Blogger Bob

Kormányzati kommunikáció

2021. december 08. - Blogger Bob

Korainak érzem még, hogy érdemben megpróbáljak hozzászólni a Völner ügyhöz. Ezért aztán a lényegi összefüggések helyett egyelőre beérem azzal, hogy az eset kommunikálásával foglalkozom.stop-soros-stop-orban.jpg

Ezt is megtehetném persze egyetlen mondattal. Tipikusan magyar, ha tetszik, hungarikum számba menő dolog ugyanis a zavarodottságnak, a mentegetésnek, a hallgatásnak és a terelésnek az az sajátos egyvelege, amit a dologgal kapcsolatban tapasztalni lehet a médiában. Mindez ráadásul kiegészül az ellenzék újabb lágyszívű bénázásával, amely kulturáltan igyekszik reagálni a történésekre.

semjen.jpgAnnyi egészen bizonyos, hogy valami oda nem illő került a palacsintába, ami által az emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált. A Fidesz normális körülmények között nem hagyja eddig sem elfajulni a dolgokat. Tudjuk, hogy szükség esetén nem félnek akár a nyilvánosság előtt is beáldozni embereket, de nem államtitkári szinten. A KESMA létrehozása nem véletlen. A közbeszéd feletti befolyás birtoklása az egyik legfontosabb hatalomtechnikai eszköz. Ez a rezsim minden eddigi elődjénél jobban irtózik a szabad sajtótól, illetve a nyilvánosságtól. Egy ma oly divatos HEPA-szűrő (high-efficiency particulate arrestance) csak jelenthet, ha összevetjük azzal, ami médiafronton ma Magyarországon zajlik.

Elég, ha arról tudsz, amiről mi helyesnek tartjuk, hogy tudjál, és az is csak olyan tálalásban kerüljön az asztalodra – bocsánat, a képernyőre –, ahogy mi szeretnénk. Sokáig nem akartam elhinni, amit egy haverom a törzshelyéről mesélt. A pult mögött számítógép, a vendéglátós a kedvenc sorozatát nézi rajta, a feje fölött pedig a hatalmas televízión egyetlen csatorna: M1. Lenémítva! Nem lehet tudni, azért-e ez a nagy csend, mert a hírműsorok zavarnák az üzemeltetőt a sorozatnézésben, vagy hanggal együtt követni a királyi tévé hírfolyamát, szerinte a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának már túlzó megnyilvánulása volna. A szórakozóhely törzsközönsége viszont az évek során a képernyőre meredve kénytelen volt megtanulni szájról olvasni, hogy legalább az M1 szigorú szűrőjén keresztül képet kapjon a világról.

hireado.jpgEgyszer találomra beugrottam az egységbe, és szóról szóra igaz volt minden, amit mesélt a helyről. A vendéglátós a pult mögött a kedvenc sorozatán nevetgélt hangosan, a törzsközönség pedig a néma képernyőn tátogó hírolvasót bámulta. Cseppet sem volnék meglepve azon, ha ez egy nem igazán ritka jelenség volna, s ha a Hogyan butítsd magyarjaid általános módszertanát tartalmazó útmutatók külön fejezetet szentelnének neki. Itt azonban már motyogni kell valamit, s meg is szólalnak az ügyeletes motyogók. Ez az egyik lehetséges forgatókönyv. Úgy beszélni, hogy nem mondunk semmit. Ebben pedig kétségkívül az egyik legjobb harcos Semjén. Na nem azért, mert egy ravasz kommunikátor, hanem inkább azért, mert még életében nem mondott olyat, amire érdemes lett volna odafigyelni. Viszont fantasztikusan képes lojálisan nézni, mosolyogni a góréra, s utánozhatatlanul tudja megtapsolni a szavait.

Nos, a miniszterelnök-helyettes úr – ha épp nem Semjén volna az, azt mondanám, súlya van, vagy kell, hogy legyen a szavainak – a következőket bírta mondani a Völner-ügyről: „Én egyébként Völner Pált egy nagyon rendes, kitűnő embernek ismertem meg, nehezen tudom elképzelni, hogy vele szemben ez megalapozott lenne”, majd hozzátette, bízik abban, hogy kiderül Völner Pál ártatlansága. Erre kössön csomót, aki tud. Ha pontosan tudhatná a közvélemény, miről is van szó konkrétan, az ártatlanság vélelme persze akkor is megilletné Völnert, így viszont Semjén végképp leeresztette a balladai homályt.

volner.jpgA második kommunikációs stratégia lehet mondjuk az, hogy indítsuk be az imamalmokat és kezdjük mantrázni a szokásos szózatokat. Nem elég, hogy az ellenzék megpróbálja befolyásolni a tavaszi választásokat, Brüsszel, a szendergő Bidennel az élen maga az USA, s az összes gaz nyugati titkosszolgálat, amelyeket persze Soros fizet, megpróbál besározni egy tiszta embert. A Völner-ügy egyértelmű és nyílt beavatkozás Magyarország belügyeibe. Kézenfekvő, hogy nálunk nincs korrupció, hiszen Orbán Viktor már többször kinyilvánította, hogy még csak az árnyékát sem tűri meg az ő kormányzati ciklusai idején, s miért is ne hinnénk neki, ugye? Így aztán az ügy kirobbantása kizárólag külföldi ármány lehet Magyarország szuverenitása ellen.

Végül a harmadik stratégia lehetne az, hogy hozzuk ki a helyzetből a legtöbbet. Mutassuk meg, hogy az illiberális Magyarországon nincs helye a kettős mércének. Ha bárkire rávetül a gyanú árnyéka, azt ki kell vizsgálni. Ahogy szintén Semjén nyilatkozta rendkívül tartalmasan, „nincs kettős mérce, az ügyészség működik, Polt Péter teszi a dolgát, és ha valakivel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki, (…), mindenkivel szemben el kell járni.” Most aztán ők jól eljárnak és megmutatják a világnak, hogy itt igazi jogállam van kérem. Addig se rágódnak a népek azon, hogy a kiemelkedő színvonalúnak mondott járványkezelés mellett továbbra is kétszáz fölött van a Coviddal összefüggő halálos áldozatok napi száma, s aki erre rákérdez, az Orbán szerint gusztustalan támadást intéz a magyar egészségügy ellen. Hát ennyit a kormányzati kommunikációról.

Képek forrása: 24. hu / mediaklikk.hu / index.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr9816777396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása