A nemzetközi helyzet fokozódik. Meg a belpolitikai is.

Szent elhatározásom volt, hogy ebben az évben kihagyom az évértékelőket. Unom az üres frázisokat mindkét oldalon. Ezeknek a teátrális szólamoknak jórészt nincs semmi jelentősége. Csak azért tartják meg őket, mert szokás. Mert kell. Mert tart a másik is. Tájékozódni belőlük valós szándékokról aligha lehet. Az egész inkább retorika, mint valódi tartalom. Ellenzéki újságíróktól óvott, védett, féltett vendégek. Vasalt nemzeti lobogók tömör sora. A főnök szerénynek szánt, félszeg mosolya. Idétlen poénok a beszédbe építve. A vezér puszta látványától, közelségétől könnybe lábadt, meghatott, elérzékenyült tekintetek. 2019 két választása nyilván nem itt dől el.

Újabban mintha apró porszemek kerültek volna a gépezetbe. Olykor egy kis csikorgás is ki-kihallatszik már a Fidesz-monstrumból. Szokatlan módon, mintha elszámolták volna magukat néhány kérdésben. A túlóratörvény mindenképpen ilyen. Az, hogy 500 ezer, vagy 200 ezer szimpatizánst buktak rajta, talán lényegtelen is. De hiba volt. Haszna semmi, közutálat viszont bőven.

Aztán itt van az Akadémia ügye. A magyar választópolgár közismerten alig érzékeny a tudomány dolgaira, ahogy az oktatáséra is. Ha az MTA székház köré vont élőlánc nem is hozza lázba, a Professzorok Batthyány Körének rosszallása Palkovics ámokfutása miatt, azért már szélesebb körben sejtet rosszat. Az a tény pedig, hogy 15 év alatt több, mint 70 ezer tanár vonul nyugdíjba, akiknek az utánpótlása megoldatlan, szinte minden magyar családot érint.

Az elfogulatlansággal aligha vádolható Parragh László aggodalmainak sincs jó üzenete. Szégyennek tartja, hogy a térségben Románia vált az igazi vetélytársunkká. Inkább nem gondolok bele, román olvasóként most mi minden futna át az agyamon, vagy egy ilyen mondat után mekkora lelkesedéssel támogatnám a kisebbségben lévő romániai magyarok emancipációs törekvéseit. Aki ilyet mond, az vagy szándékosan akar ártani, vagy végtelenül ostoba. Az azonnali.hu-n továbbá arról papol, hogy a munkaerőhiányt fehér bőrű keresztény vendégmunkásokkal kell megoldani. Igen, ezt ma Magyarországon következmények nélkül ki lehet mondani, ebben a nyílt formában. S hogy kerek legyen a róla kialakult kép, messzemenőkig támogatja az MTA kutatóintézeteinek megszüntetését. Mert ő tudja, hogy ez az üdvözítő út. Ő ért ehhez is.

Részletekbe menően még nem igazán lehet tudni, mire jutott Szijjártó az amerikai külügyminiszterrel. Úgy tűnik, Orbán addig dörgölőzött az oroszokhoz, amíg végre sámlin ugyan, nyújtózkodva, lábujjhegyre állva sikerült megközelítenie az USA ingerküszöbét. Pompeo megjegyzése, hogy Oroszország sosem volt barátja a kisebb nemzetek szabadságának és függetlenségének, a diplomácia nyelvén több, mint hűvös. Ezer dolgot jelenthetnek a volt CIA főnök azon szavai is, hogy az USA túl gyakran volt hiányzó a régióban, ám eltökélt abban, hogy a továbbiakban pozitív befolyással legyen jelen. Borítékolhatóan nem vált ki nagy lelkesedést Putyinból az sem, ha említést tesznek is csupán telepítendő légvédelmi rakétarendszerekről, vagy F35-ös bombázókról. Attól tartok, a rendszerváltás utáni magyar diplomáciának ideje végre nagykorúvá válni, mert az eufóriát követő pangás után kezd újra forróvá válni a talaj Közép-Európában. Kérdés, hogy Szijjártóval ez sikerülhet-e? Nekem elég súlytalannak, jelentéktelennek tűnt Pompeo mellett.

Bakik és egyre bonyolultabbá váló nemzetközi környezet. Kellenek ilyenkor a populista gesztusok. Jönnek is dögivel. De valahogy – elismerem, ez puszta benyomás csupán a részemről – mintha gyengülne az ereje az olyan harcias kifejezéseknek, mint az akcióterv. Talán mások is kezdenek ráunni a migráció felemlegetésére. És igen, kezd kiüresedni Soros nevének szajkózása is. Valahogy unalmassá, enerválttá vált ez az egész. Mozgósító ereje annak se nagyon van, ha életfogytig szja mentessé tesznek egy nagycsaládos anyát. Lehet egyáltalán a 400 túlóra lehetőségével kibővített 40 órás munkahéttel dolgozni négy, vagy több gyerek mellett? Most komolyan, egy ilyen, minden tiszteletet megérdemlő anya mennyi szja-t képes magánál tartani a kormány gesztusának köszönhetően? És ugyanígy, egy mélyszegénységben élő nagycsaládnak vajon a 7 üléses gépjármű hiányzik a legjobban? Vagy megint a valamivel könnyebben élőket támogatjuk?

Az idegennyelv oktatás színvonalának emelésére tényleg az a legjobb módszer, ha 90 milliárdot költünk kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokra? Ez elég sok pénznek tűnik. 2-2 hét meg elég rövidnek, s költségesnek. Itthon ugyanerre a célra nem lehetne hatékonyabban elkölteni azt a 90 milliárdot? A megfelelő infrastruktúra nélküli mindennapos testnevelésből nem lehetne az infrastruktúrát alig igénylő nyelvoktatásra fordítani plusz egy, vagy két órát? Mintha valódi közlendő helyett ezúttal zavartan, kapkodva épülő légvárakról szóltak volna Orbán mondatai.

Pár nappal korábban, egy másik évértékelőben mindezzel szemben fontos, új terminus hangzott el: lázadás. Gyurcsány világossá tette, az erejét a demokrácia hiányából, annak lábbal tiprásából merítő rezsim ellen valóban kevésnek bizonyulhatnak a demokratikus eszközök. Hogy mit jelent a lázadás Magyarországon, a 21. században, azt az idő fogja eldönteni. A felelősség azonban azoké, aki nem hagynak más utat a tömegek számára.

Képek forrása: origo.hu / index.hu / napi.hu