Sok értelme nincs annak, hogy a saját helyzetünket összehasonlítsuk más európai országokéval.

Különösebben nem vigasztalna, ha kiderülne, az alapvető élelmiszerek ára Magyarországon a legalacsonyabb, ám az emberek jó része mégsem tudna könnyedén letudni egy hétvégi bevásárlást. Persze közel sincs így, de nyilván még egy ilyen összefüggés is joggal borzolná az emberek kedélyállapotát. Dumálhat a rezsim propagandagépezete, amit csak akar, ma már lehetetlen elfedni, hogy jó nagy szarban vagyunk.

Szerintem senki nem veszi be, hogy a kormány célja megőrizni a gazdasági fejlődés dinamizmusát. Mintha ugyan gazdaságunk dinamikusan fejlődne. Senki nem hiszi el, hogy a bérek állítólagos intenzív növekedése nagy átlagban jottányit is javít a családok költségvetésén. Ma már talán – a NER fanatikusoktól eltekintve – azzal is tisztában van mindenki, hogy a rezsicsökkentés a politikai kommunikáció történetének egyik legnagyobb bullshitje, ami hosszú távon több kárt okoz ennek az országnak, mint amennyi könnyítést hazudik a sárga csekkeken kiküldött számsorokon keresztül.

A végtelenségig lehetne sorolni a nyilvánvaló hazugságok sorát a kereszténység utolsó védőbástyájának szerepében való tetszelgéstől, a konzervatív értékek megóvásán keresztül, Brüsszel démonizálásán át egészen az Oroszországhoz fűződő – valójában alattvalói – kölcsönösen előnyös viszonyunkig. Ez a rendszer tizenkét éve mást sem tesz, csak hazudik, mivel a valóság eltorzításának kényszere úgy tartozik hozzá, mint tisztességes húsleveshez a lestyán. Egyszerűen fogalmilag sem lehet az Orbán-rezsimre másképp gondolni, mint a háttérben folyó szabadrablást elfedni hivatott hazugsággyárra.

Most úgy tűnik, egy ilyen működéssel szemben az EU mindeddig tehetetlen volt. Pedig pár éve egy német politikus már arról beszélt, hogy a német választóknak elegük van abból, hogy Magyarországon a politikahúsos fazekához közelállók – akkor talán még nem volt használatban a nemzeti oligarcha kifejezés – egyebek mellett az ő adójukból tegyenek szert az EU közreműködésével hihetetlen vagyonokra. Akkor is éreztem, hogy itt valami mély igazság tört a felszínre, hiszen uniós források nélkül azok a fejlesztések aligha valósulhattak volna meg, amelyek lerablása az említett elképesztő vagyonosodást lehetővé tette. Meg lehet nézni a konkrét forrásokból finanszírozott konkrét projektek kivitelezőinek konkrétan rohadt szűk körét.

Az Európai Parlamentnek most lett elege ebből az egészből annyira, hogy végre megfogalmazott egy határozott és egyértelmű állásfoglalást. Igaz a Magyarországot illető források korlátozása/zárolása tekintetében e testületnek éppenséggel nincs különösebb kompetenciája. Véleménynyilvánítása mégis jelzés értékű, s legalább felkavarni látszik a megszokott diplomáciai állóvizet. A V4-es kormányfői csúcstalálkozóra a Budapesttől 260 km-re lévő Kassára honvédségi Falconnal – mi mással – érkező Superman arcán a hírek hallatára felfedezhető volt némi zavarodottság. Be is jelentette gyorsan, hogy ebben az évben a magyar országgyűlés már nem tárgyalja Svédország és Finnország NATO-hoz való csatlakozását. S naná, hogy juszt sem támogatjuk az ukránok megsegítésére szánt közös hitelfelvételt. A részünket már el is különítettük a kedves magyar honpolgárok adóforintjaiból. Nevetséges. Mintha minden lépésünk azt a tudatos szándékot szolgálná, hogy a család legutáltabb tagja legyünk. Egyáltalán, kedvel még bennünket valaki Európában?

Mégis, ezek a forrásainkat korlátozó intézkedések érzékelhetően megnehezítik a rezsim működését. Márpedig a jövő szempontjából aligha lehet fontosabb annál, mint minden eszközzel gyengíteni ezt a mostani rendszert. Még úgyis, ha fáj. Az EU a megszorításokon túl legfeljebb annyit tehet, hogy a központi elosztást megkerülve, a szubszidiaritás elvére hivatkozva, közvetlenül a megvalósítandó projekteknek juttat pénzt. Nehezebb lenne így, viszont jóval méltányosabb. S nem mellesleg ki lehetne fogni a szelet a rezsim hazug kommunikációjának vitorlájából, amely már most is teli torokból üvölti, hogy az EP-ben jelen lévő ellenzéki magyar képviselők a magyar emberek ellen szavaztak, amikor az igen gombot nyomták meg a források megvonását érintő szavazáson.
Visszatérve a felesleges összehasonlításokhoz, a szinte minden tekintetben az uniós átlag alatt teljesítő magyar közoktatás finanszírozásával kapcsolatban Varga Judit, vállalt ideológiai szerepének megfelelően, szinte azonnal reagált a brüsszeli hírekre. Mit mondjak, az én szememben a legostobább módon. Ennél azért okosabbnak gondoltam. Ezt harsogja a világba: „Fontos tudni a magyar embereknek, pedagógusoknak, szülőknek és családoknak, hogy a magyar baloldal ma ismét ellenük szavazott az EP-ben”. Egy ilyen nyilatkozatból azonban legfeljebb annyi válhat világossá bárki számára, hogy ennek a kormánynak esze ágában sincs a saját oligarchái gyarapodásának rovására, a jövő generációinak felemelkedését szolgáló oktatásba komolyabb költségvetési pénzt, a mi pénzünket befektetni. Ezt üzenik nekünk: mi csak maradjunk az olcsó munkaerő országa.

Képek forrása: telex.hu / 444.hu - Németh Dániel / ezalenyeg.hu