Van a gyermek fejlődéslélektani periódusai között egy olyan szakasz – sajnos pontos terminológiai kifejezéssel nem tudok szolgálni –, amelynek során a kicsik E/3-ban utalnak a saját személyükre.

Az ilyen nyelvi megoldások azt a látszatot keltik, mintha kívülről szemlélnék önmagukat. Pistike éhes. Nóri szereti a tejbepapit. A felnőtt számára zavarba ejtő lehet a tárgyiasságnak, vagy tárgyilagosságnak ez a megnyilvánulása, hiszen mindenki számára világos, hogy aki beszél, és akiről e mondatokban szó van, az egy és ugyanaz.

Nem tudom, összefüggésben áll-e mindez azzal, amit egy francia filozófus-pszichoanalitikus, Jacques Lacan tükörstádiumnak nevez. Ebben a 6 és 15 hónapos kor közé tehető időszakban a gyerekek a tükör előtt állva már mintha felismernék, hogy a tükör őket magukat mutatja, mégis úgy kommunikálnak e képről, mint egy tárgyról. A gyermeklélektanban, a pszichoanalízisben, illetve a filozófiában gyökerező következtetéseket szerintem ezúttal nyugodtan hanyagolhatjuk. Szóba is csak azért hoztam a fentieket, mert önsorsrontó pillanataim egyikében valahogy az Origora tévedem, s ez megidézte bennem e tényállásokat.

Azon mind a mai napig meglepődöm, hogy milyen erőteljesen van jelen ezen a NER-hez kötődő olvasóközönség számára nyilván kiemelten fontos felületen a bulvár hírek sokasága. A 40.000 leütésre (egy ív) jutó bikinis lányok, vagy egyáltalán jó csajok száma – az általam látogatott site-ok között legalábbis – itt a legnagyobb. De nemcsak látványban, tematikában is uralja az Origot a bulvár. Kevés magyarázat, ütős képek. Így volt ez az Itthon rovatban is, a hétfői napon. Egy klikkvadásznak remélt cím. „Orbán Viktor: Én már kitöltöttem”, két teljesen érdektelen „újságírói” mondat és két romantikus kép a vezérről.

Kell ennél több? A rajongók nyilván zabálják. A férfiak a követendő példát, a nők a vonzó vezetőt látják benne. Elképzelem, ahogy egy ilyen – nem is tudom, minek nevezzem – izé miatt felpezsdül az egész tábor. Riadókészültség! De mit riadókészültség? Egyenesen harckészültség! „Béla, te már kitöltötted?” „B*szd meg, még nem! Miért nem szóltál, Jolán, b*szd meg?! Megmondtam, hogy szólj időbe! Talán azt akarod, hogy a ballibsik a tenyerükbe röhögjenek, beengedjék ide a migráncsokat, a buzi propagandisták meg ellepjék az iskolákat? Hát mingyá tanévkezdés, Jolán! Gondolkodol te egyáltalán? Hozd már azt a kérdőíve, vagy mit!”

A feszültség szinte kézzelfogható. Béla nézi a képet, s fel sem merül benne, hogy van ebben valami tükörstádiumos. Milyen már ez az egész? Késik az uniós helyreállítási támogatás. A Norvég Alap 77 milliárdja elúszott, vagy hát úgy biztos nem jön ide, ahogy eddig. A Velencei tó megmentésére nincs 40 milliárd. A bedarált Meseországot több országban is elkezdték kiadni. Megvadult a Pegasus. Orbán fehérorosz haverjának, Lukasenkának az egyik sportolója disszidál. Egy – az országból menekülőket segítő – aktivistát pedig felakasztva találnak meg az egyik parkban.

Mindeközben a főnök válaszküldeményben reagál egy levélre, melynek megszólítása ez: „Tisztelt Honfitársam!” Az aláírás pedig így néz ki: „Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke”. Az is szerepel benne, hogy „Maradjunk kapcsolatban!” Most akkor mi van? Nekem elég zűrösnek tűnik, ha a miniszterelnök így próbál kapcsolatban maradni önmagával. Ha levélírás közben honfitársként magát is megszólítja. A válaszküldemény borítékba helyezésekor hova képzeli magát? Vagy egyszerre ő a feladó és a címzett? Képes kapcsolatot teremteni önmaga és a tükörképe között? S ha igen, akkor vajon mit gondol arról, amit a tükörben lát?

Képek forrása: facebook.com / hvg.hu / origo.hu