Engem már annyiszor átvertek az életem során. Nem a kifejezetten személyemnek szóló félrevezetésekről beszélek. Ostoba, aki hagyja magát.

Dehogy állnék elő vele, s leplezném le magam, hogy a jóhiszeműségem miatt hányszor állítottak csapdát nekem, s vezettek meg bizony úgy rendesen. Inkább arra gondolok, amikor egy félrevezetett tömeg tagjaként dobtak át a palánkon olyanok, akikben pedig annyira jó volna megbízni.

A rendszerváltás előtti időszak retorikájától, amely gaz kapitalistákról és emberközpontú szocializmusról hadovált, s dicsekedve hirdette magáról, hogy mi vagyunk a legvidámabb barakk, a rendszerváltást követő évtizedek politikai pártjai által összehordott hazugság hegyekig. Utóbbiak a hazudozásban máig méltó utódai az elődöknek.
Van már elég tapasztalatom ahhoz, hogy ne bízzak senkiben és semmiben. Nem lehet átverni statisztikai adatokkal. Köpök a racionálisan csengő összeesküvés-elméletekre. Jöhetnek nekem sikerpropagandával gazdasági fejlődésről, jogszerűen felhalmozott vagyonokról szóló legendákkal, a migráció veszélyeivel, az országot és vezető erejét ért nemtelen támadásokkal. Nem érdekel. Nem dőlök be nekik. Játsszák csak a kisded játékaikat, düllesszék az igazság bajnokaiként büszke mellkasukat. Átlátok rajtuk. Amit pedig nem látok, az őszintén szólva nem is nagyon érdekel.

De vannak ügyek, amelyek nem tekinthetők tréfadolognak. Ilyen ez az átkozott járvány is. Ebben helyzetbe joggal várja el mindenki a tiszta beszédet. Miért kell az egyik nap reggelén azt mondani, hogy nincs szükség iskolabezárásokra, majd este bejelenteni, hogy mégis meg kell lépni? Miért kell azt mondani, hogy x fertőzött van az országban, majd bejelenteni, hogy nyilván nagyságrendileg több lehet? Miért kell azt állítani, hogy van elég védőfelszerelés, aztán napokkal később bejelenteni, hogy milliószámra szerezzük be őket? Miért nem lehet azt mondani, hogy most nincs, de két hét múlva lesz? Miért kell világos kérdéseket megfogalmazó, a dolgukat végző újságírókra válasz helyett nagyképű arroganciával ráförmedni, hogy ne akarjanak okosabbak lenni a szakembereknél?

Olvasom Legeza Örs koronavírusos pokoljárásának történetét a különböző portálokon. Igen, több helyen is, nehogy akár véletlenül is félreértsek valamit, s pánikba essek, ami miatt aztán őt majd jól előveszik pánikkeltés miatt. Szimpatikus fiatal kutató. Lecsekkolom. Kvantumfizikai rendszerekkel foglalkozik. Az alapvető különbség közte és a magyar politikai elit tagjai között nem az, hogy utóbbiak körében nem éppen jellemző foglalkozás kvantumfizikusnak lenni. A különbség sokkal inkább az, hogy ő még soha nem adott okot arra, hogy megkérdőjelezzem, amit mond. A kvantumfizikában talán nem szokás mellébeszélni.

Hála az égnek, engem még nem ért el a vírus. Nem is ismerek senkit, akitől első kézből kaphatnék információt arról, hogyan zajlik le ez az egész a mintavétel körüli hercehurcától addig, hogy komolyan vegyenek, s megfelelő ellátáshoz jusson az ember. A médiából borzasztóan nehéz korrekt információkhoz jutni, különösen úgy, ha konkrét kérdésekre legtöbbször semmitmondó retorikai mantrázás a válasz. Maradnak tehát a Legaza Örs féle valós történetek. Mert neki még hiszek, hihetek. Ismeretlenül is ő az én hiteles forrásom.

Amit mesél a kálváriájáról, az elborzaszt. Egyetlen dolog vigasztal. A sztorija – ha nevezhetjük így az eseményeket, amelyekre csaknem ráment az élete – vagy egy hónapja kezdődött. Legyünk optimisták. A törzs, amely operatív, azóta rengeteg tapasztalatra tehetett szert, sokkal több információval rendelkezik a helyzet kezeléséhez, még ha ezekből – részben talán érthető okokból – nem is oszt meg mindent velünk, állampolgárokkal. Mégis, ha valóban így mentek a dolgok, akkor ott fejeknek kellett volna hullani. Akkor ott magas szintű felelősök nem álltak a helyzet magaslatán. Következményekről azonban semmi hír.

Helyette az egészségügyért felelős minisztérium kompetenciájába tartozó területeken – mintha ez volna most a legfontosabb – színházügyekkel, közalkalmazotti jogállás megváltoztatásával foglalkozó salátatörvényekről hallani. Meg arról, hogy a munkájukat lelkiismeretesen végezni akaró, ám a máig működési zavarokkal küzdő, Legaza Örs féle történeteket eredményező protokollba kényszerített kórházi vezetőket váltanak le. Kásler miniszter úr pedig elégedetten mosolyog. Nemcsak szkeptikus, hanem dühös is vagyok. Valahogy nem tudok hinni a mosolyának.

Képek forrása: femina.hu / nlc.hu /  koronavirus.gov.hu / szemlelek.netű