Blogger Bob

Rétvári akcióban

2021. augusztus 02. - Blogger Bob

Úgy tűnik, valóban bedobnak mindent.

retvari1b.jpgLátszik továbbá az is, hogy vagy tényleg nem értenek semmit az egészből, vagy annyira zseniálisak a gyűlöletkeltésben, hogy a megértésből származó aggályaikat képesek gond nélkül félretenni, s felszabadultan ringatózni a rezsim narratívájának békés hullámain. Jó ejtőzést hozzá! Csak aztán nagyobb vihar ne jöjjön, mert az bizony képes felszínre hozni azokat a gyomortartalmakat is, amelyeket akár itthoni, akár külföldi exkluzív éttermekben vittek be a szervezetbe.

Mert a mi elitünk rongyrázásban is a legelitebbek közé tartozik. Legyünk rájuk büszkék! Hol vagyunk már attól a felháborodástól, amelyet a szerénynek csak nagyobb erőfeszítések árán nevezhető ibizai Heart Klubban tett habonyi látogatás keltett? Ki emlékszik már a Semjén által meglőtt csodaszarvasra. A helikopteres, magánrepülőgépes repkedésekre? Borkai bulijára. A nagy kereskedelmi haszonnal kecsegtető trieszti kikötővásárlásra? Sőt, már a Lady MRD is a múlté, a helyére/mellé is új milliárdos ladikocska kerül, hogy a NER-vezéreknek legyen min gond nélkül pihenniük, s a nép javán gondolkodniuk.

Szövegkörnyezetnek, alias kontextusnak talán elég is ennyi. Szóba is csak azért hozom őket, mert a kánikula enyhültével Rétvári Bence komoly erkölcsi tanítással tartotta fontosnak előlépni a nyilvánosság elé, s valahogy úgy éreztem, jót tesz ennyi szöveges ráhangolódás a bölcselmeire. Nehogy véletlenül még azt gondolja valaki, megvilágító erejű felismerései légből kapottak, azaz nélkülöznek minden alapot. Nem. A gránit szilárdságú morális háttér ebben az esetben is megkérdőjelezhetetlen.

new_mrd.jpgTörtént tehát, hogy Rétvári úr is nélkülözhetetlennek tartotta a megszólalást a gyermekvédelmi törvényt érintő nemzetközi visszhangok kapcsán. Mintha ki lenne adva házi feladatnak. Foglalkoztam volna ezzel már korábban, magamtól is, de annyira szánalmasnak éreztem, ahogy Varga Judit nekimegy Hamiltonnak azzal, hogy az beállt a fake news gyártók táborába. Ne már. Mégiscsak egy külügyminiszter. Több méltóságot! Az, hogy Deutsch Tamás milyen primitíven, a németeket an block megsértve szólalt meg, korábbi posztjai alapján várható volt. Bayer bunkóságát pedig, mellyel nemes egyszerűséggel lehülyézte Hamiltont, s Vettellel együtt jótanácsokkal látta el a következő, bahreini futamhoz, fel sem hozom.

És akkor itt van, megjött Rétvári Bence. Már csak ő hiányzott nekünk, hogy végleg nevetségessé váljunk. Liberális álszentségről papol. Azzal a háttérrel, amit a poszt elején vázoltam. Rosszallja, hogy egy szivárványos karszalag felett a szponzor nincs kitakarva, holott annak „telephelyén” a homoszexualitás börtönnel sújtható bűncselekmény. Azt gondolom, amíg az említett szponzor ezt nem veszi rossz néven, addig talán Rétvárinak sem kellene, hogy ez fejfájást okozzon. Mindenki emlékezhet a csillagos sörrel szemben folytatott hecckampányukra. Meggyőződésem, hogy akkor kicsinyes gazdasági érdek állt a hátérben. A vörös csillagra mint önkényuralmi jelképre hivatkozva támadtak rá egy világcégre. Furcsamód a labdarúgó EB időszakában eszükben sem jutott tiltakozni e szponzoráló vállalat mindenütt jelenlévő reklámai ellen.

quatar_szivarvany.jpgA legfájóbb mégis talán az, hogy láthatóan nem értenek semmit abból, mi lehet a probléma a gyermekvédelmi törvényükkel. Nem az, hogy hazudnak. Azt megszoktuk. Én legalábbis nem tudok arról, hogy itt bárki homoszexuális propagandát akarna folytatni az iskolákban (azt e törvény nélkül sem tehetné meg). Azt is elnézném, hogy ostobaságokat beszélnek a homoszexualitás és egyéb másságok természetéről. Az ostobaságaikhoz is volt már módunk hozzászokni. Ami szerintem igazán veszélyessé tesz egy ilyen szabályozást, hogy nem engedi meg-, illetve kibeszélni az oktatás ellenőrzött keretei között ezeket a dolgokat. Mint tudjuk már a társadalmi nem, a gender problémáját sem. Elképzelem a fiatalt, aki a Fidesz vágyai ellenére tizenévesen identitásválsággal küzd. Volt is, lesz is ilyen. Mit gondoljon magáról? Rendszeridegennek tartsa magát? Vagy törvényen kívülinek?

Ráadásul Révárit láthatóan nem zavarja, hogy Magyarországot a legkorruptabb országok egyikeként tartják számon Európában. Az sem izgatja, hogy eddig kizárólag az ő szekértáborához tartozó politikusokra vetül a pedofília (többezer kiskorú meztelen fotójának birtoklása), vagy a kokós-kurvázás árnyéka. A másik politikai oldalról nem tudunk keresztény értékrendűnek szánt alaptörvényt alkotó, később meleg buliból ereszcsatornán, a hátizsákjában kábítószerrel menekülő eu-s diplomatáról sem, akinek a büntetése negyedannyi lett, mint ami itthon egy kis dudálásért másra kiszabttak. És ezek az aljas képmutatók mernek gyermekvédelemről beszélni? Hány Fideszes, vagy a Fideszhez közel álló személyről fognak hasonlók kiderülni? Félek, a gyermekeinket, s az ő jövőjüket nem az ilyen alakok által kiagyalt törvények segítségével, hanem épp a megalkotóiktól kell megvédenünk.

Képek forrása: index.hu / facebook.com - Rétvári Bence

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr8916647318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása