Blogger Bob

Újabb lecke összeférhetetleneknek

2023. január 11. - Blogger Bob

Egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy ezek vajon tényleg ennyire nem értik Európát, s az általuk melldöngetve emlegetett elveket és értékrendet, vagy valóban magasról tesznek az egészre, s csak a saját gyarapodásuk és hatalmi ambícióik érdeklik őket.erasmus.jpg

De hogy még egy Navracsics is képes – nyilván mert kénytelen – beleállni az Erasmus+ programok körül kibontakozóban lévő botrányba, s azt füllenti, hogy reményei szerint csak félreértésről van szó, hát megáll az ész.

navrasics.jpgHihetetlenül hálátlan szerep jutott neki. Meg kell magyaráznia mind az EU intézményei, mind a hazai közvélemény előtt a megmagyarázhatatlant. Azt, hogy miért kell aktív vezető politikusoknak és holdudvaruknak meghatározó pozíciókat elfoglalniuk az alapítványi fenntartásban működtetett egyetemek kuratóriumaiban. (Hogy kit hova vetett a sors a nagy kuratóriumi játszmában, arról egyebek mellett itt lehet olvasni). Pedig a cél az első pillanattól kezdve abszolút világosnak tetszett. Én legalábbis úgy vélem, a felsőoktatás működtetésének átalakítását meghatározó folyamat egészét alapvetően két törekvés motiválta.

Az egyik – hatalompolitikai szempontból nyilván ez a lényegesebb –, hogy az eddiginél is rövidebb pórázon tartsák az autonómiájáttól már réges-régen megfosztott felsőoktatást. Lassan be kell látnunk, hogy ez a rezsim csak látszólag veszi félvállról az oktatás ügyeit. Pontosan tudja, hogy ez az a terep, amelyen keresztül a legdirektebb módon képes a saját ízlésének megfelelően befolyásolni, ha tetszik a saját arcára formálni a legszélesebb tömegeket. Közoktatás: testnevelés és hitélet. Felsőoktatás: Palkovicsok és Szijjártók a kuratóriumokban. A közreműködőknek, professzoroknak, tanároknak, tanítóknak, óvónőknek pedig marad éhbérért az alattvalói státusz.

erasmus.jpgAmi a motiváció másik, kicsinyesebb összetevőjét illeti, az egyetemi kuratóriumok kiválóan alkalmasak arra, hogy szélesítsék a politikai paraszolvencia működésének amúgy sem túlságosan keskeny pallóját. Igen, a kuratóriumok tagjai között megszokott, ám az egyszerű ember számára felfoghatatlan nagyságrendű tiszteletdíjak olyan hálapénzként működnek, amelyért aligha képzelhető el, hogy teszem azt a külügyminiszter heti negyven órában – egyéb teendői mellett – keményen megdolgozik. De ne legyünk kicsinyesek. A felelőssége is hatalmas. Kordában kell tartani a jövő értelmiségét, amely nélkül még egy munkaalapú társadalom sem működhet.

Az egész tökéletesen illik az összképbe. A tizenkét éve divatba hozott, kijárásos feudális viszonyok újabb adaptációjáról van szó. Ez a leplezetlen bárdolatlanság – értsd faragatlanság, bunkóság – persze, hogy szemet szúr az EU-nak. Haszonélvezője a rezsim klientúrája, a következményeit azonban tulajdonképpen mindannyian, ám ebben az esetben különösképpen az egyetemisták lesznek kénytelenek elszenvedni. Feltéve persze, hogy az újabban illuzionista babérokra törő Navracsicsnak nem sikerül kimagyaráznia a dolgot. Tartok tőle, hogy ez még neki sem fog összejönni.

nagy_peter_hajosszobra.jpgPersze a Fidesz fő szavazóbázisát képező, az apró vidéki településeken élő voksolók jelentős része érthető módon fittyet hány a hallgatói és oktatói mobilitásra. Igaz, hogy az oktatás sok évszázados hagyománya válna elérhetetlenné diákok és oktatók számára, ha tényleg kitennének bennünket az Erasmus+ programból. Az oroszok Nagy Péter cárja például, miközben a nyugati országok gazdaságát és kultúráját tanulmányozta, Hollandiában és Angliában kitanulta a hajóács mesterséget is. Cseppet sem mellesleg tudott latinul, németül, hollandul és angolul. Mi meg épp mostanság adjuk ki a nyelvvizsga hiányában bennragadt diplomákat, tovább szűkítve a magyar fiatalok lehetőségeit a képzettségüknek megfelelő elhelyezkedésre az Unión belül, holott nyelvismeret híján mintha nem is létezne a munkaerő szabad áramlásának magasztos eszméje.

A politikai elit bevételei nem érdekelnek. Gondolom, az otthonaikban letakarják a tükröket, hogy ne jöjjenek zavarba, ha belenéznek. A mostani botránynak meg annyi haszna azért talán lehet, hogy sokak számára jelzi, a politikai hatalomnak semmi keresnivalója nincs a felsőoktatás közvetlen közelében. A jövő értelmiségének pedig falvakban és városokban is eszébe jut majd 2026-ban, kik voltak azok, akik veszélyeztették, hogy résztanulmányokat folytathassanak külföldön.

Képek forrása: nepszava.hu - Erős Dénes / infovilag.hu / hu.pinterest.com

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr2018023998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása