A legtöbben Voltaire Candide vagy az optimizmus című művéből ismerik a Pangloss szájába adott fordulatot, amely szerint ez a világ a lehetséges világok legjobbika. Már persze, ha ismerik Voltaire-t egyáltalán.

Valójában azonban Candide nevelője is Leibniz Teodicea-jából kölcsönzi a veretes és mélyértelmű gondolatot. Az egyszerűség kedvéért most tekintsünk el a mondat filozófiai beágyazottságának feltárásától, hisz a szövegkörnyezet aligha hozná lázba az érdeklődő olvasót. Ráadásul az úgynevezett lex optimi – azaz az optimizmus törvényének – felemlegetése, attól tartok, ma tökéletesen időszerűtlen.

Persze, ha valakinek valóban Magyarország az első, annak tényleg elég ciki lehet ez a jórészt műveletlenségből, olvasatlanságból adódó érdektelenség. Az ostobaságnak ugyan van tradíciója hazánkban, de a „Nem írok, nem olvasok. Én magyar nemes vagyok!” pökhendiségének Petőfitől származó ostorozása mellett ebben a hagyományban belebotlunk olykor olyan buzdításokba is, mint Batsányi intése, hogy tudniillik „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” Ám mindez megmarad pusztába kiáltott szónak.

Nagyjainknak ma eszük ágában sincs ilyen szózatokat megfogalmazniuk. Minden politikai performance-uk kelet felé terel bennünket, akár a jó juhász a nyáját. A kérdés csak az, hol találni ma bőséges táplálékot biztosító, zöldellő legelő. Talán tévedés azt hinni, hogy a lőszeres hordók vidékén. Az istenadta nép azonban követi a főnök – pumik és mudik csaholása által közvetített – iránymutatását. Gondolkodás nélkül megy, amerre hajtják. Ilyenkor persze a legeltető pásztornak különösen nagy a felelőssége. S bár a nyáj se heves vérmérséklettel, se túlzott intellektuális igényességgel nem vádolható, mégis, időről-időre célszerű nyugalomra inteni. S ha már sikerült az oktatását minden mértéket meghaladó módon lebutítani, hát szerencsés legalább eljátszani, hogy a vezér a szellemi felemelésükön is intenzíven munkálkodik.

Nos, Orbán Viktor a napokban két legyet ütött egycsapásra. Épp a fenti kettőt. Egyszerre nyugtatott és tanított. Valljuk be, ennek amúgy tényleg nagymestere. Szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján igyekezett mindenkit megnyugtatni. Azt állította, hogy győztesként újra akarja egyesítenie a nemzetet. Azt a nemzetet, amelynek szétszakítottsága jórészt az ő politikájának köszönhető. Engem kicsit zavar ugyan, hogy ő kivétel nélkül minden esetben már eddig is úgy igyekezett közelíteni egymáshoz az egyesítendő feleket, hogy azok egyre távolabb kerültek egymástól, mégis, ezúttal legalább a szándékot méltányolnunk illenék.

Nyilván csak abban az esetben volna ez így, ha nem ismernénk tőle egy másik legendás kinyilatkoztatást. Azt tudniillik, hogy nem arra kell figyelnünk, amit mond, hanem azt, amit tesz. Most azonban épp azt tette, hogy mondott valamit, s ezzel tökéletesen összezavart. Én igyekszem megnyugodni, főleg, ha ez őt is megnyugtatja, de valahogy sehogy sem sikerül. Gondolom azok sem relaxáltak megkönnyebbülten akikhez azt az üzenetet címezte, hogy badarság ezt az országot elhagyni, mivel ez a legjobb hely Európában, s Magyarországról csak rosszabb helyre lehet menni.

Bakondi úr félő, hogy a szívéhez kapott egy ilyen tartalmú kijelentést követően. Ha ugyanis ez az állítás igaz, akkor az orosz-ukrán háborútól függetlenül is várhatóan irtózatos migrációs nyomással kell számolnunk. Ráadásul nemcsak keletről, de nyugatról is. Elképzelem, ahogy angol, francia, német, belga, holland és luxemburgi fiatalok tízezrei tolonganak Hegyeshalomnál, hogy bejuthassanak e földi Kánaánba. Orbán zsenialitásának lényege azonban e csáberő felvillantásán túl abban is megmutatkozik, hogy nemzetvezető néptanítóként az ideológiai céljai mellett még arra is ügyel, hogy egy Voltaire parafrázison keresztül szellemileg is magához emelje magyarjait. Tényleg nem szabad odafigyelni arra, amit mond.

Képek forrása: cultura.hu / delhir.hu / Miniszterelnöki Sajtóiroda - MTI / olkt.net