Gondolom, az orosházi jobbhorog megvan mindenkinek. Márki-Zay próbálta méltósággal tűrni.

A mítoszi magaslatokba emelt kisnyugdíjas néninek – a jobboldali sajtóban ez a szókapcsolat vált epitheton ornansává (állandósult jelzőjévé), mint teszem azt hókarú Naüszikaá, vagy tehénszemű Héra Homérosznál az Odüsszeiában –, szóval ennek a hölgynek már a belépője is remekül sikerült. A motorizált megmondóember egy laza „Mit akarsz itt te? A kurva anyádat.” fordulattal vonta magára a figyelmet. Egy ilyen entrée önmagában is ütős egy utcafórumon. Hát még azt követően a némi túlzással jobbhorognak nevezhető karlendítés…

Méltósággal viselni egy ilyen méltatlan rohamot valahol mégiscsak komoly emberi tartásról árulkodik. Erősen próbára tehette Márki-Zay türelmét. Ennek ellenére én mégis hálás vagyok az asszonyságnak. Szavakkal ugyanis olykor szinte képtelenség leírni a rezsim működésének valódi esszenciáját. Ebben a jelenetben ugyanakkor benne sűrűsödött minden, ami e mostani rendszer lényegét adja. Mintha hozzásegített volna ahhoz, hogy megértsem, Orbán 12 évi kormányzása ­– nem szabadna, most azonban az 1998 és 2002 közötti időszakot mégis inkább tegyük félre –, hogyan taszította olyan erkölcsi mélységekbe Magyarországot, ahonnan visszatalálni a rendszerváltás időszakának pozitív energiáihoz szinte lehetetlen. Egyetlen ciklus alatt bizonyosan képtelenség.
Az impulzív nyugdíjas attackját szemlélve felidéződött bennem az LGT 1980-as albumáról, a Loksiról a Boksz című nóta, Sztevanovity Dusán kiváló szövegével. Azonnal betalált. Úgy rendesen, telibe. Ott halljuk például ezt: Az érveidre is kesztyűt húzz. Mást se látok. Az érvek úgy elrejtve a bokszkesztyűben, hogy azt se tudjuk, vannak-e. A miniszterelnök jelölti vitáktól való tartózkodás mindenesetre arra enged következtetni, hogy talán valóban nincsenek. Helyette csak az ököl van. Ütés ütésre. Szavak helyett pofonok. Mint ez a feldúlt néni, akire az elmúlt 12 év bokszkesztyűt húzott, s kifordította önmagából. Mert Magyarországon érvek helyett meggyőzőbbek a pofonok.

Aztán ott van ez a két sor: Kicsi fej jobb ide, mint a nagy, / a fej csak a célpont, az ököl az agy. Igen, a kisebb fej kevésbé szenved az ütésektől. Eltalálni is nehezebb, meg aztán, ha elég kicsi, talán észre sem veszed, ha ütnek. De hát mi is volna üdvözítőbb egy romlott rendszernek, mint a képzetlen tömegek? Akik nem kérdeznek? Akik, ha nem muszáj, nem gondolkodnak. Főleg ne sokat filozofálj. Eszedbe ne jusson azt firtatni, hogyan is állunk azokkal az alapvető értékekkel, amelyek képviseletét kezdetben oly buzgón ígérték, hogy aztán később már ne is ígérjék, csak az addigi út folytatásával hitegessenek. Az emberi méltósággal és szabadsággal, az egészséges élethez való joggal, a tudáshoz való hozzáférés egyenlőségével, a törvény előtti egyenlőséggel. Helyette marad a rettegés bevándorlóktól, Brüsszel, Soros, Gyurcsány, s mindezen félelmek delíriuma. Így egyszerű elérni, hogy ne gondolkodj, csak üss, vagy harapj, mint az uszított pitbull. És a kisnyugdíjas nénike üt és kurvaanyáz.

S persze olyan sincs, aki legalább annyit mondana, hogy ezt azért ne. Nincs, aki megfékezné az elszabadulóban lévő indulatokat. Nem is akarják. Mert minél nagyobb a zaj, annál egyszerűbb a zavarosban halászni. Egyedül rajtad múlik, mit vagy hajlandó feladni, hogy megtaláld a te embered. Rá se ránts, ha a tömeg zúg, / A fontos ember az, aki súg. / És könnyen nyersz, ha megbecsül, / aki az asztal mögött ül. A rezsim egyik legmarkánsabb alapvetése ez. Mintha semmi nem változott volna 1980 óta. Legfeljebb annyi, hogy ma már – a popkultúra társadalmiasítása címén – megveszik maguknak azokat is, akiknek épp az volna a dolga, hogy jó hangosan a világba kiáltsák: szar van a palacsintában.

Szóval, drága kisnyugdíjas nénike, bocs, de magát nagyon, de nagyon átverték. Nem lett volna szabad hagynia. Bánom is én, ne szeresse Márki-Zayt. De legalább az unokáira való tekintettel ne viselkedjen úgy, ahogy ez az embertelen és korrupt rendszer elvárja. Tudja, a gyerekeknek lesz rossz, nem magának. Lelke rajta, ha egy szánalmas nyugdíjemelésnek örülve legitimálja Orbán bandáját. De tessék mondani, ki fogja megölelni, ha kiürül ez az ország? Ki fogja a gondját viselni, ha az unokái külföldön keresik majd a boldogulásukat, mert az állam felzabál mindent, amit a polgárai megtermelnek, s visszaosztja a saját klientúrájának. Mondja, kit fog álcsúcson vágni, ha már ellenzék sem lesz Magyarországon?

Képek forrása: rockdiszkont.hu / kiszo.net / banditapolitika.blog.hu