Próbáltam megszámolni, hányszor hangzott el a „magyar emberek” szókapcsolat a Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési épviselő (Fidesz) és Vargha Tamás külügyi államtitkár között a parlamentben lezajlott, elmésnek éppenséggel nem mondható párbeszédben.
Számoltam, számoltam, de aztán egyrészt elvétettem a számolást, másrészt végtelenül meguntam, hogy figyelemmel kísérjem ezt az alákérdezős „pengeváltást”. A képviselői kérdés ugyanis nem szólt semmi másról, mint arról, hogy Csenger-Zalán felmondja a kormány járványkezeléssel összefüggő mantráját, az államtitkár pedig válaszában megismételhesse ugyanezt.
Amíg tartott a figyelmem, nagyjából annyi hangzott el, hogy széles e világon, na jó, legyünk objektívak, szóval Európa szerte senki nem kezeli olyan jól ezt az egészségügyi veszélyhelyzetet, mint a magyar kormány. Ezzel szemben Brüsszel – a vakcinapolitikáját legalábbis – jól elbaltázta. Mert a magyar emberek érdekeit mindenek fölé helyező magyar kormány másoknál sokkal hamarabb felismerte, hogy a védekezés legfontosabb eszköze a vakcina, jöjjön az bárhonnan is. Mivel pedig mi – nem is tudom hogyan fogalmaztak – következetesen baráti, vagy milyen politikát folytatunk egyebek mellett Oroszországgal és Kínával is, gond nélkül hozzájutottunk az általuk fejlesztett vakcinákhoz.
Esküszöm, nekem ez így meg is felelne. Tőlem lehet mindenki hülye a nemzeti hevülettől fűtött kommunikációban, s legyünk mi az élcsapat a Covid elleni háborúban. Mit bánom én. Hát zavar engem, ha dagadhat honkeblem a büszkeségtől? Csak hát ott van az a huszonhatezret meghaladó számú elhunyt magyar állampolgár. Jöhetnek nekem azzal, hogy lehet számolni így is, és lehet számolni úgy is. A huszonhatezer az így is, úgy is huszonhatezer. Róluk nem volt szó a „magyar emberek” érdekeit harsogó kérdésben, az azt követő válaszban, s a viszontválaszban, majd az azt követő újabb viszontválaszban sem.
Elhangzott viszont a varázsszó, pontosabban szókapcsolat. Oltásellenes baloldal. Tragikomikus. Ha nem parlamenti kérdéseket és válaszokat követne az ember, komolyan mondom, halálra röhögném magam. Hacsek és Sajó sem csinálná jobban. Az oldalamat fognám a nevetéstől, ha egy retro-kabaréban látnám mindezt. Lám, van, ahol ez így megy, vagy múltidőben, lám, volt ilyen is a politika. Ám semmi kedvem kacarászni, ha mindezt a magyar Országgyűlésben adják elő kormánypárti politikusok, szörnyen komoly ábrázattal. Úgy tűnik, mára tényleg az oltásellenes baloldal lett az új Soros. Legalább olyan jól lehet riogatni vele a híveket, mint a nyitott társadalom eszméjével, vagy a migránsokkal. Tehetik, hisz a független sajtót – ma volna a napja – jószerivel teljesen beszántották.
A rezsim most éppen a járványellenes baloldalhoz fixálódott. Harsogni fogják, amíg hang jön ki a torkukon, vagy amíg nem találnak újabb rágcsálni valót. Egyelőre pihentetik az idős filantrópot, tudva, hogy őt bármikor elővehetik újra. Elég egyszerű a működésük. A hallgatóságuk fogékony mind a monoton ismétlésre, mind a fixációra. Képesek hónapokig, akár évekig ugyanarra összpontosítani, ugyanazon rágódni. Nem válogatósak. Azt kajálják, amit eléjük tesznek. Azt viszont az utolsó cseppig kilefetyelik. Ha a népnek, pontosabban a magyar embereknek kenyérre és cirkuszra van szüksége, azt ettől a rendszertől maradéktalanul megkaphatják. Mert nekik mi vagyunk az elsők.
Fixálódni persze ezerféleképpen lehet. Itt most leginkább a pszichológiai fixációról lehet szó. Arról, amikor az alany (esetünkben egy párt, vagy ideológia) egy tárgyhoz (esetünkben az ellenzékhez) fűződő kapcsolata megszállottjává válik. Jöjjön bármi, minden esetben ugyanaz a válasz. Járványellenes baloldal. Aktuálisan mi más lehetett volna a hétvégén az oltópontok előtt kígyózó hosszú sorok kiváltó oka? Hát persze, hogy a járványellenes baloldal.
Ja, hogy el ne felejtsem, a képviselő kemény, provokatív kérdése az államtitkárhoz nagyjából ennyi volt: folytatódik-e az oltási program? Hova lehet ezt még fokozni a választásokig?
Képek forrása: mandadb.hu / b1.blog.hu
