Már nem tudom, miért húztam meg a Pintér Kati haját másodikos koromban. Gondolom, egyszerűen csak szerettem volna felhívni magamra a figyelmét.

Kati talán még élvezte is a helyzetet, de az tuti, hogy nem volt elutasító. Amikor a vörös hajú, rövidnadrágos, fehér térdzoknis Kardos ezt észrevette, azonnal jelentette a tanitó néninek, hogy amit tettem, az se erkölcsileg, se pedagógiailag, se az emancipációt szem előtt tartva, és egyáltalán, semmilyen értelemben nem megengedhető. Mindezt nyilván utólag értelmezem így, hisz akkor és ott Kardos a közlendőjét egy „Aaaaa…” hörgésben és az irányomba történő élénk mutogatásban vélte összefoglalhatónak. A következő órát a fal felé fordulva a sarokban kellett töltenem.

Az újabb szünetben aztán Kardos ámokfutásba kezdett. Gyakorlatilag az összes lánynak iszonyúan megrángatta a haját. Amikor az osztályban a legerősebb fiú, a kissé ugyan mamlasz, de mindenképpen jóindulatú Papp Máté rászólt, hogy hagyná ezt abba, Kardos mérhetetlen arroganciával kezdett üvölteni vele. Pulykavörössé vált az arca, a nyakán kidagadtak az erek. Bőgőmajomra emlékeztető ábrázattal azt ordította, Máténak semmi köze ahhoz, hogy ő mit csinál a szünetben, és különben is, fogja be a pofáját, mert szól az apjának, aki posztos rendőr valamelyik kerületben, aztán az majd jól agyonveri, ha sokat pofázik itt neki. Máté üres tekintettel igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha elgondolkodna a vörös pukkancs szavain, végül szótlanul odébb állt. Kardos a szünet hátralevő részében a korábbinál is gátlástalanabbul folytatta tombolását.

Ez a régi történet arról jutott az eszembe, ahogy újabban a politikai konfliktusokat kezelik. Békésen szuttyog belém az infúzió tegnap délután. Némi melankóliával figyelem, hogy játszik a kinti napfény a fák lassan sárgába, vörösbe hajló levelein. A telefonom egyszer csak diszkrét hanggal jelzi, hogy üzenetem érkezett. A hírek a kórházban is elérnek. Az egyik munkatársam a 168 óra összeállítását lőtte át az „Orbán-rendszer legkorruptabb” hetéről. Az első gondolatom az volt, hogy a Népszabadság, a Magyar Nemzet, vagy most a Századvég beszántása, a megyei lapokat ért méltánytalanság után szinte érthetetlen, miképp működhet még ez a néhány lap.

Engem annyira dühít, hogy mindezt következmények nélkül meg lehetett csinálni ebben az országban. Az, hogy itt tényleg minden csoda három napig tart csupán. Az, hogy nyíltan az arcunkba röhöghetnek, és tényleg azt csinálnak, amit akarnak, mert az ellenzék impotens szónoklatokban kimerülő megmozdulásait a szemerkélő eső, vagy akár egy gyengécske lehűlés is képes otthon kucorgó morgolódássá változtatni.

Itt van ez a 168 órás anyag is. Az ebben felsoroltak mindegyikének külön-külön már akár a gyanúja is egy valódi működő demokráciában legkevesebb komoly vizsgálatokhoz, mi több kormányválsághoz vezetne. Nálunk meg bárki láthatja az Adrián ringatózó Lady Mrd-re felszálló, majd azon pöffeszkedő politikusokat, olvashat arról, hogy a közbeszerzéseken oly sikeres vállalkozó repülteti őket ide-oda. Jogi ismeretek nélkül is érzik a legtöbben, ez így nem kóser.

Ha valaki nem emlékezne rá, a HVG hívja fel a figyelmét, mekkora ribilliót rendezett a Fidesz bátorkája 2006-ban, amikor a korábbi miniszterelnök magángéppel utazott valahová. „Miközben a nyugdíjasoktól is el kívánják venni az ingyenes utazás lehetőségét, megszorító intézkedés megszorító intézkedést követ, Gyurcsány Ferenc magánrepülőgépet vesz igénybe utazásai során.” Ma viszont, ha valaki szóváteszi a jelenlegi miniszterelnök utazásait, azt, hogy vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket nem ártana betartani, akkor máris bőgőmajomként ordítják kórusban, hogy Soros-bérenc és az Unió szekerét tolja a nemzet ekhós szekere helyett. Ráadásul sokat mondóan és alig homályos utalásokkal jelzik számára, hogy kuss, mert jön a posztosrendőr apuka, s „ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.”

Még ezt is megértem, mert racionális. A hatalomgyakorlásnak ez a formája bevált, miért csinálnák másképp, ha hagyják nekik. Igazából az dühít, mert érthetetlen a számomra, hogyan képzelhetik a megtévesztett tömegek, hogy mindez értük van? Miért gondolják, hogy az ő érdekeiket szolgálja? Az még hagyján, hogy egy ilyen kuruckodó, népiesbe hajló kijelentéssel már-már orgazmus jellegű hatást lehet elérni. A művészet mellett a retorika is képes erre. Ám a vallás szintjére emelt politizálás keretei között láthatóan megingathatatlanná vált a hit a földi helytartóban és az ő apostolaiban, tegyenek, vagy mondjanak bármit. És tesznek és mondanak is bármit. Miközben a hívők és a hit nélkül valók mellett egyformán megy el a világ, ők – a maguk szűk körében – élvezik az általuk fabrikált alkotmány rózsáit.

Képek forrása: moovieton.ru / természettár.hu / mno.hu