Különösebb kétségem nincs afelől, hogy a decemberben elfogadják mind az EU költségvetését, mind pedig a járványkezeléshez nélkülözhetetlen pénzügyi csomagot is.
Erre talán a konfliktus kezelésével megbízott Angela Merkel személye már magában is garanciát jelent. Az viszont napról-napra érthetetlenebb előttem, hogy a magyar kormány részéről mire jó ez az egész eszelős cécó. A következménye azonban eléggé egyértelmű. Utált tagállamból egyre inkább olyan rokonná válunk, akinek a felbukkanásakor a család minden tagja a fejét fogja.
Soros György egészen idáig visszafogottan tűrte azt az évek óta tartó ocsmány és ostoba gyűlöletkampányt, amelyet az Orbán rezsim folytat ellene. Ennek az eszement rágalomhadjáratnak kézzelfogható haszna Magyarország számára se gazdasági, se pénzügyi téren, se pedig a nemzetközi presztízsünk megitélésében nincs. Egy cseppet sem szimpatikus, felfuvalkodott kiskakas fitogtatja a kizárólag maga által nagyra tartott erejét, mintha bármi is rajta állna, miközben végképp nevetségessé válik mindenki előtt.
Nem mondom, hogy hasonlítsuk össze Soros és Orbán teljesítményét, mert a kettő összehasonlíthatatlan egymással. Ám a tendenciákat jól érzékelteti, hogy míg mondjuk Soros egyetemet hoz létre Magyarországon a saját vagyonából, s nem is akármilyent, addig Orbán hol elüldöz az országból (CEU), hol ellehetetlenít jól működő felsőoktatási intézményeket (SZFE). Jelzés értékű az is, hogy addig, amíg az amerikai magyar milliárdost személyében érte durva támadás, méltóságon alulinak tartotta, hogy reagáljon. Amikor azonban már az EU közössége szenvedhet hátrányt a vezér vétójától, akkor elkerülhetetlenül szükségesnek tartja, hogy megszólaljon.
Nem tudom azt sem, hogyan reagálna a magyar lépésre Orbán haverja, Berlusconi, ha még mindig ő volna Olaszország miniszterelnöke. Mert az EU nem olyan játszótér, ahol elfogadott érdeksérelmet okozni a másiknak. Az olaszok már hangot is adtak rosszallásuknak, ugyanis ők súlyos kárt szenvednének, ha a mi elutasító politikánk miatt nem jutnának hozzá időben, s a tervezett ütemben a pénzügyi forrásokhoz. Hasonló helyzetben vannak más déli államok is. Úgy tűnik azonban, a mi fociimádó vezérünk nem igazán csapatjátékos.
Had’ emeljek ki Soros gondolataiból csupán egyetlent, melyet a portfolio.hu is idéz. „… el kellene terelni az uniós forrásokat a helyi önkormányzatokhoz, ahol még működő demokrácia van, nem úgy, mint állami szinten”. Itt és most nem akarnám boncolgatni e kijelentés erős valóságtartalmait. Az uniós források nem központi elosztása egy olyan országban, mint Magyarország, igenis ésszerű javaslat. Épp a napokban vált a politikai közbeszéd részévé az a fordulat, hogy már csak azért sem szabad lemondania az EU-nak a jogállamisági kritériumokról a közösségi források elosztása során, mert azok nem azt a célt szolgálják, hogy helyi oligarchákat hizlaljanak általuk.
Jött is a válasz azonnal. Soros György fenyegeti Magyarországot, meg a Lengyelországot”, „Soros a világpolitika legkorruptabb embere.” – hangzott el Orbán szokásos pénteki beszélgetős terápiáján a Kossuth Rádióban. „Soros György … elvenné az Orbán-kormánytól az uniós pénzeket.” – írja a Portfolió. A 888.hu összehangolt támadást emleget Orbán Viktor ellen. A Mandinerben meginterjúvolt Varga István szerint pedig túlmisztifikált a jogállamiság fogalma a közbeszédben. Világos, ugye? Túlmisztifikált. Mintha lehetne túlmisztifikálni egy ilyen fogalmat. Mi lesz a következő? A demokrácia? Vagy talán túlmisztifikált már ma is? Vagy a korrupció ellenesség? Vagy talán túlmisztifikált már ma is?
Remek összefoglalást látott napvilágot tegnap a hvg.hu-n a jogállamisági kritériumokról és a jogállamiság definíciójáról. Azt gondolom, aki eddig bizonytalan volt, mi körül folyik is a vita, miután elolvasta az EUrologus írását, egyszerűen arcátlanságnak fogja nevezni, amit Orbánék művelnek. Mert ugyan mit kifogásolhatunk azon, ha számon kérik rajtunk az igazságszolgáltatás függetlenségét, a törvényesség elvét, a jogbiztonságot, beleértve a végrehajtó hatalmak önkényének tiltását, a független és pártatlan bíráskodást, hatalommegosztást, a törvény előtti egyenlőség elvét. S ugyan mi nem elég konkrét ezekben a kritériumokban? A magyar állampolgárok érdekeit talán nem épp ezek a kritériumok védelmezik? Vagy tán egyszerűen attól tartunk, hogy Magyarország jelenleg nem képes megfelelni az ehhez hasonló elvárásoknak?
Képek forrása: portfolio.hu / 24.hu
