Még csak végtelen türelmű embernek sem mondanám magam. Bizony van, hogy könnyen felkapom a vizet. Ez azonban többnyire hangulatfüggő.
Magunk között vagyunk, hát elárulhatom, ha rossz lábbal kelek fel, a dugóban araszolva olykor meg-megnyomom a dudát, amikor azt látom, hogy haladhatnánk gyorsabban is, de az előttem álló jármű vezetője tétovázik. És igazán szégyellem, de ilyenkor – némi előítéletességről tanúságot téve – többnyire meggyőződésem, hogy egy hölgy akadályoz az előre jutásban. Szégyellem ezt a macsóskodást, felejtsük is el itt és most, ha lehet.
Máskor, főleg jó hangulataimban viszont tudok kifejezetten előzékeny is lenni. Előzékeny, segítő, támogató, sőt, udvarias. Én legalábbis így látom. Jó volna, ha mások is így vélekednének rólam. Akár a pontos érkezésemet kockáztatva képes vagyok lemondani az elsőbbségemről. Hagyok helyet magam előtt, aminek persze legtöbbször az a következménye, hogy a hátam mögött kezdenek el dudálni. A közlekedők érzelmeinek kifejezésére még ez a legneutrálisabb módszer. Elviselem tehát, s hálás vagyok, ha az utastérből nem hallatszik ki közeli hozzátartozóim indulatos felemlegetése.
Úgy vélem, a közlekedés, a pontos érkezés nem csip-csup dolog. Azt akarom kihozni ebből az egészből, hogy ha a fentihez hasonló komoly történések változó intenzitással indulatossá is tesznek időnként, azért apró sérelmek nem váltanak ki belőlem indokolatlan agressziót. A legtöbb helyzetben sikerül megőriznem a nyugalmamat. Vannak azonban olyan jelenségek, amelyekre szinte azonnal ugrok. Gyűlölöm például a kirekesztés minden fajtáját. Felháborít a politikusok állandó hazudozása, az úgynevezett kisemberekkel szemben tanúsított fölényessége. És persze mérhetetlenül felháborít a magamutogató, a magára érthetetlenül büszke ostobaság.
Valahogy mégis túlteszem magam ezeken is. Azt hiszem, indulatkezelési problémáim talán nincsenek. Kivéve egyetlen esetet. Ez pedig nem más, mint amikor Demeter Szilárd szólal meg. Márpedig most – egy, a szokványosnál valamivel hosszabb, üdítő csendet követően – újra hírt adott magáról. Arról, hogy továbbra is létezik. A Petőfi Irodalmi Múzeum pénzosztogató szerepkörben pöffeszkedő főigazgatója számára – a köznyugalom megzavarására alkalmas módon – a hirado.hu adott erre lehetőséget egy interjú keretében. Bár ne tette volna.
Had’ tekintsek el ezúttal rendre vérlázító téziseinek felsorolásától. Megtehetem, mivel eszemben sincs vitába bonyolódni vele. Nincs kedvem se ahhoz, hogy hülyeségeket cáfoljak, se ahhoz, hogy kinyilatkoztatójukat meggyőzzem a tévedéséről. Demeter sértegetése helyett tehát beérem annak nyugtázásával, hogy egészen más axiómák felől gondolkodunk a világról. Az egészben leginkább az zavar, hogy filozófián pallérozott elméről van szó. Ez pedig már önmagában a filozófia szégyene. Kulturálatlan megnyilvánulásai pedig sajnos szintén nemcsak őt magát minősítik, hanem iskolái és oktatói kudarcaként is értelmezhetőek. Tragikus. Még hogy a pedagógus pálya nem jár kockázatokkal.
Hogyan lehetne komolyan venni egy olyan paprikajancsit, aki nyíltan munkálkodik a rábízott terület tönkretételén. Akinek láthatóan fogalma sincs arról, hogy egy kőszínháznak milyen szerepe van egy közösség önazonossága szempontjából. Pedig Kolozsváron legalább ezt illett volna megtanulnia. Egy ilyen intézményhálózatot nem elsorvasztani, hanem gondozni, fejleszteni volna kötelessége. Sajátos lehet persze Demeter gondolkodása a művészetek autonómiájáról és szabadságáról is. Ez mondjuk már kiderült a könnyűzene társadalmasítása címen elhíresült koncepciójának agyréméből. Az állami beavatkozás ilyen túlterpeszkedése a kultúrában rendkívül sötét időket idéz.
Demeter persze egy beteges rezsim tünete csupán, gondoljon bármit is a saját nagyságáról. Kásler saláta-minisztériuma már pontosan jelezte, milyen jelentőséget tulajdonít Orbán az egészségügynek, az oktatásnak és a kultúrának. A kísérlet nem jött be. Pintér nyakába elég nyilvánvalóan azért sózták ezeket a területeket, hogy Sanyi majd rendet teremt a lázongók között. Megjósolhatóan ez sem fog összejönni. Az viszont szintén megjövendölhető, hogy mindaddig a demonstrálók sem fognak érdemi eredményt elérni, ameddig sérelmeik jogos felemlegetése mellett, vagy inkább azt megelőzően nem ordítják együtt, hogy e területeknek önálló, saját költségvetéssel és határozott érdekérvényesítőképességgel rendelkező önálló minisztériumokra van szükségük. Egy ilyen működőképes struktúra aztán a Demetereket automatikusan kivetné magából.
Képek forrása: hvg.hu / mandiner.hu / msn.com / ezalenyeg.hu
