Volt idő, amikor ugye ruszkik haza! Talán épp tőle a leghangosabban.
Orbán aztán kezét-lábát összetörve próbálkozott az USA-hoz dörgölőzni. Elég korán átláttak rajta. Ennek volt köszönhető a hosszabb mosolyszünet. Aztán Trump lett a befutó a tengeren túl. Igazán szívélyessé még ettől sem, tartóssá azonban még ennyire sem vált a kapcsolat. Egy találkozó azért összejött. Csakhogy minden prognózissal ellentétben a nyugati típusú demokrácia – úgy tűnik – köszöni, jól van, így a republikánusokat újra a demokraták váltották. Visszatért a mosolyszünet. Az ideát komolynak mondható elszigetelődést követően kebelbarátoknak mára maradtak a jórészt keleti illiberálisok, élükön Putyinnal. Hiába, nem könnyű egy, a határozottság látszatát kelteni igyekvő miniszterelnök táncrendje.
Orbán meglehetősen kényes nemzetközi politikai helyzetben tesz látogatást pár nap múlva Putyinnál. A találkozó nyilván szívélyes légkörű lesz. Azt viszont, hogy miben egyezett meg a két illiberális, majd vagy meg tudjuk, vagy nem. Ami igazán lényeges, azt jó esetben csak tíz, egyébként vagy harminc évre titkosítani fogják. Minek is beleütni az orrunkat a bennünk mélyen és akár közvetlenül érintő alkukba. Egy nemzedék múlva pedig amúgy is, kit érdekel, miről csevegtek 2022 februárjában Moszkvában? De ne legyünk igazságtalanok, ismerjük el, akár fontos is lehet ez a híd szerep az Unió, vagy épp a NATO és az oroszok között. Bárcsak ténylegesen erről lenne szó. Ehhez azonban félő, hogy sajnos mindkét irányban tökéletesen súlytalanok vagyunk.
Az ellenzék közben veri az asztalt, hogy az Ukrajnával szembeni orosz erődemonstrációra való tekintettel tessék azonnal lemondani a találkozót. Kicsit elkeserítő, hogy nagyjából ez a maximum, amire képesek. Mintha nem lett volna eddig is elég ok a távolságtartó politikai magatartás kikényszerítésére. Mintha nem szólt volna eddig is elég hír bebörtönzött ellenzéki vezetőkről, kománykritikus újságírók eltűnéséről, választási eredmények manipulálásáról, novicsokról – estig lehetne folytatni a sort. Önmagában is elég lett volna bármelyik ahhoz, hogy jobbról is, balról is verjék a tamtamot.
Mégis, a beszélő viszony fenntartása Oroszországgal Magyarország elemi érdeke. Tévúton jár, aki ezt kétségbe vonja. Csak az nem mindegy, hogyan, milyen áron őrizzük meg ezt a beszélő viszonyt. A kormány által széltében-hosszában hangoztatott nemzeti szuverenitás megőrzése mellett, vagy annak feláldozásával. S persze az sem mindegy, milyen, mennyire szoros ez a viszony és milyen elveket kell feláldozni az érdekében. Orbán moszkvai útját már korábban egyeztették. Az orosz-ukrán konfliktus szempontjából engem őszintén szólva jobban érdekel a külgazdasági és külügyminiszternek a mai Magyar Nemzetben napvilágot látott nyilatkozata. Ebből is leginkább az a kijelentés, amely szerint külpolitikát ma nemzeti érdekek mentén kell folytatni.
Meglehet, ez az alapelv valóban összhangban van a Fidesz definiálatlan nemzetfogalomra épülő ideológiájával, pontosabban az ezáltal keltett látszattal. Mégis, illetve nyilván éppen ezért, ugyanolyan szűklátókörű is egyben, mint az. Attól tartok, ez a szűklátókörűség legalább két okból teljesen egyértelmű. Felülírhat-e ugyanis bármilyen nemzeti érdek egy olyan konfliktust, amelynek hátterében nem két ország, hanem katonai szövetségek, egymásnak feszülő világrendek ütköznek egymásnak. Ugyanakkor Magyarországnak nem nemzeti érdeke-e egy esetleges háború elkerülése a térségben?
Mindig felháborít a kisebbségekkel szembeni többségi arrogancia. Az Ukrajnában élő magyar kisebbséggel szemben megnyilvánuló éppen úgy, mint az ugyanott élő orosz kisebbséggel szembeni. Azt azonban a legkevésbé sem gondolom, hogy az Ukrajnát érő orosz fenyegetés árnyékában a Kárpátalján élő magyarság érdekeit szolgálná, ha Szijjártó a bármiféle támogatást biztosító mozgástér korlátozásáról beszél, amennyiben a szomszédos ország nem változtat kisebbségpolitikáján. Háború vagy lesz, vagy nem. A kárpátaljai magyarok azonban továbbra is ott fognak élni, ahol most, s továbbra is kisebbségben.
Arról nem is beszélve, hogy a kisebbségi problémák megoldására talán nem ennek a rendkívül éles nemzetközi konfliktusnak az időszaka a legalkalmasabb pillanat. Olyan ez az egész, mintha Szijjártó nem látná a fától az erdőt. Azt, hogy a tét – bármennyire nehéz is ezt kimondani – ezúttal jóval összetettebb. E mostani feszültség elültével, az Unió támogatásával jóval hatékonyabban képviselhetjük a kárpátaljai magyarság érdekeit. Talán eddig is erre kellett volna törekedni, hisz Ukrajna és az EU között társulási szerződés van érvényben. Ilyen körülmények között persze egyáltalán nem mindegy, Magyarország hogyan viszonyul majd a konfliktussal kapcsolatban megformálódó közös európai állásponthoz Oroszország szerepének megítélését illetően.
Képek forrása: 24.hu - AFP / magyarnemzet.hu - Kurucz Árpád / karpataljalap.net / 24.hu
