Erősen felemás érzéseim vannak az előválasztás lezárult első fordulójával kapcsolatban.

Az első persze a felhőtlen örömé. Azt gondolom, a részvételi hajlandóság minden várakozást felülmúlt. Gondoljunk csak bele. A demokrácia működési mechanizmusainak egy itthon eddig ki nem próbált eszközéről van szó. Teljesen természetes, ha ebből adódóan érzékelhető volt némi bizonytalanság a szavazók körében. Ráadásul elképesztő ellenszélben kellett lebonyolítani, hiszen a rezsim nyilván pontosan tudja azt, hogy a valódi és működőképes demokratikus eljárások minden egyes megnyilvánulása a szűkített értelmű, általuk illiberálisnak nevezett demokrácia vonzerejét csökkenti.

Akárhogy vesszük is, ilyen körülmények között az előválasztáson résztvevők 633 ezret meghaladó tömege megítélésem szerint elképesztően jó eredmény. Ennyien már most, s jó eséllyel majd tavasszal is nemet mondtak, illetve nemet fognak mondani Orbán rendszerére. Ennyi szavazattal persze nem lehet megnyerni a választásokat, de akik most bevállalták a voksolást, szinte valamennyien a biztos, s ami talán még fontosabb, a tudatos választók táborát alkotják. A tudatosság ebben az esetben azért kiemelt jelentőségű, mert ezek a szavazók értik, hogy e mostani, illetve a második fordulóban győztes jelölteket kell támogatniuk a tavaszi országgyűlési választások során is. Akkor is, ha saját választókörzetükben esetleg nem a számukra legszimpatikusabb személy lesz a NER jelöltjének kihívója.

A biztos szavazóknak egy ekkora tömege, ha nem bízzák el magukat a szokásosnál is jobban a Fidesz stratégái, komoly fejtörést okozhat kormányoldalon. Ez a nagyságrend egyértelműen meggyőz arról, hogy az ellenzéki összefogás működik, s hogy a kormányváltás nem reménytelen. Egy ekkora tömeg esetén pedig már akár adaptálhatjuk a tömegvonzás törvényét, azaz feltételezhetjük, hogy az előválasztások további tömegeket is magukhoz vonzanak majd. Akkor pedig tényleg valósággá válhat az álom, s létrejöhet egy olyan fordulat, amelyet követően a politika nem kevesek hihetetlen gyarapodását szolgálja majd, hanem egy ország valódi felemelkedését, azaz létrejöhet egy olyan kormányzás, amelynek valóban Magyarország az első, s nem csak szavakban.

Ehhez azonban arra van szükség, hogy még jó fél évig kitartson a fegyelem nem annyira a választópolgárok, mint inkább az Orbán kihívására készülő összefogást reprezentáló ellenzéki politikusok körében. Eddig úgy, ahogy működött. A folyamat azonban most, a második fordulót megelőzően válik igazán élessé. Az első forduló meglepetésének sokan Márki-Zay Péter jó szereplését tarják. Én nem így gondolom. A meglepetés számomra inkább a Jobbik, illetve Jakab Péter szereplése. Kezdettől fogva komoly dilemma, hogy egy otromba, szélsőségesen populista politikával szemben milyen beszédmódnak van reális esélye. Jakab látványosan vette fel a kesztyűt és képviselte azt a leegyszerűsítő narratívát, amellyel szembeszállt. Az eredmény magáért beszél. Úgy tűnik, ez a 633 ezer választópolgár nem volt vevő erre a populizmusra.

Világos persze az is, hogy egy ilyen helyzetben, s a legszélesebb értelemben vett tömegekhez fordulva a túlzottan szofisztikált politikai érvelésnek sincs helye. Szerencsére ezt a hibát az összefogás egyik szerepkője sem követte el. Mégis, a megismert koncepciók között – programokról egyelőre nem nagyon beszélhetünk – egyaránt akad realistább, az ígéretek teljesíthetőségének felelősségét már most erőteljesebben képviselő, s olyan is, amely inkább e lassan 12 évnyi ámokfutás során keletkezett jogos elvárások kielégítését ígérő, a kormányzás realitásait majd csak később mérlegelő elgondolás. Talán erre utalt Karácsony Gergely is, amikor az ellenzéken belüli mély megosztottságról beszélt. Ezzel a megosztottsággal aligha lehet bármit kezdeni.

Az előválasztáson résztvevő 633 ezer ember viszont egyértelműen jelezte, változást akar. Ez nagyon sok mindent jelent. A nepotizmus felszámolásától az eu-s pályázati források, illetve a közpénz egy részét a politikai elit zsebébe visszacsorgató csapok elzárásán keresztül egészen odáig, hogy az állampolgárt vegyék végre újra emberszámba. Abban a pillanatban azonban, ahogy az élesedő előválasztási küzdelemben résztvevők ugyanazt a beszédmódot kezdik használni egymással szemben, mint amit a rezsim képviselői alkalmaznak előszeretettel, megrendülhet a hit az összefogás esélyeiben. Olyan ez a helyzet, mint amikor a csoportkör után áttér egy nagy versenyfutás a kieséses szakaszba. Igen, finomkodni talán nem lehet, de a tisztelet az ellenfélnek is kijár. Szóval hátrébb a populizmussal.

Képek forrása: 24.hu / betterplace.org / szeretlekmagyarorszag.hu