Blogger Bob

Elég – Több nem is kell

2022. április 13. - Blogger Bob

Komolyan kezdek aggódni a gyerek miatt. Éppen itthon van, velem. Szokásos reggeli dugó a Váci úton.ill24_lmbtq-1.jpg

Hogy a felgyülemlő indulataimat kezelni tudjam, jó hangosan hallgatom a rádiót. Kinn banzáj és aktuális láz, benn Ákos. Micsoda különbség! A felkonf szerint a Több nem is kell című nóta dübörög Az utolsó békeévről. Fülelek, mert Ákos mindig szövegcentrikus. Most is az. Zeneileg számomra amúgy is alig értelmezhető. Politikus szöveg. Miért is ne? Vannak, akik jól csinálják ezt is. Sőt, osztottak már irodalmi Nobel-díjat is érte. Mondjuk ez mi bárdunkat egyelőre nem fenyegeti.

 

„Örök szükségállapot.” Rendben. „Tudod a klíma és a vírusok.” Tudom, rendben. Aztán hirtelen – ha jól értem – „vonaglanak betűszavak / szeretnék a lányod, fiad”. Hogy mi? Már itt is? Tényleg ezt nyomjátok. Csak nem a popkultúra társadalmasítása folyik éppen? Elképzelem Demeter Szilárdot, ahogy szájszegletét nyalogatva, a zene ritmusára ringatva csípőjét műélvez. Igen. Sőt Yesss! LMBTQ! Adjunk neki! Hajrá Magyarország! Hajrá Ákos! Ez ám a művészet! Mutasd meg a soha meg nem jelenőt! Ragadd meg az örök látenciát! Tárd elénk a soha, sehol meg nem tapasztalhatót. Yesss! Hazudd te is: „Szeretnék a lányod, fiad”. „Őrizd, ami csak a tiéd”! Kösz! Megőrizzük!

Mielőtt ingerültségemben a dugó közepén túl sokat gondolnék bele Ákos távlatos gondolatmenetébe, csatornát váltok. Közben azon gondolkodom, hogy van az, hogy az én gyerekem még soha nem traktálta senki LMBTQ propagandával. Se az óvodában, se az iskolában. És egyetlen ismerősöm gyerekét sem. Soha senki nem buzdította őket nemváltó műtétre. Vagy őket – a szüleiken kívül – nem szeretné senki? Van egyáltalán, aki tényleg bezabálja ezt a marhaságot? A választások fényében úgy tűnik, igen. Van. Bár az azért beszédes, hogy a gyermekvédelmi népszavazás nem jött össze nekik. Jó, nyilván lehet értelmezni ezt is ezerféle módon. Függetlenül ettől, a Magyarország kormányának megbízásából ezügyben készített hirdetés miatt valaki végre megtehetné a büntetőfeljelentést.

gyermekvedelem.jpgMegjegyzem, ha az, amivel hülyítik, riogatják az istenadta népet, valóban előfordulna az iskolákban, ráadásul úgy, ahogy ez a vérlázító propagandavideo mutatja, hát tényleg nem érdemelnének egy peták béremelést sem a tanárok. Ezzel szemben a hatalom receptorai veszélyt szimatolnak. A pedagógussztrájkkal összefüggő demonstrációkon ugyanis meglepő szolidaritás volt érzékelhető a legkülönbözőbb társadalmi rétegek részéről a tanárok iránt. És ez így normális. Ez csak nálunk tűnhet szokatlannak. Mintha végre össznemzetileg éreztek volna rá az emberek, hogy az iskolákban épül az a jövő, amely nélkül egy ország helyzete pont olyan kilátástalan, mint most Magyarországé. Mintha kezdenék megérteni, hogy az iskolákat, az oktatást felelősséggel gondozni, a tanárokat pedig megbecsülni kell. A magas színvonalú, a 21. század követelményeinek megfelelő képzés, egyáltalán, a világra nyitott, kiművelt emberfő azonban a munkaalapú társadalmat építő illiberális demokráciának, a tekintélyelvű hatalomnak tüske a körme alatt.

Ezért, hogy belepiszkítsanak ebbe a kialakulóban lévő szolidaritásba, közzétettek gyorsan egy felmérést, amit az Állami Számvevőszék készített. Nem fogják elhinni, de az intézmény vezetője egy egykori fideszes képviselő, Domokos László. Az ötletet maga Machiavelli is megirigyelhetné. Hiszen mi irritálhatná jobban a válság felé rohanó ország közvéleményét, mint egy olyan felmérés, amelyből kiderül, hogy 21 kérdésre adott 705 (!!!) érvényes válasz alapján a válaszadók valamivel több 75 %-a minden hónapban képes félretenni valamennyit. Kell több annál, mint bedobni egy ilyen adatot a köztudatba? Igaz, a válaszadók több, mint fele ötven év feletti. Igaz, nem tudni, mennyit tesznek félre. 500? 1.000? 10.000 forintot? Nyaralásra spórolnak, vagy tudatosan a nyugdíjas éveikre? Persze lehet, hogy az Orbán által Európa legjobb helyének tartott Magyarországon a közoktatásért felelős EMMI még mindig azt tartja a szellem féken tartására a legjobb megoldásnak, amiről a Rolls Frakció Jólét című örökérvényűjében dalol 1981-ben. Talán úgy helyénvaló, ha a „bólogató tanári kar zoknira gyűjt”?

 

Ahelyett, hogy példát vennének a miniszterelnök úrról, akinek 18 oldalas vagyonbevallásában a legtöbb pont üresen maradt. Így a 6. is. Orbánnak ugyanis – szemben a pedagógusokkal – nincs takarékbetétben elhelyezett megtakarítása. A miniszterelnök nem engedheti meg magának a megtakarítás luxusát. Mily példás szerénység és puritanizmus. Igen, ilyen egy magyar politikus, akinek Magyarország az első. Nem is tudom. Nem kellene mégis gyűjtést rendezni a számára? Hisz valljuk be, időnként eléggé rosszul öltözöttnek tűnik. Legalább egy rendes öltönyre valót összedobhatnánk neki.

Képek forrása: 24.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr2717807351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása