észreveszi a félelmet, bizonyosan elpusztít és felzabál mindent. Mert eddig is az hizlalta, hogy rettegtek tőle. Ezért keresték a kedvét. Ölelő mancsainak szorítását a barátság jelének hitték. Nem vették észre, hogy nem a medvetáncoltató táncoltatja a medvét a rideg vaslánc egyik végén, hanem a medve táncoltatja a medvetáncoltatót a másikon.
Most aztán születnek a hülyébbnél hülyébb mondatok. Elítéljük, de üzletelünk velük. Attól tartok, Orbán a legszörnyűbb napjait éli. Meg is látszik rajta. Milyen logikának felel ez meg? Keresztény etikainak? Vad piacgazdaságinak? Miféle gőg az, amely nem veszi észre, hogy nem mi üzleteltünk velük eddig sem, hanem ők velünk. A láncnak mindig két vége van. Örökre elszakítani kellene, s nem újra és önként Oroszország kezébe adni. Ahogy bármilyen függőségi viszonyt is felszámolni, s nem felépíteni a bölcs dolog. Tartalék gázunk van elég, mondják. De meddig? Hogy veszi majd ki magát, ha a szövetségeseinkkel tartunk a legtöbb szankcióban, de orosz gázzal védenénk meg a rezsicsökkentést? Odaállunk a szőnyeg szélére, és síró hangon elrebegjük, hogy mi ugyan elítélünk, kedves mackó, de szeretnénk veled továbbra is üzletelni.
Háború idején nem lehet hallgatni. Én sem fogok. Nehéz átlátni ezt az egészet. Csak remélni lehet, hogy lassan majd tisztul a kép. Ami bennem egyelőre biztos, az a háborús erőszak elutasítása. Az orosz agresszióé. Utálom az ukránok hülye nyelvtörvényét. Azt is, ahogy a kisebbségi jogokat kezelték. Putyin fellépése azonban nem erre válasz. Ezeket lerendezni lehetett volna másképp is. Hogy mi lehet az a motiváció, ami miatt megéri vállalni ilyen mértékű nemzetközi elszigetelődést, azt majd megmondják a szakértők. Addig házi használatra marad nekem annyi – hangozzon bármennyire populistán is –, hogy ezt a káoszt egy fékeveszett, megzakkant illiberális demokrata tombolása okozza.
Háború idején nem lehet hallgatni. Ám ennek a szörnyűségnek hatása kell legyen az itthoni dolgainkra is. Akinek van füle, meghallja a narratívák közötti összecsengést. Azt, hogy ki hogyan beszél. Ki milyen szókészlettel dolgozik. Az analógiák elég egyértelműek. Eldöntheti bárki, hogy ezt hallgatja-e szívesen, vagy a politika rádióján keres egy másik hullámhosszt, amelyen kevesebb a háborús metafora, amely békésebb, megengedőbb, egyszerűen emberibb. Addig viszont had’ fejezzem ki a szenvedőkkel való együttérzésemet az aprócska Fekete-tengeri Kígyó-sziget védőinek üzenetével: Orosz hadihajó, húzz a faszba!
Képek forrása: 444.hu / telex.hu / index.hu / AFP
