Blogger Bob

Használ egy kis verekedés

2021. november 12. - Blogger Bob

Az nem lehet, hogy egymást követő három posztban is Demeterrel foglalkozzam. Ezért most elengedem. Pedig annyira viszket a tenyerem.orban_box_2.jpg

Ez a kis arcátlan senki azt találta mondani, hogy egy kis verekedés használ az irodalmi életnek. Nos, fajsúlyos emberek is mondtak és tettek hasonlókat. Csakhogy ő nem az! Nietzsche-t érdekelte, lehet-e kalapáccsal filozofálni. Barátságok mentek rá az úgynevezett Ady-pörre. József Attila egy jogos sértődése után úgy szállt bele Babitsba, hogy az éveken keresztül fájt neki magának is. De ezek kivétel nélkül fajsúlyos emberek voltak!

box.jpgValaki szólhatna már Demeternek, hogy ő nem az. Ő nem a kukázandó 80 %-ba tartozik, még csak a futottak még kategóriájába sem. Semminek is csak azért nem nevezhető, mert bizonyos filozófiai megközelítésekben éppen a semmi az, ami az összes létező feltétele. Tehát Demeter valami olyan minőség, amelyre nincs szavunk. Nem helyezhető el semmilyen értékskálán. Ezért van nehéz dolgunk vele. Ám ha mindenáron egy kis irodalmi verekedésre fáj a foga, hát akkor a magam részéről Hemingwayt tudnám ajánlani neki. Ő bokszolt. Azt hiszem, elég volna két mondat a PIM-vezértől, s már jönne is állcsúcsra a jobbegyenes, amiből felállás nincs, legfeljebb gyerekes hüppögés.

De mondom, nem szeretném azáltal a komolyan vehető személyek rangjára emelni ezt a parvenü figurát, hogy harmadszor is foglalkozom vele. Elég, ha elképzelem, ahogy kiterítve fekszik a ring közepén, Parti Nagy Lajos pedig éppen rászámol, miközben a piros sarokban Hemingway jót húz egy felé nyújtott rumosüvegből, mielőtt rágyújtana egy kubai szivarra. Kimerevítem ezt a pillanatot. Így ni. Nem rossz háttér. Így már könnyedén veszem észre, hogy van élet Demeteren kívül is. De még mennyire, hogy van. Nem is akármilyen. Jó sűrű és pörgős.

money.jpgAz valami fenomenális, ahogy a mi kormányunk tolja néhány hónappal a választások előtti osztogatást. Arra azért már most kíváncsi vagyok, hagynak-e egy szusszanásnyi időt karácsony környékén a nagy vágtába belefáradt embereknek. Tudják, pár passzív órát, amikor csak úgy ülnek a fotelban a feldíszített fa mellett. Ha akkor sem lesz nyugtunk, abba tutira beledöglünk. Ki bírja tartósan ezt a tempót. Az élsportolók ellen elkövetett abúzus kismiska ahhoz képest, amit ennek a nemzetnek el kell viselnie. A ránk szakadó sok rossz és jó súlya alatt szép lassan összeroppanunk.

Mert hogy bírhatnánk ki röhögés nélkül a gondoskodásnak azt a formáját, amellyel rögzítik az üzemanyagok árát. Hurrá! Tudom, hogy megjelentek erről szakmai vélemények is, de azért azt ne mondja nekem senki, hogy a végén nem mi fogjuk megfizetni az árát ennek is. Ó, szent rezsicsökkentés. S azzal kit akarnak átverni, hogy egy újabb keleti egyetem jöhet Magyarországra, ezúttal a demokratikus deficittel kevésbé rendelkező Dél-Koreából. Attól, hogy a keleti nyitás jegyében beillesztik egy könnyen értelmezhető sorba, a Fudan megjelenése Európa közepén még nem lesz kevésbé gáz se az EU, se az USA szemében. És számunkra sem.

ko.jpgA nyugdíjasok ma kezdik megkapni a mindenféle prémiumokat, emeléseket és kiegészítéseket. Én azt mondom, masszív választói réteg. Ők azt mondják, ha jövőre nem lenne választás, akkor is megkapnák mindezt. Tény, néhány elemet törvény garantál, s egy jogállam, az kérem jogállam. Ám van olyan összetevő is, amely új. A 13. havi nyugdíj negyede. Ahol minden fillérre szükség van ott bizony ez is számít. A voksolás során pedig a még hátralevő háromszor egynegyed ígérete az, sokaknak végképp meggyőző lehet. Közben meg lehet harsogni, hogy kik vették el, s lehet hallgatni arról, hogy eddig kik nem adták vissza.

A szakmunkás minimálbér alatti tanári fizetésekről szintén jobb hallgatni. Ahogy arról is, ha eddig a védekezéshez nem kellett maszk, akkor most miért kell újra. Ha esetleg már korábban is használjuk, akkor is előállt volna ez a mostani, egyre romló állapot? S a gyerekeinket miért is terelik még mindig össze a tantermekbe kötelező maszkhasználat nélkül azzal, hogy megtiltani persze nem akarják a maszkhasználat bevezetését? A folyosón kötelező, a tanteremben nem. Mi folyik itt? Ebben a pillanatban azonban a szemem sarkában megmoccan Demeter. Hemingway feje már vastag szivarfüst felhőben. Parti Nagy nyolcnál tart a számolással. A PIM-vezér feje egy centire elemelkedik a padlótól, aztán egy nagy sóhajtással visszahanyatlik. Megint igaza lett. Egy kis verekedés tényleg használ.

Képek forrása: lithub.com / publicationcoach.com / monokli.com / varosikurir.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr8116754030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása