Talán egy sajtótörténettel foglalkozó szakember tudná megvilágítani érdemben azokat a körülményeket, amelyek elengedhetetlenné tették a szinte mindenki által ismert követelés megfogalmazását 1848. március 15-én: Kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
A "Mit kíván a magyar nemzet" címen közzétett kiáltvány első pontja ez. Talán nem járok messze a valóságtól, ha e tényből arra következtetek, hogy a márciusi ifjak ezt tartották az egyik legfontosabb céljuknak, s ebben mélyen igazuk volt. Szabad sajtó nélkül ugyanis a hatalom birtokosai önfeledten dagonyázhatnak mindabban, ami a – legtöbbször személyes – érdekeiket szolgálja.
Több mint 150 éve folyik váltakozó intenzitással a küzdelem a sajtószabadságért Magyarországon. Mégis, egészen bizonyos vagyok abban, hogy napjainkban e harc egyik mélypontját vagyunk kénytelenek átélni. Így van ez annak ellenére is, ha egyetlen magyar újságíró neve sem szerepel aközött a 702 újságíró között, akiket a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet adatai szerint az utóbbi évtizedben gyilkoltak meg.
Magyarországon ma több városban is létezik Szabadsajtó utca, de a sajtó nem szabad. A sajtó szabadsága ugyanis messze nem merül ki abban, hogy bármit le lehet írni. Ugyanígy a szólás szabadsága sem merül ki abban, hogy bárki mondhat bármit. A legtöbb esetben ezt azok is pontosan tudják, akik erre hivatkozva próbálják meg elhitetni, hogy felesleges verni a tamtamot a sajtó dolgában. Magyarországon nem szabad a sajtó, mert nem gyakorolhatja legfőbb feladatát, a hatalom független kontrollját. Ameddig az újságírókat a parlament folyosóján el lehet szigetelni a kormánypárti képviselőktől, addig a sajtó nem szabad. Ameddig az ellenzékinek kikiáltott médiumokat nem hívják meg fontos sajtóeseményekre, addig a sajtó nem szabad. Ameddig a független sajtómunkatársak nem kapnak akkreditációt, addig a sajtó nem szabad. Ameddig a közérdekű adatokhoz való hozzáférést nem biztosítják, addig a sajtó nem szabad. Ameddig 476 sajtótermék tartozhat egyetlen Alapítványhoz, addig a sajtó nem szabad. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni.
A független gondolkodás a nyilvánosság előtt új terepre szorult vissza. Az, hogy ma Magyarországon virágzik a blog-kultúra, nem kizárólag annak köszönhető, hogy kialakultak ehhez a technikai feltételek. A kritikai gondolkodás megosztásának egyszerűen nincs más közege. A hazai viszonyokra ugyanakkor jellemző, hogy az ilyen gondolkodást képviselő bloggerek rendszeres, gyakran összehangolt támadásnak vannak kitéve. És itt nemcsak a kommentekben tetten érhető, kifejezetten agresszív hozzászólásokról van szó. A mindenki számára elérhető felületeken kívül is rendszeresek a „jóindulatú” figyelmeztetések. Ha egy blog több tízezres nagyságrendű elérést produkál, ami ugye meghaladja az országos napilapok előfizetőinek számát, az szinte természetes módon csípi a hatalom szemét. Az ugyanis már véleményformáló tényezőnek tekinthető. Az már komoly kockázatot rejthet magában a hatalomra nézve, mert a maga sajátos keretei között képes kontrollt gyakorolni. Az ilyen felületek könnyen juthatnak arra a sorsra, mint a fent már említett 476 sajtótermék.
Csakhogy a legtöbb blogot valóban független és autonóm módon gondolkodó ember működteti. Lehet ezeket sárral dobálni azzal az unalomig ismételt kérdéssel, hogy hát téged meg ki fizet, hogy ilyeneket írsz? Ám a szabad gondolkodás alapvető emberi igény. Adminisztratív eljárásokkal elfojtani ezt semmilyen körülmények között nem lehet. S ameddig Magyarországon a sajtó nem szabad, addig ezeknek a felületeknek van létjogosultságuk, s működni is fognak.
Aki ezt nem érti, az nem érti a demokráciát. Jó egy évvel az előtt azt megelőzően, hogy Mészáros média-gömböce bekebelezett szinte mindent, egy másik felületen, a rotapress.us-on írtam arról, hogy mire készül a nemzet gázszerelője a több megyei lapot birtokló Pannon Lapok Társaságával. Az információ az ellenzéki pártokhoz is eljutott. Nem történt semmi. Abban, hogy a jelenlegi média koncentráció létrejöhetett a jobboldalon, vastagon felelős a mai ellenzék is. Talán természetesnek vették, hogy a hatalom így működik, mert ők is így gondolkodnak? Talán nem értették meg, hogy szabad sajtó nélkül képtelenség eljuttatni az üzeneteiket a választók tömegéhez? Talán naiv módon nem akarták elhinni, hogy mindez megtörténhet? A passzivitásuk egyszerre volt érthetetlen, felelőtlen és megengedhetetlen.
Magyarországon a sajtó nem szabad. Márpedig ilyen körülmények között minden pozitív ellenzéki törekvés eleve kudarcra van ítélve. A felelősség ezért egyedül őket terheli. Ők nem értették azt, amit a márciusi ifjak pontosan tudtak. Éppen ezért hangzott az ő szájukból hitelesen: Kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
Képek forrása: fuhu.hu / blogaszat.hu
