Néha az az érzésem, a magyar kormány szándékosan nem akar értelmezni, megérteni bizonyos jelenségeket.
A vonatkozó tapasztalataimnak ez a puhább megközelítése. A keményebbet egyelőre elvetem. Azt mind a mai napig nem akarom elhinni, elfogadni, hogy Magyarországon szándékosan alakítanak ki, vagy tartanak ébren indulatokat, vélt, vagy valós politikai, gazdasági, esetleg személyes érdekektől vezérelve. Nem szeretnék, nem is nagyon tudnék olyan országban élni, ahol mások megbélyegzése, kirekesztése, széles körben terjedő, a legmagasabb politika szintjén is megjelenő gyűlöletbeszédben, mi több, ilyen jellegű tettekben nyilvánul meg. Pedig jelek akadnak bőven.
Szombaton lövöldözés volt egy El Paso-i áruházban. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a halálos áldozatok száma 20, a sebesülteké 26. Az áldozatok és a sebesültek között sok mexikói személy található. A merénylettel egy 21 éves, fehér fiatalembert gyanúsítanak. A rendőrfőnök szerint az előzetes nyomozás alapján feltételezhető, hogy gyűlöletből elkövetett bűncselekmény történt. Az Index által is hivatkozott MTI meghatározás szerint az Egyesült Államokban ez alatt azt értik, hogy a támadó a származása, bőrszíne, vallása vagy szexuális irányultsága alapján választja ki az áldozatait.
Szörnyűség, borzalom, együttérzés. Nem nagyon találni más szavakat. Gyűlölet bűncselekmény. Érdemes rágódni kicsit ezen a kifejezésen. Értelmes célja az ilyennek aligha lehet. Megsemmisíteni gyűlölt közösségeket ezen az úton képtelenség. Erre a történelem jóval tragikusabb példákkal szolgál, feltéve, hogy a tragikusnak vannak fokozatai. Félelemkeltésre viszont egy-egy ilyen őrült cselekedet tökéletesen alkalmas. És persze a gyűlölet érzésének kinyilvánítására is. Ez a fiatalember most megmutatta milyen, tettekben is testet öltő torzuláshoz vezet az olyan környezet, amelyben nyíltan lehet beszélni a különböző közösségekkel szemben táplált gyűlöletről. Ahol elismerést lehet kivívni azzal, ha helybenhagynak néhány, a megbélyegzett közösséghez tartozó suhancot. Ahol a gyűlölet bűncselekmény a megfelelési kényszer kielégítésének egy lehetséges formája. Ahol a legmagasabb politika szintjén is jelen van az uszítás, a félelemkeltés, az álszent aggodalom e közösségekkel szemben.
Texasban sok a fegyver. Könnyű hozzájutni. És gyűlölet is van elég. Hihetetlen mélyen gyökerezőek. Láttam meglett fehér férfiakat sírni, amikor megtudták, hogy Obama lett az Egyesült Államok elnöke. Nem a meghatódottság könnyei voltak, hanem az elkeseredésé. Egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Ilyen körülmények között van igazán óriási jelentősége annak, hogy egy felelős államférfi milyen beszédmódot alkalmaz. Csillapítani igyekszik az indulatokat, s a megoldás irányába vinni a problémákat, vagy épp ellenkezőleg.
Magyarországon a civil emberek nem hordanak fegyvert. A bűnözőket ne soroljuk a civilek közé. Ilyen-olyan gyűlölet bűncselekményből azonban sajnos már akad bőven. Az, ami Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradony-Tárnapusztán, Tarnabodon, Nagycsécsen, Alsózsolcán, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön, Kislétán, s a debreceni menekülttábor ellen történt az egyelőre egyedülálló. Az elkövetők ugyanabból a körből kerültek ki. Mégis az, hogy ilyen hosszú lehet ez a felsorolás, a magyar bűnüldözés és a politika szégyene. Ha itt most az első helyszín, Galgagyörök helyett az I. kerület volna, s a kiszemelt áldozatok nem romák, szinte biztos, hogy hamarabb derül fény az elkövetők kilétére.
Ez persze csak hipotézis. Ám az tény, hogy a mélyen beágyazódott gyűlölet jelei egyre szaporodnak. Az antiszemitizmustól a politikai nyilatkozatok szintjén látványosan elhatárolódó kormány Soros-kampányában soha nem hangzott el az a szó, hogy zsidó. Mégis sikerült egy olyan kontextust generálni, amely az antiszemita gondolatok melegágyává vált az otthoni, a kocsmai és az egyéb helyszíneken zajló beszélgetések során.
