Távol álljon tőlem, hogy bármilyen párhuzamot vonjak a kormány legújabb őrülete és a sorozatgyilkos Ted Bundy életét bemutató film között.

Ám az, ahogy e 2019-es moziban a végső tárgyalást vezető bíró szerepében John Malkovich sommás ítéletet mond Bundyról, az – pontosabban a magyar szöveg – valahogy fészket rakott a fejemben, s egy ideje mintha csak az alkalmat lesné, hogy értelmezhető jelöltet keressen magának. Merthogy a Bundy megítélését mindvégig lebegtető – értsd, a nézőre hagyó – filmben e vonatkoztatás legalábbis kérdéses. Márpedig, ha egy mondat jó, annak célba kell érnie valahogy. Ez a mondat pedig nagyon is jó.

Malkovich zsenialitása, néhány C-katógriás filmben való érthetetlen megjelenése ellenére is vitathatatlan. Eljátszom a gondolattal, hogy a magyar kormány kontra az önkormányzati választásokon ellenzéki győzelmet hozó városok perben milyen arccal hallgatná a joginak aligha nevezhető érveléseket. Teszem azt azzal a napokban felreppent hírrel kapcsolatban, hogy az MTVA nem hosszabbít szerződést az olyan településeken, többnyire megyei jogú városokban működő helyi televíziókkal, ahol a helyhatósági választások során ellenzéki győzelem született.

Igaz, kevés ilyen hely van, azok viszont akár szimbolikusnak is tekinthetők. Emlékszem, a Fidesz eredményvárójában a fővárosra a választások éjszakáján afféle Niniveként úgy utaltak, mint a bűnös városra, s egyben persze mint kivételre. Arról beszéltek, hogy ismét narancssárgába borult az ország. Értetlenül ültem a televízió előtt, hiszen az eredmények ismeretében ez vagy hazugságnak, vagy marhaságnak, ostoba tévedésnek volt ítélhető. Akkor csak az arcokon volt látható némi zavarodottság, mivel a szavak magabiztosságát még vitte tovább a maguk mozgási energiája, vagy inkább a többnyire körben forgó jellegükből adódó tehetetlenségi nyomatéka.

Tudtak persze már mindent akkor is. Mégis, mintha csak pár nap elteltével ocsúdtak volna. Előbb csak bevallották, hogy talán mégsem úgy alakult minden, ahogy szerették volna. Aztán részben ráfogták a Borkai-ügyre, végül elkezdtek a falkán belül egymásra mutogatni. Talán csak az egy Tarlós István volt az, aki belátta, hogy a kampány során egynémely dologban tévedett.

Volt valami vészterhes ebben az egészben. Ha valakit a körülmények arra kényszerítenek, hogy szembesüljön önmagával, s az így megpillantott kép nem éppen a legelőnyösebb arcát mutatja, az szinte elkerülhetetlenül sértődik meg a körülményekre, válik dacossá, s kezd el szinte önkéntelenül is bosszút forralni. Csak idő kérdése volt, hogy ennek a visszavágásnak mikor bukkannak fel az első jelei. A főváros megregulázása kézenfekvőnek tűnik mind a mai napig. Karácsony helyzetének megítélése során nem kereshetünk szegedi analógiákat. Az alföldi város nemcsak kisebb, de egyszersmind mégiscsak a végeken található. Sopronból, vagy akár Brüsszelből például képletesen alig látható.

A főváros azonban alapvetően más. Az ország és a nemzetközi politika figyelmének középpontjában áll. Ez nyilván Orbánék számára is elgondolkodtató helyzet, ami egyszerre nyújt némi védettséget Budapest számára, ám arra is kiválóan alkalmassá teszi, hogy demonstrálni lehessen rajta – ha már filmes példáknál tartunk – a bosszúvágyat. Úgy tűnik, egyelőre megfontolás tárgya, hogy a politikai óvatosság, vagy a féktelen düh tombolása lesz-e az eredményekre adott kormányzati válasz. Előbb el kell dönteni valamit. 2022 az ajtón kopogtat. Egyelőre nem világos, hogy a Fidesz végleg lemond a fővárosról, vagy megpróbálja visszaédesgetni magához. Józan ésszel az előbbi forgatókönyv aligha vállalható, utóbbi viszont meglehetősen reménytelennek tűnik. Előbbi a bosszú, utóbbi a gesztusok időszakát hozhatja el.

Egyelőre a hatalmi karikásostorok sűrű pattogását hallani. A színházak megregulázásának ötlete azt a hatalmi gőgöt jelzi, hogy igen, nekik továbbra sem kell törődniük azzal, hogy mit gondolnak, akik másképp látják a világot. Most pedig ez a legújabb őrület, amelyre jelzőket alig talál az ember, s ezért jön kapóra a Bundy-film mondata. Úgy megkérdezném egyenként, szemtől szemben a magukat a NER-hez soroló honfitársaimat, egyetértenek-e azzal, hogy az MTVA ne hosszabbítson szerződést tudósítások gyártására az ellenzéki győzelmet produkáló városok helyi tévéivel?

Feltéve, hogy ez valóban így van, érthetetlen a számomra, mitől rettentek meg. Ahogy korábban néhány nemszeretem politikust egyszerűen kitakartak a híradós képanyagokból, most majd egész városokat tüntetnek el? Vagy attól tartanak, hogy nem kaphatnak elfogulatlan anyagokat ezekről a településekről, ezért inkább más forrásokból szerzik be az ezekkel a településekkel foglalkozó tudósításaikat? A Fideszhez közel álló médiamamut, a KESMA létrehozása csak ideig-óráig érte el a közérdeklődés ingerküszöbét. Két-három napnál tovább az a hír sem hozott lázba senkit, hogy a Médiatanácsban 9 éven keresztül totális Fidesz-uralomra lehet számítani. Most pedig azt nyomják le a torkunkon, hogy az ellenzékinek kikiáltott bűnös városokból semmilyen, vagy csak jelentősen megszűrt híreket láthatunk majd a köztévében.

Ezek cseppet sem apróságnak tűnő tendenciák. A nyilvánosságot alapvetően befolyásoló tudósítások elfogultsága, ahogy eddig is, alapvetően befolyásolhatja választásokat. Nyilván tudatosan átgondolt, ördögi stratégiának lehetünk ismét tanúi, melyet a Malkovich által megformált bíró joggal minősíthetne esetünkben is úgy, hogy átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány.

Képek forrása: borsod24.com / szabadpecs.hu / hvg.hu /  wmn.hu / pestibulvar.hu