Blogger Bob

Tengeri kikötőt nekünk!

2019. július 19. - Blogger Bob

Imádom Triesztet. Ahogy mindent, ami a Monarchiára emlékeztet.

Valahogy mindig úgy róttam az utcáit, mintha idegenben is otthon lehetnék. Szóval otthonosnak érzem ezt a várost. Az oka egyszerű, nem nagyon kell túlgondolni. A belvárosi épületek jó része abban az időben, stílusban és építészeti koncepció alapján épült, mint mondjuk a mi Andrássy útunk. Talán ezért is leng át szinte minden zugot a Monarchia szelleme.

Ha Trieszt mellett vezetett az utam, soha nem mulasztottam el megállni, s eltölteni pár órát ebben az ismerős közegben. Jó ideig tartott, mire megértettem, ha állva, a pultnál fogyasztom a kávét, a legpuccosabb, freskókkal, bársony tapétával ékesített kávéházban sem kell 1,2 €-nál többet fizetnem, mert a kávé maximális ára államilag rögzített, így csak a kiszolgálás hajtja felfelé azt, az viszont az egekig. Márpedig, aki jó kávét akar inni, az Észak-Olaszországon belül jól teszi, ha Triesztben próbálkozik (az isteni déli kávézóktól most tekintsünk el). Tény azonban, hogy az európai kávékereskedelem egyik központja ez a város – itt székel egyebek mellett a magyar vonatkozásokkal is bíró Illy vállalat –, s ez nyilván nyomot hagy a kávékultúrán.

 trieszt.jpg

Tudom hol lehet reggel fogott, friss halat venni. Soha ki nem hagynám a közvetlenül a parton található Pizzeria Napoletana-t. A nápolyi pizza, afféle nemzeti kincs. Számozott és rendkívül szigorú minőségi elveket követő étteremhálózat tagjai használhatják csak ezt a védett nevet. A Fő tér, a színház, háttérben a tengerrel, lebilincselő látvány. De ideköt az egyik legromantikusabb zenei élményem is, talán 2014-ből. A mai napig nem tudok borzongás nélkül gondolni a 2Cellos koncertjére. És persze messze nem csak a zene miatt.

Trieszt nekem valami ilyesmi. Az egyik legjobb hely Európában. Ám a hírek manapság nem erről, hanem a magyar politikai irracionalizmus legújabb őrültségéről szólnak. Bármennyire igyekszem, nem tudom másnak nevezni ezt az egészet. Félek, sikerült megint hülyét csinálni magunkból. Kikötőt vettünk Triesztben. Mert az még nem volt.

2cellos.jpgNyilván lehet érveket felhozni amellett, hogy a magyar kereskedelmi hajóknak, vagy a Magyarországra szánt áruknak legyen egy saját kikötőjük. Ezek egy része talán akár komolyan is vehető, nagyobb részük azonban egyértelműen hülyeség. Véletlenül ismerem a trieszti kereskedelmi dokkok környékét is. Sokat sétáltam arra. Egy szombathelyi barátom mesélt arról, hogy James Joyce, amikor az Ulysses című regényét írta – részben Triesztben – találkozhatott magyar kereskedőkkel, s akár az egyik dokk kivitelezésében közreműködő magyar vállalkozókkal is. Talán tőlük hallott a műben többször is említett Szombathelyről, Székesfehérvárról. Az említett dokkot persze nem találtam meg, de az a pletyka azért eljutott a fülemhez, hogy ez a dokk ment a leghamarabb tönkre. Állítólag nem került bele az előírt mennyiségű és minőségű építőanyag. A hiányzó misung feltehetően másutt hasznosult.

Függetlenül ettől a rágalmazó szóbeszédtől, miért volna baj, ha van egy kikötőnk? Csak minek? Alig hiszem, hogy a forgalom töredékét kitevő magyar kereskedelmi hányadot ne tudnák kezelni azok a cégek, amelyek jelenleg is ezzel foglalkoznak. Nem értek hozzá, de – lévén Olaszország és Magyarország is uniós tagállam –, alig hiszem, hogy vámügyi szabályok indokolnák a törekvéseinket. Arra gondolni sem merek, hogy egy tengeri kikötőben mindig könnyebben lehet a zavarosban halászni.

kikoto.jpgPersze a jó ég tudja, mi áll valóban a háttérben. Ha van ott egy kikötőnk, ésszerűnek tetszik vasúti kapcsolatot is létesíteni vele. Tudható, hogy egy ilyen projektre mindig akad kis és nagy vasutak építésében komoly tapasztalatokkal rendelkező vállalkozó hazánkban. Azok a nyilvánvaló rosszindulattól fűtött híresztelések ugyanakkor, amelyek szerint nem is kikötőt vettünk, hanem egy lepukkant ipartelepet, mélyen elgondolkodtatnak. Mi van, ha a tengerparti sós levegő előnyeit tesztelendő, egy újabb labdarúgó akadémiát építünk, ezúttal Triesztben. A nemzetközi kupák induló körében amúgy is szárnyalnak a csapataink. 32 hektáron hány műfüves focipája fér el? Egy akadémiával ráadásul – ha már a tudományost lazán tönkrevágtuk – megvethetjük lábunkat az olasz fociban is. Calcio Meszaros! A játékosok, az olasz szemnek kezdetben szokatlan játékukkal, egyszerre a nemzeti Turul márkát is népszerűsíthetnék.

Nem tudom, mi van újabban velem, de még ez a kétségkívül racionális magyarázat sem csendesíti a kíváncsiságomat. Ezúttal valahogy még ennél is lényegibb és nemzetibb összefüggést sejtek a dolgok mögött. Vajon nem jött e rá kormányunk vezető ereje, hogy azért mégis csak snassz egy rövidke határszakaszon keresztül védeni Európát a migráns falkáktól. Ha volna egy kikötőnk, a tengerparton is helyt tudnánk állni, s még hangosabban döngethetnénk a mellünket. Embercsempészettel foglalkozó ladikok ugyan ritkán hajóznak fel az Adrián. De erre talán nincs is szükség. A kikötő helyett ipartelep koncepció azonban azonnal értelmet nyer. 13 m-es vízmélységgel tank- vagy konténerhajót a most megvásárolt ingatlan mellett aligha fogadhatunk. A különféle lélekvesztők viszont elvileg, hangsúlyozom, elvileg, megközelíthetik. Így aztán fennhangon harsoghatjuk majd, hogy mi bizony nem engedtünk egy idegent sem európai földre lépni.

Képek forrása: hvg.hu / trm.hu / demokrata.hu / hajozas.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr114970564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása