Az ember bioritmusát rendesen felborítja, ha a miniszterelnöki interjúkra a megszokottól eltérő időpontban kerül sor.
Az elmúlt hétvégén igazából azt sem tudtam, milyen nap van. Előbb a pénteket gondolta csütörtöknek, aztán a vasárnapot pénteknek. Így jár, kérem, ha valaki a miniszterelnök megszólalásaihoz fixálódik. Aztán rájöttem, ez is csak a taktika része. Egyrészt kialakítottak bennem egy igényt, amit hosszú időn keresztül ki is elégítettek, majd ezt a kielégülést elkezdték megvonni. Ugyanúgy működik, mint a függőség. Ha nem volnának erős fenntartásaim Orbán Viktorral szemben, s ha ezekre nem reflektálnék részben terápiás célból kellő rendszerességgel, a végén még könnyen azt hihetném, hogy nem tudok élni nélküle.
A helyzet persze az, hogy nem ír mindenki blogot. S még csak tudatosan sem alakítja a viszonyát azokhoz a hírekhez, amelyeket a nyakába zúdítanak. El lehet képzelni, milyen lehet, ha valaki éjjel-nappal kénytelen viszonylagos passzivitással az M1-et nézni. Sokan vízionálnak az utóbbi évtizedekben zombi apokalipszist. Ha alaposan belegondolunk, egy ilyen jövő bekövetkeztében fontos szerep juthat bármely, a mostani magyarhoz hasonlító médiának. És valljuk be, ahogy annak idején a legtöbben tök passzívan nézték mondjuk a Szomszédok felejthetetlen sorozatát, mára ugyanazzal a közönnyel bámulják a híreket. A közoktatás mindenre megtanít, csak arra nem, hogy értelmezni tudják a felnövekvő generációk az őket érő külső hatásokat.
Most persze sokan kaphatják fel a fejüket, hogy ugyan már, őket nem lehet megetetni. Ők figyelnek, résen vannak. És igazuk is van. Csakhogy az olyan tematikájú blogokat, mint itt ez is, jellemzően azon kevesek olvassák, akiket érdekelnek a közélet dolgai. Szóval, a fentiekhez rögtön hozzá kell fűznöm, hogy tisztelet a szépszámú kivételnek. Én igazából azokról beszélek, akiket nem látunk. Akiknek a társadalmi közbeszéd kimerül a nemzeti konzultációkban. Közöttük is van ilyen, s olyan is. Vannak, akiknél minden csak befelé megy. Akik tényként fogadják el, amit egy miniszterelnök mond, vagy amit a hírolvasó felolvas a képernyőn.
Normális reakció ez is. Miért ne hihetnénk egy miniszterelnöknek, vagy egy közpénzből fenntartott hírcsatornának. Ők azok, akik reflektálatlanul húzzák be az x-eket a kérdőíven. Sokkal nagyobb a felelőssége azoknak a bólogatóknak, támogatóknak, akik tudják, hogy nem stimmelnek a dolgok, mégis felmentik a miniszterelnököt, mondván, nem ő a rossz. Ami taszító számukra a mindennapi történésekben, az mind a góré nagyszerűségét kijátszva, kihasználva történik. Fel sem merül bennük, hogy a rendszert, amely lerabolja az országot, amely oly sok gazemberség felett huny szemet, s amely oly sok nyomorúsággal és szenvedéssel jár együtt, csak a legmagasabb szinten lehet működtetni. Ők az Orbán-hívők, a rezsim rendíthetetlen hívei.
Amit cserébe kapnak, megalázó. Lenézik, lesajnálják őket. Azt hiszik, ők is ostobák. Pedig nem azok, csak elvakítja őket a feltétel nélküli hit. Ebbe a hitbe, s a másik oldal gyűlöletébe burkolódzva nem veszik észre, hogyan fosztják és használják ki őket. Hogyan verik át őket nap, mint nap. Amit ez a politikai rendszer az ellenfeleivel tesz, az legalább érthető. Ám amit a saját hívei ellen követ el, az egyszerűen undorító. Mert átverik, lenézik, ostobának tartják azokat, akikbe reményt csepegtettek. Szinte minden média-megnyilvánulásból fölény és pökhendiség árad. De hogy ne fecsegjek példa nélkül. Bencsik pesti srácos argumentuma a tálibokkal kapcsolatban, s az, hogy Afganisztán nagy része örül a változásoknak, mára nemcsak erősen botlani látszik, de egyértelműen minden valóságot nélkülözővé vált. Csak amit eddig tudunk: újra betiltották a zenét, megkezdődtek a leszámolások, szörnyű terrorcselekményről érkezett hír, s mivel rugalmasak, talán engedik, hogy a nők, ha három napnál rövidebb útra mennek, férfi kísérő nélkül is elhagyják az otthonukat, bár a saját testi épségük megőrzése érdekében jobb, ha ilyet mégsem tesznek. Ez volna hát az öröm bencsiki forrása. És nem hallom sehonnan, hogy ne már, Bencsik úr.
És azt sem tartja ellentmondásosnak senki, hogy Bencsik eszelős gondolataival szemben a kormány hatalmas migrációs hullámmal riogat bennünket, az ujjongó Afganisztán felől. S az sem sántít a hívek szemében, ahogy Matolcsy egyre határozottabban bírálja a kormány gazdaságpolitikáját, miközben a propaganda – a soha nem látott mértékű gazdasági növekedésre hivatkozva – elképesztő nagyságú nyugdíjprémiumot ígér. A nyugdíjasok tehát kipipálva. Kell ennél több? A Fidesz ezzel nagyjából ki is jelölte választási kampányának két fő irányát. Migrációs nyomás + gazdasági felemelkedés. Valakinek azonban csak riadót kellene fújnia, amíg nem késő. Valaki csak figyelmeztethetné a megbűvölteket, hogy az ő bőrükre is megy ez a játék. Hogy új szemfényvesztő Cipollák szórakoznak velük és velünk.
Képek forrása: facebook.com / 24.hu / azöreg.pestisracok.hu