Helyzet van. Méghozzá elég komoly. A súlyát kétség kívül az a több tízezer ember adja meg, amely tegnap már másodszor vonult az utcára, hogy hangot adjon az elégedetlenségének.

Az a tömeg, amelyre a választási többség – a „választási” jelző használatát kifejezetten fontosnak tartom– kígyót-békát kiabál. Idézni sem érdemes.

Választási többség. A Nemzeti Választási Iroda honlapjának hivatalos adatai szerint a pártok közül a listára leadott szavazatok 49,28 %-ával a Fidesz-KDNP szerezte meg április 8-án a legtöbb voksot. Azaz a választásra jogosult állampolgárok 34 %-a rájuk szavazott. Azaz, 2016-os adatokat figyelembe véve, a teljes magyar lakosság 28,7 %-a a koalíciót támogatta. Mindennek következtében, s választási matematikának köszönhetően, az egyéni választókerületek mandátumaival együtt a Fidesz-KDNP megszerezte a parlamenti képviselői helyek 66,83 %-át. Választási tehát ez a többség. Indokolt a jelző használata.

Könnyű belátni, hogy a szavazók 50,72 %-a listán nem a Fidesz-KDNP-t támogatta. A választásra jogosultak 66 %-a nem tett hitet a koalíció mellett. A következő négy évben pedig a teljes magyar lakosság 71,3 % fogja élvezni, vagy elszenvedni, ahogy a kormány 2/3-os parlamenti többsége birtokában – jó esetben – érvényt szerez annak a 28,7 % akaratának, amelynek bizalmát élvezi. Ez így működik. Tenni ellene nem sokat lehet, változtatni rajta pokolian nehéz.

Nem is volna baj ezzel az egésszel, ha közben úgy működne minden más, ahogy működnie kell. Ha a sajtó elláthatná a feladatát, s kritikailag figyelhetné és mutathatná be a kormányzat működését. Ehhez azonban Mészáros Lőrincnek és Andy Vajnának ketten össze kellene hoznia legalább egy Pulitzer-díjat. Nyilván Polt Péter is másképp értelmezné a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, ha annak idején a Harvardon szerez jogi diplomát, egye fene, ne saját zsebből, hanem mondjuk egy Soros-ösztöndíj segítségével. Nyugodtabb lehetne ez a kisebbségbe szorult többség akkor is, ha Matolcsy György nem úgy kezelné az MNB-t, mint az otthoni házipénztárt, ahol nyomtalanul el lehet tüntetni ezermilliárdokat, majd újra osztani azon területek és személyek között, amelyek, illetve akik érdemesnek bizonyultak rá.

A tömeg nyugalmának e hevenyészve felsorolt néhány feltétele közül azonban jelen pillanatban egyik sem adott. Mészáros és Vajna se nem médiateoretikus, se nem oknyomozó újságíró, így Pulitzer-díjra is aligha számíthatnak. Polt életrajzában nyomát sem látjuk se a Harvard Egyetemnek, se Soros-ösztöndíjnak (hogy őszinte legyek, restellem, de ennek a ténynek igazából nem néztem utána, azaz blöfföltem, de ha tévednék, a legnagyobb örömmel követem meg Polt urat, s teszek közzé helyreigazítást e blogban akár a harvardi tanulóévekről, akár a Soros-ösztöndíjról). Matolcsy nyakában pedig továbbra is ott lóg a kassza kulcsa.

Ez a hétről hétre összeverődő tömeg tehát, úgy vélem, a fentiek miatt joggal izgatott. Főleg, hogy a nagyfőnök nem átall fenyegetődzni, elszámoltatásról hadoválni. Pedig tényleg nem maradt más eszköz, mint a nemtetszés folyamatos kinyilvánítása. Igaz, sok tízezer ember se nem 71,3, se nem 66, se nem 50,72 %. De arra igenis alkalmas, hogy jelezze, van itt egy egyelőre kulturáltan működő erő, amely rohadtul nincs megelégedve mindazzal, amit maga körül lát. S ha folyamatosan lecsürhézik, le Soros-bérencezik, lebuzizzák, szóval lesajnálják, akkor egy idő után el fogja veszíteni ezt a kulturált tartását.

Van azonban e protest közösség lassacskán közéletinek mondható jelenlétében valami sokkal fontosabb, mint amit az országgyűlési választások győztesei felé jelezhet. Nem más, mint a bukott, a jelenlegi helyzet kialakulásáért vastagon felelős úgymond ellenzéki erők felé küldött üzenet. Ez az EU-s és árpádsávos zászlók alatt vonuló tömeg, olyan, akár egy elszabadult uszály a Dunán, amelynek tisztjei valahol a parton söröznek, míg az a néhány suhanc, akik épp rakodott rajta, most megpróbálja megfékezni, irányba állítani ezt az irdatlan tömeget. Mindenki tudja, hogy így nem fog sikerülni. Nem sikerülhet. Kivárni pedig nincs idő, hogy beletanuljanak a hajózás művészetébe ott a fedélzeten.

Másfél év múlva önkormányzati választások jönnek. Az ellenzéknek meg kell szerveznie önmagát. Új arcokra van szükség, de közben azonnal profi működésre. A választások során kapott pofon még ott ég az arcukon. A pártoknak újra meg kell határozniuk önmagukat, s az egymáshoz való viszonyukat. Nem a jobb- és baloldalon, nem a konzervatív és liberális értékek mentén. Egyszerűen a Fidesz-KDNP-hez képest a másik oldalon. A kormányoldal aktív közreműködése mellett, s a korábbi bénázásaik miatt ez rendkívül embert próbáló feladat.
Közbevetőleg jegyzem meg, legnehezebb helyzetben talán a listán a legtöbb szavazatot (19,06 %) gyűjtött Jobbik van. A Fidesz egyre radikálisabb politikája olyan helyzetet teremtett, hogy tőle jobbra elhelyezkedni az Union belül már tényleg alig lehetséges. Ráadásul úgy tűnik, most a szó legszorosabb értelmében rászabadítják a Jobbikban csalódott nemzeti radikálisokra Budaházyt. Ideje lenne végre hát elfelejteni a fent jelzett életidegen szembeállásokat. Egy ilyen szituációban, mint ez a mostani, szinte képtelenség szalonképes jobboldali politikát építeni a Fideszen kívül.

Márpedig a vágyaknak, céloknak, érdekeknek ez a koktélja ebben a több tízezres tömegben összemixelve szükségszerűen kaotikus. Formát, színeket, kontúrokat kell kapjon mindaz, ami benne összegyűlt. Igen, kontúrokat. Ám anélkül, hogy árkok mélyülnének közöttük. Ezt csak hiteles arcok és új, vagy megújulni képes hiteles erők érhetik el. Ideje, hogy új kapitányok, első tisztek, kormányosok jelenjenek meg a fedélzeten. Nélkülük az elszabadult uszálynak ez az irdatlan tömege mindent veszélybe sodorhat.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
•