Nem titkolom, erősen készülök egy kormányváltásra.
Úgy látom – s ez persze itt és most csupán egy érvekkel kellőképp alá nem támasztott szubjektív vélemény –, az ország egésze érdekelt egy ilyen határozott és éles fordulatban. Magyarország jövőjét, azt tudniillik, hogy ismét visszakerüljünk a normálisan működő, jelzők nélküli demokráciák közösségébe, kizárólag egy ilyen váltást követően látom biztosítottnak. Azonban túl ezen, személyes ambíciók is motiválnak. Szeretném ugyanis kipróbálni, vagy ha úgy tetszik, megmutatni – elsősorban leginkább természetesen magamnak –, hogy a kritikai nézőpontot egy remélt kormányváltást követően is képes vagyok gyakorolni, azaz elfogulatlanul, tárgyilagosan szemlélni és kommunikálni közös dolgainkat.
E blog olvasói, ha továbbra is velem tartanak, a választásokat követően talán meggyőződhetnek majd arról, hogy nem a levegőbe beszélek. Gyúrni persze már most is lehet a dologra, hiszen az ellenzék működése, s főleg együttműködése, bőven kínál alkalmat kritikai észrevételek megfogalmazására. A mai bejegyzést annak akartam szentelni, hogy elmondjam, mennyire zavar, amikor a kormányzati munka kritikája a normális körülmények között minősíthetetlennek mondható formában fogalmazódik meg. Bármennyire nagyra tartom is azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Karácsony Gergely tesz annak érdekében, hogy méltatlan támadások közepette, iszonyatos ellenszélben igyekezzen megmenteni a főváros működőképességét, bizonyos dolgokat ő sem engedhet meg magának.
A közel kétmilliós Budapest vezetője a nyilvánosság előtt egyszerűen nem mondhat akármit. Főpolgármesterként ugyanis nemcsak a magyar lakosság ötödét, de a főváros első embereként valamennyiünket képvisel. S ahogy ezt már számtalanszor szemére vetettem Orbánnak és Szijjártónak is egy-egy bárdolatlan megnyilatkozásukat követően, úgy azt kell mondjam, a miniszterelnökről kijelenteni, hogy alacsony és kövér, megítélésem szerint kulturálatlan (a politikában bizonyosan), ebből adódóan megengedhetetlen, s egyben méltatlan is. S ha a Fidesz politikusainak vérlázító arcátlanságát tapasztalva nincs más mód, hogy az ember az indulatait levezesse, hát lehet káromkodni, lehet tányérokat törni. Otthon. De nem a nyilvánosság előtt.
Aztán működhet az „ami a szívemen, az a számon” vagánysága is. A kocsmában. De ott is, csak óvatosan, hogy senkit meg ne sértsen. Ám a parlamentben nem. Még abban az Országgyűlésben sem, amelyet a rezsim szűk érdekcsoportokat képviselő szavazógépezetté züllesztett. A Ház falai között utálom a teátrális gesztusokat. Egyszerűen nem ott van a helyük. A krumpliszsákoknak sem. A sípoknak sem. És annak sem, hogy egy közméltóságot leficsúrozzanak. Cyrano tudta kezelni ezeket a helyzeteket. Kövér látványosan nem. Belőle hiányzik minden önirónia. Ő csak büntetést tud kiszabni, akár egy posztos rendőr. Ennyi telik tőle. Ettől még azonban egy potenciális miniszterelnök jelölt ne ficsúrozzon. Az ilyen beszéd akár Karácsony, akár Jakab részéről is méltatlan.
Nem Orbán Viktorhoz és nem Kövér Lászlóhoz. Hozzájuk már alig lehet méltatlan bármi. Méltatlan viszont az előválasztást bevállaló két politikushoz. De leginkább tudják kikhez méltatlanok az ilyen megszólalások? Azokhoz a választókhoz, akiknek szeretnék elnyerni a bizalmát, s e bizalommal együtt a szavazatát. Akik abban reménykednek, hogy tényleg lehet másképp is. Őket senki nem képviselheti ilyen habitussal, ilyen attitűddel, ilyen szavakkal. Szóval erről szerettem volna írni ma. Aztán történt valami, ami elbizonytalanított. Talán nincs igazam. Talán a politikában mégsem az emberi méltóság a végső mérce.
Egy barátom megosztotta a Klubrádió internetes oldalának egyik írását, amely Orbán korábbi, s újabb verbális támadásait vette számba. A Jobbik lecsicskázásától, Vona férfiasságának megkérdőjelezésén át, Gyurcsány és Karácsony lejáratásán keresztül, a bukfencet és cigánykereket vető bohócig, Jakab Péterig. Ezt olvasva villant be, ha a Fidesz-tábort éveken keresztül ehhez a beszédmódhoz szoktatták, ha ehhez a stílushoz szocializálódtak, akkor az ingerküszöbüket korrekt érvelésekkel, normális megszólalásokkal tényleg aligha lehet elérni. Megszólítani őket talán csakis ezekkel a végtelenül primitív és ostoba szlogenekkel lehet. Akkor meg mit okoskodok itt ilyen körülmények között?
Most aztán nekem is káromkodni és tányérokat törni volna kedvem. Ha befejeztem ezeket a sorokat, talán meg is teszem. Itthon. De nem a nyilvánosság előtt. Ugyanakkor azt hiszem, a Fidesz propagandája félreérti az embereket. Biztos vagyok abban, ahogy a változást remélők között, úgy a NER-en belül is többségben vannak azok, akik nem ezt a nyelvet beszélik. Akik megértik a normális emberi szót. Akik nem megsemmisíteni, hanem meggyőzni akarják a sajátjuktól eltérő értékrendet képviselőket, s ha ez nem sikerül is nekik, elfogadják, hogy ugyanabban az országban élnek, hasonló fájdalmak és örömök között. Valahonnan innen kellene elindulni újra.
Képek forrása: most.hu / hvg.hu / klubradio.hu
