Ha üveggolyót nem is, a távolságot megkapta Orbán Putyintól.
Ezer más ígéretet is kaphatott persze, egyebek mellett olyanokat, amelyekről tudhatunk, s olyanokat is, amelyeket nem kötnek az orrunkra. Ki tudja, az orrunkra nem kötöttek akár összefüggésben is állhatnak azzal a magabiztossággal, amely a Kossuth Rádió szokásos reggeli beszélgetése közben vált kézzelfoghatóvá, s amely szerint Magyarország valamikor akár meghatározó szereplője lehet a világpolitikának. Azt már csak én teszem hozzá, hogy örökös miniszterelnökként ezzel együtt nyilván Orbán maga is. Ugyan „ez még odébb van, ha egyáltalán” – fűzte hozzá tőle szokatlan szerénységgel.
Na, ezen a ponton kezdtem nem is annyira csekély szégyenérzetet felfedezni magamban. Mert hát, hogy jövök én ahhoz, hogy egy ilyen prosperáló bel- és külpolitikai helyzetben, amely efféle bátor, s egyben vakmerő kijelentéseket tesz lehetővé az ország első embere számára, kritikával illessem Orbán és rezsim egészének tevékenységét ebben a blogban. Milyen ember vagyok én? Sürgősen önvizsgálatot kell tartanom, ami mondjuk az ellenzék egészére, s a velük szimpatizáló választópolgárokra is alaposan ráférne. Itt állunk a világpolitikai tényezővé válás küszöbén, s a nyilvánvaló eredmények ellenére fanyalgunk éjjel-nappal.
Egyértelműnek látszik az is, hogy kedd óta Orbán merő szerénységből adja az értetlent a Putyinnal történt moszkvai tárgyalás egyik legerősebb vizuális effektjével kapcsolatban. Igen, az a „tárgyalóasztal” tényleg gigantikus volt. Hasonló méretű bútordarabot jellemző módon kétségkívül nem a világbéke megmentését és a nemzeti érdekek képviseletét célzó megbeszélések alkalmával figyelhetünk meg. Analógiaként nekem kapásból az olyan Guiness-rekord kísérletekhez szolgáló asztalok jutnak az eszembe, mint mondjuk az, amire a világ leghosszabb (1479 méter) rétesét helyezték.
Szóval szerintem ez a Coviddal összefüggő távolságtartásra való hivatkozás az asztal használata miatt cseppet sem szolgálja nemzetünk érdekeit. Egyáltalán, annak felemlegetése, hogy Putyinra vigyázni kell – s épp Orbántól kellene óvni ekkora körültekintéssel – meggyőződésem szerint mindenki más esetében kisebbségi komplexusról árulkodna. Orbán Viktorral kapcsolatban azonban ez egyszerűen fel sem merülhet. Ő ugyanis legbelül úgy lehet, mint Vettel, vagy Alonso az F1-es versenyautójával. Ha ők ülnének a Mercedesben, vagy a Red Bull Racing versenygépében, sokak szerint sokkal több futamgyőzelmük lehetne. Meglehet, Orbánnak kezd szűk lenni Magyarország, illetve a Magyarország biztosította lehetőségek. Ki tudja, ambícióitól vezérelve éjszakánként talán álmatlanul forgolódik az ágyában, hogy mi lehetett volna belőle, ha orosznak, amerikainak, vagy kínainak, egyszóval valami méretesebb nemzet fiának születik.
Én azonban ezzel szemben azt hiszem, nincs semmi szégyenkezni valója. Oroszország nagy ország, így hozzá mérten ott minden nagy. Az asztalok is. Méretes asztal azonban mégsem jár mindenkinek. Csak azoknak, akik a legközelebb állnak Putyinhoz. Azoknak, akik jégtörők lehetnek Európa és Oroszország között. Azoknak, akik, ha ott még nem is tartanak, aspirálhatnak egy világpolitikai jelentőségű szerepkörre. Meg lehet nézni, kit hova ültetnek. Oroszországban még ügyelnek a diplomáciai protokollra. Mindenki a jelentőségének megfelelő helyet kapja. Bárki beláthatja ezt az igazságot, ha megnézi, hova ültették Alberto Fernandez argentin elnököt. Hát tessék mondani, mi fér el azon az asztalon. Ugye, szinte semmi. S mi fér el azon az asztalon, amely mellé a magyar miniszterelnököt ültették? Akár az egész világ. Fanyalgás helyett legyünk inkább büszkék erre.
Fel a fejjel, barátaim. A Covid-veszélynek tulajdonított asztal nem eltávolította Orbán Viktort a valóban világpolitikai tényezőnek számító Putyintól, hanem – épp ellenkezőleg – felemelte a jelentőség polcán az orosz elnök mellé. Sokakkal egyetemben eddig én sem értettem, miért engedi át az elnöki széket Novák Katalinnak, holott az számára is kényelmes levezetést biztosíthatott volna pályája végén. Ez az orosz asztal azonban megértette velem, hogy Orbán politikai pályája, szándékai szerint legalábbis, nem a vége felé közeledik, hanem egy új, világpolitikai szerepkör kezdete felé, még akkor is, ha „ez még odébb van”. Aztán hogy ez kinek lenne áldás, s kinek átok, az – kedvenc labdarúgó terminusommal élve – fejben dől el.
Képek forrása: MTI - MTVA / ujszo.com / Sputnik via AFP - Sergey Karpuhin / varosikurir.hu
