Azon gondolkodom, mennyire lehet lehangoló részese lenni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.
Némi empátiát magamra erőltetve próbálok belehelyezkedni abba a képtelennek tetsző élethelyzetbe, hogy a dolgok az én elképzeléseim és az én érékrendem szerint alakulnak. Mit mondjak. Már az első pillanatban örömcunami zúdul rám. Ragyogón süt a nap és szikrázik a fény. Mosolygós arcokat látok magam körül, sikeres embereket, akiknek a szemlélése azzal az érzéssel tölt el, hogy egyszer talán nekem is lehet dolomit bányám, lehetek sikeres gázszerelő, esetleg benősülhetek valamely oligarcha családjába, s attól kezdve mehet minden gördülékenyen a maga útján.
A másik oldalon lézengők innen nézve leginkább valami zombi apokalipszis szereplőinek tűnnek, akik képtelenek örülni az ezen az oldalon lévők egyéni sikereinek éppen úgy, mint a közöseknek. Akiknek nem Magyarország az első, s akik csak pénzt és hatalmat akarnak. Akik ráadásul nem is igazi keresztények. Akik ide migránsokat akarnak beengedni, hogy azok elvegyék a munkahelyeinket, lerombolják a kultúránkat és mecseteket építsenek minden kilóméterkőnél. A nemzet ellenségei ők, vagy talán mégsem, hiszen népben és nemzetben egyszerűen képtelenek gondolkozni.
Brutálisnak tetszik, ahogy a nap huszonnégy órájában szapulják az egészségügyet, az oktatáshoz pedig – innen nézve – értelmezhetetlen elvárások felől közelednek. Mert miért kellene nekünk a saját történelmünkön, a saját nagyjainkon kívül idegen dolgokkal foglalkoznunk? Miért kellene nyitott szívvel fordulni bármihez, ami nem belőlünk fakad? Itt van nekünk a NER, s ez szükségtelenné teszi a kritikai gondolkodást, hiszen mi egységesek vagyunk, s a nemzet nagyjából negyede által biztosított kétharmad birtokában az országot a saját arcunkra formáljuk.
Innen nézve nem értem azt sem, miért kell a vezetőinket otromba támadásoknak kitenni. Ők tényleg értünk küzdenek a nap huszonnégy órájában, önzetlenül. Harcostársai egymásnak. Értünk harcolnak. Odateszik magukat, úgy istenigazából. Felemelő az összhangot közöttük, amelynek legkisebb közös többszöröse talán a pénz, de ebben az eldurvult világban pénz nélkül nem megyünk semmire. Ezt meg kellene érteni végre mindenkinek. A harchoz biztosítani kell a forrásokat a támogatás minden elképzelhető formájában.
Mert ha vetül is árnyék e delelő ragyogásra, azt a nyugatról érkező felhők okozzák. Brüsszel megtámadott bennünket. Nem látjuk, hogy ki, vagy kik, mert nem mernek az arcukkal kiállni ellenünk. Azt sem tudjuk, hogy miért, mert végtelenül alattomosak, így aztán leplezik a valódi szándékaikat. Csak annyit értünk erőszakos fellépésükből, hogy LMBTQ aktivistákat akarnak beengedni a gyermekeink közé, megrontással fenyegetve a mi egészséges magyarjainkat. Hogy kik és miért, az ebben az esetben sem világos. Az a híres szobrocska is egy apró gyermeket ábrázol, meztelenül. Hát mit várhatunk ezektől?
Kicsit zavar persze néhány dolog innen nézve is. A személyre szabott törvénymódosítások, például. Azt sem magyarázták el kielégítően, hogy mi volt a baj a CEU-val, vagy az SZFE-vel. Vagy, ha már Pintér megjelenik Pegasus-ügyben a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt, miért nincsenek ott a bizottság fideszes tagjai? Miért akadályozzák meg az így kialakult határozatképtelenséggel, hogy a belügyminiszter tisztázza a helyzetet? De a NER fegyelmezett tagjaként hagyom ezt is. Rettegek inkább tovább a migránsoktól, Brüsszeltől, meg az LMBQ aktivistáktól.
Képek forrása: index.hu / nol.hu
