Felröppent a hír… Nem zörög a haraszt… Valami van a levegőben…

Ezernyi szófordulattal, szólással képes kifejezni szépséges magyar nyelvünk azt a hitet, vagy inkább meggyőződést, hogy ha valamiről beszélni kezdenek az emberek, akkor annak elkerülhetetlenül kell legyen valóságtartalma. Az esetek egy részében egy ilyen összefüggés igazolást is nyer. A másik részében azonban világosan kiderül, hogy a tétel egyszerűen nem igaz. Mégis, ez utóbbi körülmény semmit nem változtat az említett meggyőződésen. A közgondolkodás makacsul ragaszkodik hozzá, hogy márpedig kell, hogy legyen valami a dologban. Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t. Ismerős, ugye?

Nos, a Guardian értesülése szerint – ahogy a telex.hu-n olvasom – az Alapjogokért Központ meghívta Magyarországra Donald Trumpot. Igaz, nem igaz, azt én nem tudhatom. Ráadásul a forrásaim el is bizonytalanítanak ebben a tekintetben. Erre is megvannak persze a megfelelő klisék. Ha majd válaszol a szervezet, hogy valóban meghívták-e a volt amerikai elnököt, „frissítjük cikkünket”. Ez így nyilván korrekt, csak hát elég gyakran fordul elő, hogy a frissítés elkerüli az ember figyelmét. Marad hát a meggyőződés, hogy itt istenuccse történnie kell valaminek.

Talán érthető, hogy aligha támaszkodhatom a kérdéssel összefüggésben ennél pontosabb információkra. Ezen bizonytalanságok ellenére is elég erős állításnak tűnik, hogy – amennyiben elfogadja a meghívást – a tavasszal együtt Trump is el fog jönni Magyarországra. Vörösmarty Előszavának egy sorával élve azért remélem, hogy nem hajfodrászként érkezik. Szerintem az ország megosztottsága ellenére is kijelenthető, hogy Trump frizurája nem gyökerezik organikusan az egységesnek képzelt magyar népi tradícióba. Talán azt is kijelenthetjük, hogy fejkoronája a magyar néplélekkel szinte teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

De félre bú, nyilván nem a tincsei tették ennyire vonzóvá. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy ugyan mi? Nem nehéz kitalálni. Orbán rajongása Trumpért közismert. 2016-ban és 2020-ban is teljes – egyre nagyobb – mellszélességgel kiállt a republikánus jelölt mellett. Isszuk is a levét. Márpedig a magyar miniszterelnökről sok minden elmondható, de az, hogy ne rendelkezne stratégiai érzékenységgel, nos, ez aligha. Éppen ezért értelmezhetetlen az az egyértelmű elköteleződés, amellyel Orbán komoly károkat okozhatott a Trumpot követő időszakra a magyar-amerikai kapcsolatoknak.

Ezúttal azonban – kerülgethetem a forró kását ameddig akarom –, ha tényleg jön Trump, az elég nyilvánvalóan a választási kampány része lesz. Oké, értem én, egy kicsi, de akarnok embernek érthetően fontos, az igazán nagy emberekkel való kapcsolat. Egyfajta frottőrizmus ez. Csak épp, ha valakihez dörgölődzünk, arról elkerülhetetlenül ragad ránk mindenféle dolog. Trumpról például a trumpizmus. Ahelyett, hogy definiálnám ennek mibenlétét, szinte bizonyosan beletartozik ebbe a populizmus, a nárcizmus, az irracionalizmus és még hosszan lehetne sorolni a szimptómákat.

Akárhogy is, minden embert alapvetően határoz meg, kit tart vonzónak. Ugyanígy egy kisebb-nagyobb közösséget is az, hogy milyen másik kisebb-nagyobb közösség értékrendjét tekinti a sajátjához közel állónak. Napjaink Orbán Viktora úgy gondolja, hogy Trump jelenlétével a választások előtt megszólíthatja az embereket. Úgy gondolja, a Trump által képviselt attitűd Magyarországon egy hiteles politikai program védjegye lehet. És ez az a pont, ahová már senkinek nem szabadna követnie ezt a színjátékot. Mert ez az attitűd Magyarországon és Európában hiteltelen és működésképtelen, ahogy az azt majmoló rezsim is. Annak a nagyjából 2,5 millió embernek észre kellene végre vennie, hogy milyen mérhetetlenül lenézik és átverik őket azok, akiket választásról választásra maguk fölé emelnek.

Képek forrása: cornandsoda.com / nytimes.com / vg.hu / vanityfair.com