Talán érdemes volna Orbánnak bekéretnie Szíjjártót, s beszélni a fejével.
Na, nem mintha a kormányzat pozícióit szeretném javítani, de amit a külügyminiszter újabban művel, az sajnos nemcsak a kormányra magára, annak megítélésére, nem csak az őt megbízó Orbán Viktorra, nem is csupán a Fidesz-KDNP koalícióra üt vissza, hanem közvetett és közvetlen módon az ország egészére, azaz minden egyes magyarra.
Nehéz elképzelni, miféle armageddon dúlhat Szijjártó fejében. Igaz, kreáltak maguknak bőven bibliai léptékű képzelt ellenfeleket. A liberalizmus miatt válságba jutott nyugati dekadencia, valamint annak európai intézményrendszere, a miénktől eltérő, velünk szemben a migráción keresztül agresszíven fellépő vallások és kultúrák, a saját másaink, a vezér által már kora ifjúsága során jó előre vízionált ellenzéki démon, no meg persze, aki nélkül sehol nem volnának fideszes barátaink, s akinek a nevét lassan ki sem merjük ejteni a szánkon, szóval a 90 éves tudjuk ki képezik együttesen azt az erőt, ami az ő legnagyobb konzervatív sajnálatukra nem velük van.
Mármost egy ilyen konglomerátum elleni, végsőnek szánt küzdelem (leszámolás) érthető módon okoz zavart a fejekben. Gigantikus háború ez, ahol magukat Dávidnak képzelő, a főnök által felemelt nímandok akarnak helytállni, maguk sem tudják kivel, vagy mivel szemben. Ők jellemzően azért vannak azon a polcon, amelyre helyeztettek, mert kellőképp tehetségtelenek, s Orbán pontosan tudja, hogy ők azok, akik erkölcsöt, józanészt félretéve vigyorognak a legextrémebb ötleteit hallván is. Ráadásul, ha eléggé tele van tömve a zsebük, a végsőkig kitartanak mellette. Ha pedig valaki olykor mégis többre vágyik, mint amennyit a vezér szánt neki, pillanatok alatt tűnik el a süllyesztőben.
Az ilyen káderekre szokás azt mondani, hogy – elnézést a szóhasználatért – felfelé nyalnak, lefelé rúgnak. Úgy tűnik, Szijjártó számára Orbánon kívül csak lefelé van. Kevés embert tudnék említeni, aki olyan paraszt módon bánik a szervezetben alatta lévőkkel, meg hát olyanokkal is, akiknek a helyzete nem írható le az alá-fölé rendeltségi viszonyokkal, mint ő. Talán a legdurvább párttitkárok lehettek ilyenek az átkosban. Hatalmat kapott, nem is keveset, s úgy gondolja, akkor felel meg legjobban megbízója elvárásának, ha minden lehetséges alkalommal érzékelteti is erőfölényét.
Ennek rendkívül kifinomult formáit alkotta meg. Az egyikre szép példa, hogy bekéreti egy számunkra kiemelten fontos ország nagykövetét, ami ugye szinte minden esetben valamilyen diplomáciai konfliktus jele, miközben tisztában van vele, hogy személyesen nem tudja fogadni. Mert ő megteheti ezt is. Azt hagyjuk is, hogy előtte már – régi ismeretségükre hivatkozva – tegezve (!) szólítja fel az érintett államtitkárt, hogy „mielőtt legközelebb ilyen súlyos témában megszólalsz, nézz körül saját házatok táján!” Attól tartok, teljesen mindegy, konkrétan miről van szó (az antiszemitizmus előretöréséről). A diplomáciában ilyeneket nem teszünk, így nem beszélünk.
Ennek fényében már-már kezdem felfogni, hogy Szijjártó tényleg nem érti, miért gáz a Lady MRD-n lazítani. Hogy minden ilyen jellegű felajánlás igénybe vétele, értsd ajándék elfogadása, felveti a korrupció gyanúját. A zavaromat igazából az okozza, hogy egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, azért nem válaszol ebben a kérdésben az újságíróknak, mert tényleg nem érti, hogy ez korrupció, vagy azért nem, mert pontosan tudja, hogy az. A lényeg, hogy terel, Orbán meg közben egy szerény vitorláson csóválja a fejét. Vagy nem csóválja. Szijjártó úgy bánik azzal a felháborítóan kevés újságíróval, akik még kérdezni merik, mintha a seggéből rángatták volna elő őket. Mert neki ezt is lehet.
A diplomaták és az újságírók mellett jócskán kapnak rúgásaiból a munkatársai is. Ők azok, akik szervezetileg tényleg alá tartoznak. Nem irigylem őket. Ott van az az érv, hogy ő, vagyis a boss, még a nyaralás során is keményen dolgozik. Dicséretes. Ám, ha jacht is, ez mégis afféle home office. De neki ezt is lehet. Érzi, hogy valami nincs rendben, hisz hivatali képet posztol. Sokáig ezt sem értettem, miért van erre szükség. Aztán fény derült erre is.
Maga árulta el. Kirúgással fenyegetett mindenkit, aki a járvány első hulláma idején úgy gondolta, jó ötlet, hogy otthon dolgozzon. Értik, ugye? Egy egész ország szív, mert otthon kell maradni a gyerekkel, bezárják a vendéglátóipari egységeket, leáll a turizmus, leállnak a termelés legkülönbözőbb formái. Szerencsések azok, akik otthonról is tudnak dolgozni. Erre lánglelkű külügyminiszterünk közli a beosztottjaival, hogy aki akár gyerekre, akár különböző rizikófaktorokra hivatkozva úgy gondolja, hogy jobb volna otthon elvégezni a hivatali feladatait, annak kívül tágasabb. A külügyben nem fognak szakszervezetesdit játszani. Így! Szakszervezetesdit.
Diplomácia, korrupció, érdekképviselet. Milyen profilt rajzolnak meg Szijjártó fogalomértelmezései? Attól tartok, nem egy demokrata européer államférfi profilját. Olyan ő, mint egy gyerek, aki – felrúgva minden játékszabályt – a számára kijelölt játéktér egészét kívánja birtokba venni. Játszik, de csak ő irányíthat. Jellemzően az ilyen gyerekek azok, akiket előbb-utóbb magukra hagynak a társaik, s végül egyedül hüppögnek a homokozóban. Végső magányukhoz egyetlen dologra van szükség. Totális ellenzéki összefogásra. Ameddig ez nem valósul meg, addig minden őket igazolja. Azok pedig, akik ezt nem látják be, igazából a Szijjártó félék kezére játszanak.
Képek forrása: magyarnemzetikártya.hu / shop.pto.hu / 444.hu / pixabay.com / /profigrafologia.hu
