A tisztavatóknak mindig sajátos hangulatuk van. Egy közméltóságnak ilyen alkalommal illik határozottságot, erőt mutatnia.

A szövegírók persze ebben az esetben sem nélkülözik a szimbolikus beszédmódot. Mégis, ha valahol, hát ebben a közegben helye van az egyenes beszédnek. Az éppen avatandó tiszteknek, legyen szó bármilyen testületről, tudomásul kell venniük, parancsokat fognak teljesíteni, méghozzá anélkül, hogy – bizonyos szélsőséges helyzetektől eltekintve – joguk volna mérlegelni. A nagyfőnök szavát pedig végképp tilos megkérdőjelezni. A miniszterelnök itt tehát nyugodtan kimondhatja azt, amit valóban gondol.

Talán ezért is van, hogy jól érzékelhetően az ilyen események Orbán Viktor kedvencei közé tartoznak. Láthatóan szinte lubickol a boldogságban, amikor elvonulhat a tiszteletére felsorakozott egyenruhások előtt. Ez persze valahol érthető is. Végtelenül unalmas lehet hosszú éveken, évtizedeken keresztül – demokratát játszva – meghallgatni a másik fél álláspontját a politikai viták során, kinyilatkoztatások helyett fenntartani az érvelés látszatát, s állandóan résen lenni, nehogy hátba támadják valahonnan.

Ezzel szemben egy tisztavatáson biztos lehet benne, hogy senki nem fogja kifütyülni, vagy kiabálással megzavarni a beszédét. Rendőrök, katonák, egyáltalán, mindenféle egyenruhások csakis az ő emberei lehetnek. Ő pedig a legfőbb parancsnok, akárhogy rendelkezzenek is erről a jogszabályok. A miniszterelnököt leleplezi az arcán megjelenő gyermeki mosoly. Imádja a katonásdit. Ha ismer valaki Freud-szövegeket a gyermeki játékról, pontosan tudja, mire gondolok. Orbán a játékot a legkomolyabban veszi, s egyben valóságosnak is tekinti ezeket a merőben formális szituációkat.

A jelen esetben mindez azért fontos, mert a játék szabályai szerint – melyeket persze többnyire Orbán maga határoz meg –, ha egyszer ő a főnök, akkor tényleg azt mond, amit akar. A külpolitika túl cizellált beszédmódot követel tőle még akkor is, ha olykor szándékosan keresi a konfrontációt saját jelentőségének felnagyítása érdekében. A szavait azért itthon is meg kell válogatnia, annak ellenére, hogy gyakran egészen mást mond az Országgyűlésben, mint Brüsszelben. Az ellenzék és a sajtó csak arra vár, hogy lecsaphasson, s – ahogy ő gondolja – a szavait kiforgatva intézzen támadást ellene.

Egy tisztavatás miliője azonban, főleg tikkasztó hőségben, merőben más. Könnyen elaltatja a szónok éberségét. Ez akár felmentést is adhatna olyan esetekben, amikor égbekiáltó marhaságokat beszél valaki. Feltéve persze, ha azt gondolnánk, hogy a beszéd spontán szöveg. Mivel ez természetesen nincs így, be kell látnunk, hogy minden tagmondat előzetesen átgondolt, mérlegre tett állításokat tartalmaz, amelyekért a szónoknak felelősséget kell vállalnia.

Innen nézve Orbán ma délelőtti beszéde jócskán tartalmazott elgondolkodtató elemeket. Feltehetően még egy avatásra váró tiszt sem tulajdonít különösebb jelentőséget egy olyan átlátszó politikai szlogennek, amely szerint Magyarországon nem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat. Egy ilyen kijelentés, túl azon, hogy önmagában semmire nem jelent garanciát, nagyjából olyan erős fedezettel bír, mint hogy nem hagyunk senkit az út szélén, vagy, hogy Magyarországon senki nincs egyedül. A magukra hagyott tömegek legfeljebb legyintenek ezekre. Az egyenruhások iránti közmegbecsülésről azonban érdemes volna inkább megkérdezni a pályaelhagyó katonákat és rendőröket.

Az viszont már az öndicséret kategóriájába tartozik, hogy „jómódú országokkal szemben” a mi pénzügyeink rendben vannak. Ismerjük el, meghatározó mutatókban tényleg történt valódi előrelépés az utóbbi időkben. Ám uniós pénzek nélkül a fejlesztések töredéke valósulhatna meg. A forint egyre gyengébb az Euroval szemben. A bérek tekintetében azok emelkedése ellenére továbbra is a sor végén kullogunk. Alig tudunk mit kezdeni az élelmiszerek drágulásával. Elegendő összevetni a magánszemélyek és vállalkozások ausztriai és magyarországi megsegítésének mértékét, s azonnal látni fogjuk, kinek a pénzügyei vannak rendben.

Az is tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a járványt eddig valóban sikerült konszolidáltan kezelni. A leendő tiszteknek azonban összeomló egészségügyi rendszerekről hadoválni egyszerűen butaság. Komoly erőfeszítéseket tettünk és komoly eredményeket értünk el, ez tény. Ahogy az is, hogy az idő, s más országok tapasztalatai jócskán a segítségünkre voltak a védekezésben. Ettől még nem jelenthető ki az, hogy akár az olasz, a francia, vagy a német egészségügyi rendszer összeomlott volna, vagy, hogy akár gyengébben teljesítene, mint a magyar. A példátlan erőszakhullám felemlegetése is úgy volna tisztességes, ha hitelesen tudnánk érvelni amellett, hogy hasonló problémákat mi sokkal hatékonyabban tudunk kezelni. Könnyű úgy osztani az észt, hogy még csak hasonló társadalmi feszültségekkel sem találkozunk Magyarországon.

Mindezt talán szóba se hoznám. A politikai beszédek természete már csak ilyen. Felületes, üres lózungok gyűjteményei. Nem kell túl komolyan venni őket. Azonban az, amit Orbán az amerikai helyzetre utalva jelentett ki, messze túlmutat egy tisztavató beszéd retorikáján. „A közrend őreit rasszistának minősítik.” Ez a mondat napjainkban bármely civilizált országban elfogadhatatlan. Egy ilyen kijelentés felmenti a túlkapás vádja alól azokat, akiknek köszönhetően a miniszterelnök által is említett erőszakhullám – s messze nemcsak a színesbőrűek részéről – kirobbant. A vezér egy ilyen kijelentéssel ismételten szembe megy mindazon értékekkel, amelyekért ’89 előtt küzdött.

Az öndicséretről pedig csak annyit, hogy azt kiérdemelni, s nem kikényszeríteni, vagy kikövetelni szokás. Ha mindazt, amit fentebb említettem, külföldön emlegetik úgy, mint Magyarország erényeit, ha mások is előremutató és követendő példaként hivatkoznak majd az Orbán-kormány törekvéseire és eredményeire, akkor meggondolom, érdemes-e felülbírálnom a véleményemet. De amíg a miniszerelnök maga minősíti Magyarországot s ezzel együtt persze legfőképp önmagát feketeöves válságkezelőnek, engedtessék meg nekem, hogy ne vegyem komolyan. Az ilyen öndicséret nekem büdös.

Képek forrása: MTI / hirado.hu / pestisracok.hu / magyarnarancs.hu / fightermagazin.hu / szabadmagyarszo.com