A legkomolyabban mondom, kerülget a hányinger. Émelygek, mintha egyszerre akarna kirobbanni belőlem minden, ami itt belül feszít.

Nem alkohol, nem Covid, nem gyomorrontás okozza. Elég volt beülni a laptopom elé, szörfölgetni kicsit a neten, aztán a világháló feldobott egy társadalmi célú reklámot. Már önmagában ez a szókapcsolat, hogy tudniillik társadalmi célú reklám, megütközést szokott kelteni bennem. Mit akarnak ezek már megint eladni nekem? Az ilyen feliratok után rendre a társadalmat megosztó tartalmak szoktak megjelenni. A verbális és vizuális borzalmat követően, úgy 40 mp-nél aztán lehullott a lepel: Készült Magyarország Kormánya megbízásából. És egyszerre érthetővé vált minden.

Aha. Szóval megint ti vagytok azok a kufárok, azok a haszonlesők és nyerészkedők, akik hamis képet festve a világról és a portékátokról, a nyakamba akarjátok sózni az árutokat. A két felirat között megbújó 35 mp valóban emberpróbáló. Napsütéses koradélután, az alacsonyan járó nap már ebben az időpontban is hosszúra nyújtja a kopár fák árnyékát. A kép szinte idilli, felteszem azért, hogy elmélyítse a látvány és az elhangzó párbeszéd kontrasztját. Az aprócska történet egyik főszereplője egy láthatóan a felső középosztályhoz tartozó, gyermekére várakozó édesanya. Tipikus NER-feeling. A szekértábor legnagyobb része vagy ide tartozik, vagy ide igyekszik tartozni. Sehol egy padon alvó hajléktalan, sehol veszélyes alakok, sehol a magyar rögvalóság. Rend és harmónia mindenütt.

Aztán felbukkan az igazán bájos kislány. Mindennapos találkozás aligha lehet ennél örömtelibb. Nyilván szavak nélkül is megértik egymást. A gyermekéről felelősen gondolkodó, minden tekintetben eszményinek mondható anyuka azért – biztos, ami biztos – rákérdez a matekdogára. Rákérdez, mert valóban érdekli, hogyan sikerült, és rákérdez azért is, mert naprakész nemcsak gyermeke tanulmányi előmenetelével kapcsolatban, de tökéletesen tisztában van az aktualitásokkal is. Én még azt is megkockáztatom, hogy a történet előidejében együtt készültek a másnapi számonkérésre, hogy aztán a délelőtti shoppingolás közben kicsit mesterkélt aggódást produkáljon: épp most írja a dolgozatot az én kicsikém.

És ekkor robban a bomba. Válaszában a kislány kissé csalódottan számol be arról, hogy a dolgozat elmaradt. Az én időmben ennek inkább örülni szoktunk. Itt azonban – a biztos siker reményében – láthatóan egészen más motivációk működnek. A valódi csalódás azonban az, hogy egy bácsi jött be az órára, s valami gender dumát nyomott a gyerekeknek, aminek a végső konklúziója az volt, hogy akár ez a kislány is lehet kisfiú, ha akar. Az anya nem szól semmit, csak mély fájdalommal és aggodalommal a tekintetében óvón szorítja magához gyermekét. Ez volt az a pont, amikor megvilágosodtam. Megértettem azt, amit eddig képtelen voltam felfogni. Hónapok óta sehogy nem sikerült megértenem, hogyan képzelik el azt a veszély, ami a gyermekeket fenyegeti, s ami elkerülhetetlenné tette a gyermekvédelminek hazudott törvény megalkotását.

Hát így. Bemegy egy bácsi, a tanító-, illetve tanárnéni kurjant egyet, hogy gyerekek, van, ami még a matekdogánál is fontosabb, azzal átadja a szót egy LMBTQ propagandistának. És vannak, akik ezt beveszik. Vannak, akik ettől megriadnak. Mert azt hiszik, létezik olyan tanító-, vagy tanárnéni, aki ezt megengedné. Elhiszik, hogy létezik olyan iskola, ahol ez előfordulhat. Beveszik, hogy van olyan tankerület, amelyben a jelenlegi jogi szabályozás mellett egy ilyen szituáció reális fenyegetést jelent. Egyetlenegy példát tessék mutatni! Csak egyet, ahol hasonló előfordult. Olvasom, hogy Szombathelyen a misét hagyják ott a hívők a nyílt politikai propaganda miatt. Arra nem kellene törvényt alkotni? És milyen prevenció az, amely valós frusztrációkat mélyít el az érintett kevesekben?

Azon gondolkodom, ki lehetett az, aki javaslatot tett egy ilyen társadalmi célú reklám elkészítésére. Kik lehettek azok a döntéshozók, akik áldásukat adták rá. Ki lehetett a forgatókönyv író, ki alkotta meg a szövegkönyvet, ki rendezte, ki lehetett az operatőr, s ki felelt a rendkívül gyenge hangtechnikáért? Hányan dolgoztak ezen a 45 másodpercen? S nem volt közöttük egyetlen egy sem, aki szólt volna, hogy gyerekek, ezt azért mégse. Ez nemcsak szar, de végtelenül tisztességtelen is. Azokkal szemben is tisztességtelen, akiket megszólít, mert hazugság, átverés. És azokkal szemben is, akiket közvetve érint. Mert gyűlöletet kelt irántuk és kirekeszt. És mennyit költöttek erre közpénzből? És egyéltalán, ki engedte képernyőre? Hol a korhatárjelzés? Nem kelleni itt felelősségre vonni a bármilyen formában közreműködőket? Gondolt itt valaki a jelenetben szereplő kislány mentális egészségére? S a szülei hogyan engedhették meg, hogy közreműködjön szegényke ebben a szörnyűségben?

Undorító, gyomorforgató. Hazugabb, mint a háborús dezinformációs stratégia. S mindez szavazatokért. A hatalom megtartásáért. A közbeszéd a másság problémáját egészen addig józanul kezelte, ameddig valakiben fel nem ötlött az az agyrém, hogy ebből is lehet politikai tőkét kovácsolni. Azóta aztán eltorzult minden. A félelem befészkelte magát a fejekbe, a gyűlölet pedig a szívekbe. Ráadásul az, amitől egy ilyen társadalmi reklám oly álságos és hazug módon próbálja megóvni az iskolás korú gyermekeket, mostantól épp Magyarország Kormányának megbízásából, e reklám hatására fog az iskolai közbeszéd részévé válni. Csak gratulálni tudok. Felötlenek bennem az orosz-ukrán háború egyik elszenvedőjének szavai, és nem tudok vele egyet nem érteni: „Üzenem a maguk miniszterelnökének, hogy bassza meg!” De tényleg.

Képek forrása: cornandsoda.com /  telex.hu / tudomanyon.hu