Blogger Bob

Szellemtelenítés

2021. április 28. - Blogger Bob

Volt egy nemzetközileg is jegyzett egyetemünk. Nem sok hasonló van Magyarországon.

A Közép-európai Egyetem (CEU) ilyen volt. Ez a mostani rezsim elüldözte az országból. Hazudnék, ha azt mondanám, értem, miért. Fel nem foghatom, milyen politikai érdek fűződhetett ahhoz, hogy a kormány, a parlament, egyáltalán, a Fidesz beleálljon ebbe a nemzetközi hullámokat kavaró ügybe. Értelmezhető haszna aligha származott belőle. Az országnak, s a száműzésben közreműködőknek kifejezett presztízsveszteséget okozott, az ellenzéki összefogást pedig erősítette. Tényleg azt hiszik, hogy ekkora veszélyt jelent számukra Soros György?

ceu.jpgVolt egy másik színvonalas egyetemünk is. Így, múlt időben. A Színház- és Filmművészeti Egyetem. Új épületekbe kellett költöztetni, le lehet cserélni a tanári kart, ám ha a nevét változatlanul hagyják is, soha többé nem lesz ugyanaz az intézmény. A rezsim beszántotta, pedig megszámlálhatatlan tehetséges, valódi értékeket hitelesen képviselni képes művészt adott ennek az országnak. És ezek beszélnek a nemzeti hagyományok megőrzéséről. Mintha az SZFE ugyan nem lett volna a legfontosabbak hagyományőrzők egyike. Mintha nem járult volna hozzá a világban a kultúra terén egykor rólunk kialakult pozitív országimázshoz. Tényleg azt hiszik, hogy ekkora veszélyt jelent a számukra a szabadság eszméje?

Volt egy működőképes felsőoktatási intézményrendszerünk is. Így, múlt időben. Tartották elaprózottnak, túlságosan konzervatívnak, a múlt évezredben megragadottnak. Kamarai maszlaggal tömték az emberek fejét, hogy ugyan minek ennyi felsőfokú végzetséggel rendelkező ember Magyarországon. A maszlag végül átcsapott ideológiába, s a tudásalapú társadalom víziója helyett elkezdtek munkaalapú társadalomról beszélni. Ha valami a múlt évezredet idézi az ez az eszmény. Az állami felsőoktatási intézmények túlnyomó többségét mára úgy játszották át alapítványok kezére, hogy azokban hosszú távon garantált módon érvényesülhet a mostani rezsim értékrendje. Tényleg azt hiszik, hogy ekkora veszélyt jelentenek a számukra azok, akik másképp látják a világot, mint ők?

szfe.jpgVolt egy ugyancsak működőképes akadémiai intézeti hálózatunk. Így, múlt időben. Sikerült szétverni azt is. Ha megfogalmazhatók voltak is kifogások e hálózattal szemben, azok jellemzően abból adódtak, hogy – hasonlóan a felsőoktatási intézményekhez – alulfinanszírozottak voltak. A magyar szellem nagyszerűségéhez állandó hivatkozási alapul szolgálnak tudósaink. A tudományos tevékenység működtetésére azonban nem szívesen biztosított forrást a költségvetés. Érdemes összehasonlítani a GDP-arányos ráfordításokat más országokéval. A lenyúlt intézeti hálózati struktúrában aztán most arra adnak pénzt, amire jónak tartják. A kijárásos hatalmi technikák sajátja, hogy kerülik az automatizmusokat és gyűlölik az autonómiát. Tényleg azt hiszik, hogy ekkora veszélyt jelentenek a számukra a szellem önjáró emberei?

Úgy tűnik, lesz egy új egyetem is Magyarországon. Alapítványi működtetésű ez is. A hátterében azonban nem Soros György, nem is a nyitott társadalom eszménye áll, hanem Kína. Ez lesz az első ilyen egyetem Európában. Úgy tűnik, nem ki, hanem beengedtük a palackból a szellemet. Szövetségesünk, az USA diplomáciai képviselete szerint „aggodalomra ad okot a Fundan Egyetem első európai campusának lehetséges megnyitása, mert Peking bizonyítottan kártékony befolyásszerzésre és a szellemi szabadság elfojtására használja a felsőoktatási intézményeit.”

fundan.jpgItt tartunk most. Vajon mi lesz a következő lépés? Mikor gondol a rezsim ideológusainak egyike egy újabb merészet? Lehet ezt még fokozni? Bizonyára. Már csak azért is, mert az eddig megvalósultakat sem tudta volna jóérzésű ember elképzelni.

Képek forrása: ceu.edu / hvg.hu / eduline.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr2716516358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása