Tényleg nagy baj lehet a világban. Az ember szíve megszakad, ha azt látja, hogy napról napra újabb és újabb mítoszokkal lesz szegényebb.

Bízik valamiben, sőt, híve valaminek, méghozzá a szó legszorosabb értelmében rendületlenül, aztán azon kapja magát, hogy amire ezidáig meggyőződése szerint kételkedés nélkül támaszkodhatott, kártyavárként omlik össze bizodalmának súlya alatt.

Így voltam én a finnekkel. Nemcsak a köz- és felsőoktatásuk magas színvonalának unalomig ismételt felemlegetése miatt. Volt, hogy a Kalevaláért rajongtam, s bámultam, miket tud ez a Väinämöinen. Hányszor elvarázsolt Sibelius zenéje (bár érte némiképp okkal lelkesednek a svédek is). Gallen-Kallela képein pedig rendre a kovács Ilmarinen hihetetlen erejét véltem felfedezni. Lenyűgözött az ezer tó világa, s persze ennek a csacska nyelvrokonságnak a forszírozása is időről-időre magával ragadott.

Mégis, amit a leginkább vonzónak találok Finnországban, az a szegénység évtizedei után felépített rend és nyugalom. Tudom, kínlódnak ők is ezernyi bajjal az alkoholtól a depresszióig, a saját radikálisaiktól a bevándorlókig. Mégis, talán ők voltak Európában az elsők, akik képzést biztosítottak a hozzájuk érkező menekülteknek. Szóval, amit személyesen megtapasztaltam, s amit olvastam az országról, az arról győzött meg, hogy ott világosak és kiszámíthatók a viszonyok, a demokrácia működése pedig átlátható.

Aztán egy reggel arcul csapott a hír. Ott sincs minden rendben. Mintha Orbánnak a demokráciát érintő apokaliptikus végítelete látszódna beteljesedni. Igen, a mi hazai Nostradamusunk megjövendölte ezt is. Finn testvéreink túlzabálják magukat. Ráadásul ellenőrizhetetlenül. Sanna Marin, Finnország miniszterelnöke 300 € helyett 850 €-t evett meg havonta. Közpénzen. Állítólag a legálisan finanszírozott reggeliken túl napközben némi salátát és egyéb hideg ételeket is csipegetett, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel a finn költségvetést.

Igazságtalan volna, ha alkatilag hasonlítanánk össze a két ország miniszterelnökét. Tény azonban, hogy az ellenzéki sajtó már azt a kis pörköltszaftot is sokallta a minap Orbán borostás ábrázatán, pedig e jelentéktelen zsíros, paprikás filmréteg jelenlétéből könnyű belátni, hogy az ő esetében liberális salátákról és hidegtálakról aligha lehet szó. Most aztán a finn miniszterelnök asszony(ság) asszisztensének, Elisa Gebhardnak jutott a hálátlan feladat, hogy magyarázkodjon a költségkeret túllépése miatt. Fura, de az ő érvelését akár órákig képes volnék hallgatni.

300 helyett 850 €/hó. Kellene ide néhány hazai példa, nálunk mit és mennyivel léptünk túl. Akadna bőven. Helyette maradjunk annál, hogy az persze már értelmezés kérdése, egy ilyen eset a hagyományos értelemben vett demokrácia figyelmetlenségből fakadó súlyos válságát, vagy épp ellenkezőleg, annak valódi erejét jelzi. A magam részéről hajlok arra, hogy az utóbbiról van szó. Az ügyet Finnországban a rendőrség vizsgálja, a sajtó pedig közzé tette. Úgy tűnik, mintha működne a fékek és ellensúlyok rendszere. Sajnos Magyarországon már mintha nem volna elegendő ellensúly ahhoz, hogy a kiéhezett illiberálisok kiapadhatatlan étvágyát csillapítsa, s a hízásukat ellensúlyozza.

Képek forrása: kaku.kalevalaseura.fi / mandiner.hu / demokraatti.fi / origo.hu