Blogger Bob

Elfogulatlanul és objektívan

2022. október 12. - Blogger Bob

Brutális árkülönbségek! címmel közöl cikket az elfogulatlanságáról és objektivitásáról ismert meropol.hu a szintúgy elfogulatlanságáról és objektivitásáról ismert Ripost összeállítása alapján az osztrák és magyar élelmiszerárakról.metropol.jpg

Az eredmény ettől kezdve borítékolható. Épeszű ember persze magától nem olvas ilyen hírforrásokat, de olykor nincs mit tenni. A net feldob valamit, aztán tétovázva ugyan, de belenézünk. Én is ezt tettem. Azt mondhatom, így legyen ötösöm a lottón. Tényleg azt kaptam, amire számítottam.

metropol.jpgA kormányzati lózungharsona egyetlen karakter erejéig sem volt képes, illetve meg sem kísérelte megtagadni önmagát. Az írás az elfogulatlanságtól és az objektivitás igényétől vezérelve abból az általa vélelmezett, közhelyszerű fordulatból indul ki, amelybe szerinte szinte mindenki belefut mostanában: „Durván elszálltak az árak Magyarországon, bezzeg tőlünk nyugatabbra minden sokkal olcsóbb!” Azaz médiából és az áltudományok világából is jólismert metodikát alkalmaz. Kreálj egy olyan állítást, amellyel vitatkozva aztán közérthető formában ki tudod fejteni a cáfolni, vagy bizonyítani hivatottaktól tökéletesen független, tényleges mondandód. Átlátszó, nevetséges, bármiféle intellektualitást teljes mértékben nélkülöző technika.

Ilyen körülmények között persze tökéletesen érdektelen, hogy létezik-e egyáltalán az a vélemény, amelyet oly látványosan igyekeznek megcáfolni. Egyedül az fontos, hogy az érvelés képes legyen megszólaltatni a látszólagos vitába bocsátkozó valódi közlendőjét. Esetünkben ez a következőképp néz ki. A fenti állítás első tagmondatával, hogy tudniillik „Durván elszálltak az árak Magyarországon”, valóban találkozunk a közbeszédben. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy legtöbbször olyan vulgáris szövegkörnyezetbe ágyazva (magyarul sűrű anyázások közepette), amely alig teszi felismerhetővé. Írott formában idézni pedig végképp nem lehet. A második tagmondatban foglaltakat viszont, hogy „bezzeg tőlünk nyugatra minden sokkal olcsóbb”, élő ember szájából én még soha nem hallottam. De többet mondok, halottéból sem. Ilyen sületlenségeket legfeljebb a ló túlsó oldalára átesett, a NER valóságából váratlanul felébredni kényszerülő, hasadt személyiségek ápolására hivatott pszichiátriai intézetek omladozó falai között lehet elcsípni.

korhaz.jpgMindazonáltal ausztriai bevásárlásaim során én azt tapasztalom, hogy valóban egyre több termékhez lehet a hazainál olcsóbb áron hozzájutni. Ettől persze „nyugaton” továbbra sem olcsóbb minden. Ilyet senki nem állít, de ez rohadtul nem zavarja a szerzőket. Azonban még ezzel sincs különösebb baj. Harcban edzett átvertekként könnyen tesszük túl magunkat a tények újabb elferdítésén. A „nyugatiak” a saját országukban a saját pénztárcájukhoz, a saját piacukhoz, a saját adórendszerükhöz és még ezernyi saját dolgukhoz igazítják az árpolitikájukat. S ahogy én látom, ezzel egyelőre elég jól el is vannak. Annak egészen más okai vannak, hogy Magyarország nyugati határai mentén visszaszorulóban van az a bizonyos, oly sokat emlegetett bevásárlóturizmus.

A metropol.hu, illetve a Ripost újságírói néhány dologról azért látványosan megfeledkeztek. De hogy pontosítsak, talán nem is annyira megfeledkeztek, mint inkább elhallgattak dolgokat. Pillanatra sem kérdőjelezve meg az árakra vonatkozó, általuk közölt adatokat, csendesen had’ vessek fel három olyan összefüggést, amelyre megítélésem szerint a szóban forgó tartalom mellett illet volna kitérniük. Egyrészt kíváncsi volnék arra, hogy – maradva pusztán az élelmiszereknél – egy osztrák átlagbér hány százalékát emészti fel mondjuk egy négytagú család élelmiszerrel való ellátása. Ezt aztán megpróbálnám összehasonlítani egy ugyanilyen magyar család kiadásaival. Ezt valószínűleg megtenném a lakhatással összefüggő rezsiköltségekkel is. Vajon milyen, százalékban kifejezhető eredményre jutnék?

tel.jpgAz élelmiszerárakkal összefüggésben hasonlóképp érdemesnek tartanám összevetni az árak növekedésének mértékét Ausztriában és Magyarországon, mondjuk az orosz-ukrán háború kirobbanása óta. Vajon az osztrák, vagy a magyar kormány intézkedései voltak hatékonyabbak az árak megfékezésében? Végezetül elvégezném a hazai élelmiszerárak összevetését a sógorokéval a tavaszi, 360 Ft körüli Euró árfolyammal kalkulálva. Így azonnal kiderülhetne, hogy mennyi kárt okozott a magyar családoknak a remek kormányzati politikától cseppet sem független, folyamatos forintgyengülés.

Az elfogulatlan és objektív metropol.hu, illetve a Ripost azon örvendezik, hogy egyebek mellett a cukor és a 2.8 %-os tej idehaza olcsóbb, mint Ausztriában. Nem állítom, hogy ezeket az ársapkás termékeket lehetetlen beszerezni. Azt viszont igen, hogy egyre gyakrabban látom ezeknek hűlt helyét az üzletekben. A szóban forgó írásban erről sem esik egyetlen szó sem. Nem nagyon van mit kezdeni ezzel az egésszel. Így működik az Orbán-rezsim propagandagépezete. Ám az még a miniszterelnök szájából is erős túlzásnak tűnik, hogy Magyarország – persze az ő vezetése alatt – minden válságból jól jött/jön ki. Ideje volna lassan az Orbán nagyszerűségébe révülteknek is felébredniük.

 

Képek forrása: metropol.hu / sajto-foto.hu / nepszava.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr317952952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása