Blogger Bob

Hazugságok és intolerancia

Schwarzenegger tanít

2021. január 15. - Blogger Bob

Vannak dolgok, amelyek a tengerentúlon egyszerűbben és jobban működnek.

Rá lehet ezt fogni egyebek mellett a viszonylagos jólétre, vagyis a pénzre. Az okokat mások az oktatás miénktől eltérő jellegében látják. Mégis, sokan hajlamosak lenézni az amerikaiakat, mert néhány országot nem tudnak elhelyezni a térképen, Budapestet pedig következetesen összekeverik Bukaresttel. S ebben a lekicsinylésben még az sem zavarja őket, hogy itthon képzett tudósaink sokszor csak ott boldogulnak, s az a bizonyos magyar szellem gyakran egyedül ott képes kibontakozni. Szóval, úgy tűnik, minden európai arisztokratizmus ellenére el kell ismernünk, sok dolgot csinálnak nagyon is jól odaát, s az emberiség egyetemes tudásának jelentős része ott összpontosul, ott formálódik.

konyvtar.jpgValljuk be, Arnold Schwarzeneggert nem az intellektusa miatt szokás szeretni. Legtöbben nem a szellemi hegyormot tisztelik benne, hanem az izomkolosszust. No meg persze azt, amivé lett. Ahogy – miután a sógoroktól elindult világot látni – Hollywoodban valódi ikonná vált. Ott sem a kifinomult színészi játéka tette naggyá. Nehezen tudom elképzelni egy Shakespeare, vagy Beckett darabban. A rendezők talán azért szerették meg őt, mert utánozhatatlanul tudott eszköztelen lenni. És lássuk be, van, amikor kifejezetten erre van szükség. Se a Terminátornak, se Conannek, a barbárnak nem állna igazán jól az a mondat, hogy To be or not to be.

Egy dolgot viszont el kell ismerni. Senki nem tud úgy elköszönni, mint az egykori testépítő. Gondoljunk akár arra, ahogy előtört belőle: I’ll be back. Vagy idézzük fel azt a bizonyos "Hasta la vista baby"-t. Nem igazán tartozik ide, talán mégis érdemes megjegyezni, hogy utóbbi szlovák fordítását, amelyen a fél ország röhögött, hogy tudniillik Ahoj poplaček, többen azzal minősítik városi legendának, hogy egyrészt szlovák szinkron nem is készült a Terminátor 2-ből, másrész a szlovákok nem is ismerik a poplaček kifejezést. Ennek némileg ellentmondani látszik Frenreisz Károly egy 2013-as visszaemlékezése, amely szerint a Skorpió Szevasz haver című dalát 1974-ben Ahoj poplaček címen adták ki Csehszlovákiában (vö. urbanlegends.hu). Mindez azonban legyen a szlavista nyelvészek gondja.

terminator_arnold.jpgVisszatérve Schwarzira – hasonlóan a fent említett állítólagos szlovák köszönési formához – sokan megmosolyogtatónak tartották, amikor a kigyúrt színész elkezdett politikával foglalkozni. Olyan nagy kuriózumnak persze ez sem számított, elég csak a színésznek szintén nem éppen kimagasló, elnöknek meg döntse el mindenki maga, milyen kvalitású Ronald Reaganre gondolni. Reagant és Schwarzeneggert összeköti az is, hogy mindketten Kalifornia állam kormányzói voltak, méghozzá republikánus színekben. Előbbi a 33., utóbbi a 38. Úgy tűnik, Kaliforniában nagyobb a respektje a színészeknek, mint nálunk.

Itt és most azonban a lényeg inkább az, hogy a Terminátor egykori megformálója korábban republikánus kormányzó volt. Egy kormányzó szavára pedig az USA-ban oda szoktak figyelni, még akkor is, ha már visszavonult. Ehhez kellene még hozzáillesztenünk, hogy Schwarzenegger a napokban megszólalt a Twitteren, tehát a nagy nyilvánosság előtt. Mi másról beszélt volna, mint a Capitoliumot ért támadásról. Érdekes, számunkra is megfontolásra érdemes összefüggésekre hívta fel a figyelmet. Január 6-át, azt az eseménysort, amelynek során a demokrácia szimbolikus épületébe betörő tömeg lábbal taposta az USA fundamentumát képező eszméket, a nácik által 1938. novemberében elkövetett zsidó pogrommal, az úgynevezett Kristályéjszakával állította párhuzamba. Szerinte január 6. az Egyesült Államok Kristályéjszakája volt.

trump-biden.jpgAz egykori kormányzó szerint a szörnyűségek hátterében legtöbbször „hazugságok sorozata és intolerancia” húzódik meg. Január 6-hoz is ez vezetett. Ahogy a mi 2006-os keserű őszünkhöz is. Schwarzenegger Trump republikánus segítőit tettestársaknak nevezte. Tegyük hozzá, tettestársai voltak azok is, akik külföldről biztosították támogatásukról. Hazugságok és intolerancia. Ez az egész valahogy mintha itthonról is ismerős volna. Mintha az autoriter vezetők agya egy rugóra járna. Talán ezért van, hogy olyan könnyen megtalálják egymással a hangot. Talán ezért van, hogy még lecsózgatás közben is bármikor képesek egy jót dumcsizni egymással.

Schwarzenegger nyilatkozatában mégis az a legszebb, hogy kiderül belőle, az egykori kormányzó pontosan érti a demokrácia lényegét. Azt, amit sokan már – játékává válva mindenféle illiberális szeleknek – elfeledni látszanak. Hogy a demokratikus választásoknak nem a győztesek javát, hanem a közjót kell szolgálnia. S amikor Joe Bidennek sikeres kormányzást kívánt, pontosan tudta, hogy ez a sikeresség a republikánus és a demokrata szavazóknak egyaránt érdeke. Egy vesztes párt képviselőjétől mikor számíthatunk hasonló nyilatkozatra a gyűlölettől terhes Magyarországon? Schwarzenegger megtanította, hogy lehet így is.

Képek forrása: reddit.com / demokrata.hu / twitter.com / dose.ca

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr7416391238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása