Még mindig várni kell az amerikai választások eredményére.

Közel vagyunk a végéhez, de aki nem olyan ostoba, mint Trump, hogy kihirdeti magát győztesnek, az bizony jól teszi, ha megvárja e szoros küzdelem valódi végeredményét. Ennél nagyobb fajankóságot csak az követ el, aki már jóval a választások előtt kijelenti, hogy nincs szükség B tervre az USA-val való viszonyban. Nemhogy csupán neki nincs szüksége rá, de az egész, általa vezetett országnak sem.

Nem lehet tudni, szorong-e Orbán Viktor a néhány tízezer, vagy még annál is kevesebb szavazat alapján formálódó végkimenetel miatt. Ha engem kérdeznek, azt mondanám, hogy nem. Hiszen jó pár éve kijelentette külföldi diplomaták előtt, hogy ugyan már, eszükbe ne jusson arra figyelni, amit mond. Ha a politikáját szeretnék megérteni, követni, akármi, egyszerűen érjék be azzal, hogy csupán azt figyelik, amit tesz.

Jól ki van ez találva. Ettől kezdve – feltéve persze, hogy azok, akikhez szólt ez a kijelentés, el is fogadják – tényleg azt mond a kormányfő, amit akar. És Orbán nagyjából ezt is teszi. Puffogtat mindent, ami a száján kijön. Sorostól, migránsokon át, azon keresztül, hogy ők nem hagynak senkit az út szélén, no meg persze a járványkezelésünk sikertörténetétől kezdve legújabban odáig, hogy újabban a tél közepére apokaliptikus víziókat jósol, tízszeresére növekvő esetszámokkal. Szerencsétlen állampolgár meg csak kapkodja a fejét, miközben az oligarchák egyre híznak. Ez a dumálok, de ne figyelj rá, közben meg teszem, amit teszek, vagy egyszerűen hagyom, hogy történjen, ami történik, úgy tűnik, remekül bevált. S egyben ez a helyzet az ő kormányfői attitűdjét tökéletesen jellemzi.

Most azonban valami olyan van készülőben, amivel nem számolt. Vagy tudja az ördög. Azért azzal kalkulálni, hogy vagy nyer az egyik jelölt, vagy nem, nem oly nehéz, tehát józan ésszel talán érdemes számolni azzal a lehetőséggel is, mi van, ha nem. Ha ez az utóbbi forgatókönyv jön be – ebben a pillanatban ennek van nagyobb esélye – akkor az egész ország itt áll B terv nélkül. Na, bumm, mondhatná erre valaki, és akkor mi van? Csak hát az USA-val való viszony tényleg nem babra megy.

Orbán ezt tökéletesen tudja, s éppen ezért próbált meg jó előre politikai tőkét kovácsolni a Trump melletti elkötelezettségéből. Érzékeljük, mennyire fontos neki, hogy európai, mi több, világpolitikai mércével mérve is tényezőnek mutassa magát. Az Unióban biztosított vétójoggal való fenyegetés a szememben ugyanazt célozza, mint a lecsózás – vagy milyen ételről volt is szó – közbeni telefonálgatás Trumppal. Megjósolható azonban, ha nyer, Biden nem fogja csak úgy felhívni, mondjuk a húsvéti sonka főzése közben Felcsúton, vagy a Karmelita Kolostorban.

És tényleg lehet azt mondani, hogy na, bumm, és akkor mi van, ám ez azért egyáltalán nem ennyire egyszerű. Orbán oka a Trumphoz való dörgölőzésre a nagypolitikai ambíciókon túl éppen az, hogy az USA-val való viszony Magyarországnak – s gyanítom, a világ legtöbb országának – valóban stratégiai kérdés. Jó vele jóban lenni. És megengedem, ezzel összefüggésben a miniszterelnök közeledése az amerikai adminisztrációhoz tényleg az ország érdeke. Is. Ha viszont ma délután esetleg bejelentik végre, hogy Biden nyert, akkor a nulláról, de nem is a nulláról, hanem valahonnan az alagsorból kell kezdeni újra felépíteni ezt a kapcsolatot. Ehhez egy, a győzelemhez gratuláló távirat kevés lesz. Félő, hogy még Szijjártó zsenialitása sem lesz elég hozzá. Attól tartok, legközelebb 2022-ben kezdhetünk új fejezetet e stratégiailag kiemelkedő partnerrel. Így azonban Orbánnak sikerült fölzárkóznia a komolyan alig vehető politikusok sorába.

Képek forrása: portfolio.hu / abcnews.go.com / femina.hu