Gondoltam, legyen hétvégére valami könnyű.

Kicsit tudományos, kicsit szórakoztató, de mindenekelőtt politikamentes. Szóval olyan lazulós. Függesszük fel legalább péntek délután pár órára azt az alapvetést, hogy minden, ami a közösségünk egészére tartozik, az bizony politika. Tegyük félre azt az alaptapasztalatot is, hogy akik hangosan azt kiabálják, ne vigyünk se ebbe, se abba politikát, egyszerűen azt szeretnék elérni, hogy egyedül ők garázdálkodhassanak szabadon az adott területen. Még érhetőbben, valami pihentető témát kerestem e blog követői, s a magam számára is.

Mivel évek óta íródik a posztoknak ez a sorozata – elfogadva, hogy azért ez nem feltétlenül szerencsés gyakorlat –, kialakulnak bizonyos rutinok. Ha könnyed és szórakoztató akar lenni az ember, ráadásul a tudomány határmezsgyéin szeretne szteppelni egy vékonyka kötélen, mi volna egyszerűbb, mint beírni a keresőbe egyetlen szót: Kásler. Megajándékozott ő már bennünket számtalan mosolyt fakasztó beszólással. Azt gondolom, felesleges is volna felemlegetnem ezeket, hiszen úgy rögzültek kollektív tudattalanunkba, mint a fosszíliák. Ezúttal azonban még különösebb keresgélésre sem volt szükség. Meggyőződésem ugyanis, ha a zavaros elképzelések terjesztéséről van szó, az EMMI első embere határozottan hisz a transzparenciában, azaz leplezetlenül osztja meg aktuális agymenéseit.

Így volt ez tegnap is, a nemzeti önazonosság égboltján állócsillagként ragyogó Magyarságkutató Intézet által szervezett Hunyadiak és Corvinok című konferencián. Ne fanyalogjon senki, hogy suszter maradjon a kaptafánál, minek Kásler dokinak beleszólni a történészek dolgába. A helyzet az, hogy ez az intézet nélküle nem nagyon létezhetne. Nekem persze nem nagyon hiányozna. Azzal a ténnyel sincs gondom, hogy a miniszter beszél. Sokkal inkább, amiket mond. Esküszöm, első nekifutásra most is szétröhögtem magam. Kifejezetten szórakoztatónak találtam a Szent Istvántól a Szent Koronán keresztül Hunyadi Mátyásig ívelő gondolatmenetét.

Nem a történettudományi felkészültségét, illetve felkészületlenségét találtam viccesnek, bár kétségtelen, hogy a Mátyásról általa megrajzolt képet mintha kizárólag népmesei hagyományunkkal alapozta volna meg. De miért is ne lehetne legitim témája egy tudományos tanácskozásnak mondjuk ez: Hunyadi Mátyás a népmesei hagyományokban. Igaz persze, hogy ennek a konferenciának éppenséggel nem ez volt a címe. A legmókásabb mégis az volt, hogy Mátyás dicséretén keresztül – minden ellenkező erőfeszítése ellenére – milyen messzire került annak a rezsimnek a narratívájától, amely őt ilyen magas polcra helyezte.

Mert azt azért könnyű belátni, hogy az uralkodó megítélése cseppet sem egységes a valódi szakemberek körében. Egy részük a török veszedelmet elhanyagoló, nyugat felé irányuló kalandozásainak finanszírozása érdekében az alattvalókat kutya keményen megadóztató királyt látja benne. A migránskérdés hullámain szörföző, a másik oldalról pedig populista orbáni hatalom számára azonban aligha szolgálhat egy ilyen személyiség önazonosság képző kiindulópontul. A történészek másik tábora amellett érvel, hogy Mátyás felismerte, a török veszedelem ellen csak az összefogás segíthet, ami megint csak idegen a jelenlegi magyar rezsim gondolkodásától. Vonzó legfeljebb egy Orbánnal az élen megteremtett perszonálunió lehetne a Fidesz és a NER számára, mondjuk a visegrádi négyek között – főleg, ha a terminus technikusból el lehetne hagyni az unió utótagot.

Ennyit a kacagtató dolgokról. A jókedvem akkor szállt el végleg, amikor Kásler „rendkívül ősi” magyar demokráciáról kifejtett nézeteiről olvastam. Hirtelen világossá vált, hogy mit akarnak ezek igazán. Meg az is, hogy mit jelent szóhasználatukban az illiberális demokrácia kifejezés. Ismételten nem az az érdekes, hogy még Szent István esetében is, a reneszánsz uralkodóval kapcsolatban pedig végképp nonszensz az „ősi” szó használata. S arról sem, hogy Európa a Kásler által vázolt időszakot megelőzően már vagy 1500 éve ismerte a demokrácia eredeti fogalmát, így már csak ezért is csacskaság ősi magyar demokráciát emlegetni. A félelmet keltő összefüggés sokkal inkább az, hogy nekik a magyar történelem jelzett időszaka is leírható a demokrácia fogalmával. Bár megkérdezhetnénk erről az akkoriban élt jogfosztottakat és kisemmizetteket. Attól tartok, a maihoz hasonló élettörténetekkel találkoznánk. Ennyit a a hétvégi politikamentességről.

Képek forrása: MTI - Bús Csaba / cultura.hu / digiportal.hu