Hasonló a helyzet a menekültügyben. Természetesen egyetlen nyilatkozat sem hangzik el arról, hogy gyűlölni kell az oltalomkeresőket. Ám, ha azzal jellemzik őket, hogy el akarják venni a munkahelyeket, megerőszakolják a lányainkat, asszonyainkat, meg akarják semmisíteni a kultúránkat, maguk alá akarják gyűrni a keresztény vallást, olyan pénzügyi forrásokhoz jutnak munka nélkül, amelyhez mi, magyarok nem, természetes, hogy az embereknek az a része, amely beveszi ezt a propaganda dumát, gyűlölettel fordul feléjük. Ez a gyűlölet már állami szinten is kézzel fogható a tranzitzónákban tartottak éheztetésében. Tetten érhető a színesbőrűekkel szembeni fizikai atrocitásokban, s abban is, amikor egy nyári fesztiválon magyar fiatalokat vernek össze, mert idegeneknek nézik őket.
Ugyancsak kirekesztő, gyűlölködő attitűdöt táplálnak „az annyit is ér” típusú, elképesztően primitív beszólások, vagy épp a hajléktalanok állami szinten zajló kriminalizálása. Ha valakiben ellenszenv munkál a szegényebb sorsú honfitársaival szemben, de azt restelli mások előtt vállalni, a felszabadultság érzésével hallgathatja Lázárt, vagy olvassa a fővárosi rendeletet, hiszen, ha nekik lehet, akkor nincs egyedül, s nyilván lehet neki is. Belegondol ez a politika abba, milyen orvosolhatatlan és visszafordíthatatlan mentális károkat okoz a magyar társadalomban?
Ilyen ostoba és kártékony politikát csak az önreflexió teljes hiánya mellett lehet folytatni. Ennek legújabb, ártatlannak tetsző megnyilvánulása Rétvári Bence ámokfutása egy szakmai fórumon. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról papolt, hogy más országok „a férfi és női mosdó mellé egy gender mosdót terveznek, míg a magyar kormány azon dolgozik, hogy a férfi és női mosdó mellé egy szoptató-pelenkázó helyiség is kerüljön.” És nem volt senki, aki rászólt volna, hogy vegyen vissza.
Nemcsak azért, mert egyszerűen hülyeségeket beszél. Mintha Európa fejlettebb régióiban, s tegyük hozzá némi örömmel, hogy itt-ott már Magyarországon is, nem volnánk régen túl a szoptatós-pelenkázós helyiség projekten. Az meg sem fordul az államtitkár fejében, hogy a gender mosdó és a szoptatós-pelenkázós helyiség, köszönik szépen, de vígan megférnek egymás mellett. Az általa felvetett összeférhetetlenség hangsúlyozása a két helyiség között így csak arra jó, hogy újabb gyűlöletet generáljon. Miért kell úgy tenni, mintha a család egyedül nálunk volna fontos, s mondjuk a benelux államokban nem? Miért kell azt a hazug látszatot kelteni, mintha a gyerek kizárólag nekünk, magyaroknak volna kedves és államilag támogatandó, s a Schmidt Mária szerint a középkorba visszazuhant németeknek inkább púp a hátukon? Hogy várhatjuk így, hogy vegyenek komolyan, mi több, ismerjenek el, s ne utáljanak bennünket?
Persze mindez összhangban áll azzal az ugyancsak több irányú gyűlöletet keltő politikai narratívával, amely 2015 óta szajkózza – én talán Rogán Antaltól olvastam először –, hogy a kormány a bevándorlók helyett a családokat támogatja. Egy újabb kibékíthetetlen ellentét. Ha valaki a migráció kérdéséről csak kicsit is másképp gondolkodik, mint a Fidesz, az a magyarság romlását akarja, s nyilván gyűlöli a család intézményét is. Még szerencse, hogy Orbán Viktor Tusványoson leszögezte, ők nem gyűlölnek. Csak valahogy a gyűlöletbeszédből képtelenek kikeveredni. Tatárszentgyörgy és El Pasó megmutatta, hova vezethet mindez. Állandóan azt halljuk, „mi, magyarok”. Úgy tesznek, mintha a nevünkben beszélnének. Hát rájuk csaphatná végre valaki a genderbudi ajtaját. A nevünkben.
Képek forrása: CNN / origo.hu / hvg.hu / divany.hu / thesocietypages.org / civilhetes.net
