Megnyugodhatunk. A vesztünket megjósló Herder pedig elmehet a nagy büdös francba.
Jósolgatott volna a sajátjairól. Petőfivel szólva ne fogjon senki könnyelműen a jóslás tevékenységéhez. Hú, azért az mennyire ciki lehet, hogy valaki bemondja a frankót, hogy ez, meg ez fog történni, mások meg várják, a semmi ágán, vagy mondjuk Pom Pom, a zengőtorkú nyivákoló módjára egy nagy, hosszú ágon ülve, hogy bekövetkezik, de aztán eltelik egy nap, majd még egy, egy hét, egy hónap, év, évek, évtizedek, évszázadok, ők meg csak egyre.
Megnyugodhatunk, mert – Herder ide, Herder oda – megmaradunk. S ennek az egyik kitüntetett feltétele a magabiztos jövőbe látás. Nekem úgy tűnik, mi magyarok jövőlátó nemzet vagyunk. Szerintem erről nem különösebben kell győzködni senkit. Úgy értem, bárki könnyedén beláthatja. Mondjuk nálunk nem is holmi koszos tógájú delphoi papok beszélnek olyan badarságokat, hogy gnóthi szeauton (ismerd meg önmagad). Itt kérem, a legmagasabb szinten megy a parasztvakítás. Elég, ha az államháztartási hiány prognózisára gondolunk. Öltönyös emberek jövendölik meg szemrebbenés nélkül a gazdasági növekedés mértékét is. És azt is, hogy milyen mértékű átoltottságot követően térhetünk vissza nagy biztonsággal az iskolákba, a kocsmákba, a színházakba, s mikortól rendezhettünk teltházas EB-meccseket.
Persze az ilyen magabiztos jóslatokhoz megfelelő háttérbázisra van szükség. Arra, hogy legyen, aki tévedhetetlenül felismeri a veszélyt. Azt, hogy a Soros-félékkel jobb szembefordulni. Hogy a hagyományos demokrácia a végét járja, s csak az illiberális lehet az üdvözítő. Azt, hogy a liberalizmus úgy, ahogy van, el fog tűnni a süllyesztőben. Továbbá, hogy a migráció a puszta létünket veszélyezteti. S ne feledkezzünk meg az unortodox gazdaságpolitika víziójáról sem. Micsoda profizmus sűrűsödik össze ezekben az utópiákban! És micsoda erővel ruház fel bennünket a disztópikus jövővel szemben folytatott küzdelemhez.
Ma például megtudtam, hogy sokadmagammal együtt magam is egy mutáns vagyok. Éreztem én már régóta, hogy monitoroznak, figyelnek, checkolgatnak. Rejtőzködni mondjuk nem rejtőzködtem, tehát olyan nagy erőfeszítésre nem volt szükség a mutáns-detektorok részéről, hogy felismerjenek. Elég beleolvasni néhány bejegyzésembe, s még a hülye is rájöhet, hogy nem azt a nyelvet beszélem, amit a hatalmi seggek polírozói. Szóval a másképp gondolkodók, azaz a rezsim narratívája szerint az ellenzék táborához sorolom magam, jelentsen ez bármit is. Aztán jött a „nemgyűlöletbeszédetbeszélő” Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke, s tájékoztatott arról, hogy ezek szerint én is egyike vagyok a jövőt veszélyeztető mutánsoknak.
Ha csak fikarcnyi igazság rejlik abban az ostoba delphoi feliratban, bizony érdemes talán átgondolni, mit is jelent mindez. Ki vagyok én, ha tényleg mutáns vagyok? Mit gondolhat rólam a maszkot levetni készülő békemenetesek hatalmas tábora, amikor újabb felvonulásra készül ellenünk, ellenem, azaz a mutánsok ellen. Utána néztem. Az örökítő anyag ezek szerint bennem spontán és maradandó módon megváltozott. Ajjaj, ez nem sok jóval kecsegtet. Én őszintén nem szeretném, ha bennem törne meg az Árpádtól Mátyáson keresztül egészen Kásler Miklósig terjedő vérvonal. Miért nem vihetem én is tovább? Nekem nincs szükségem új genetikai tulajdonságokra. Nem akarok egyet sem! Elég nekem az, ami összeköti az Orbán-Áder-Kövér Bermuda-háromszöget. És könyörgöm, szíveskedjenek békén hagyni az én génjeimen belüli bázissorrendet is.
Én nem akarok se váratlanul, se irányítottan – na, még csak az kéne –, se tartósan, se egyedi módon pontmutáción, de még kromoszómamutáción sem keresztülmenni. Hogy csöppentem én bele ebbe az egészbe? Hogy lettem én akaratom ellenére mutáns? Kezdtem komolyan megrémülni. Már-már mérlegelésbe fogtam, hogy érdemes-e tovább élni ebben a formában. Ráadásul felötlött bennem, hogyan bánnak azokban a disztópikus filmekben a mutánsokkal. Rám is ez vár? Érkezik a békemenet, én meg a falra kenődöm egy baseball ütőtől. Vagy amikor éppen a sajátos létformámnak hódolok, és a véres szájjal való üvöltést gyakorlom, közvetlen közelről a pofámba lőnek egy levágott csövű medveölővel. Vagy azok már a zombik? Sebaj, belefér. Zombi is vagyok. A CÖF elnöke szerint bizonyosan.
Ezen a ponton váratlanul mennyei béke szállt rám. Felötlött bennem a kézenfekvő megoldás. Karnyújtásnyira van tőlünk 2022. Elég véget vetni a mostani rezsim végtelennek tetsző uralmának, s máris ők lesznek ellenzékben. Az Orbánok, Kövérek, Matolcsyk, Mészárosok, Tiborczok, a NER, a CÖF és a többiek. De hiszen ez pokoli egyszerű. Akkor majd ők lesznek a mutánsok, én meg… Hogyan? Én meg kormánypárti? Ajjaj! Mégsem annyira jó ötlet. Ebben az örökös tébolyban hol foglal helyet a kritikai gondolkodás – reményei szerint – következetes képviselője? Lehet, hogy bűvös körömből nincsen mód kitörnöm? Talán indítani kellene egy Szeresd a mutánst, vagy A mutáns szép elnevezésű mozgalmat.
Képek forrása: pinterest.com / 24.hu / ezalenyeg.hu
